Kerékpár: az amerikai kormány is beperli Armstrongot

2013.02.23. 14:49
null
Lance Armstrong a doppingolás beismerésével besározta a US Postalt is (Fotó: Action Images)
Az Egyesült Államok kormánya is beperli Lance Armstrongot, amiért a kerékpáros éveken át úgy használt fel közpénzből származó szponzori pénzeket, hogy közben doppingolt.

A vád szerint Armstrong becsapta az amerikai nyilvánosságot, mivel a közpénzből működő US Postal csapatának tagjaként végig azt állította, hogy nem doppingol. A már visszavonult kerékpáros a múlt hónapban aztán bevallotta, hogy tiltott szerek segítségével szerezte többek között a hét Tour de France-elsőségét.

A vád – amely a Floyd Landis (Armstrong korábbi csapattársa) által kezdeményezett perhez csatlakozik – célja, hogy Armstrong valamilyen módon visszatérítse a szponzori támogatásból befolyt összegeket.

„Lance Armstrong és kerékpárcsapata több mint harmincmillió dollárt kapott a US Postal Service-től egy olyan szerződés alapján, amelyben megígérték, hogy betartják a szabályokat, így a doppingszabályokat is – nyilatkozta Ronald C Machen Jr, a kormány székhelyéül szolgáló Washington D.C.-t képviselő ügyvéd. – A posta úgy látja, hogy szponzori tevékenysége méltánytalanul összefüggésbe került a legkifinomultabb, legprofibb és legsikeresebb doppingprogrammal, amely a sport világában valaha létezett. A most benyújtott kereset segíthet abban, hogy a posta visszakapja azt a több tízmillió dollárt, amely megszegett ígéretek mellett lett kifizetve az évek során. A mai gazdasági körülmények között a posta egyszerűen nincs abban a helyzetben, hogy csak úgy hagyja Lance Armstrongot vagy bármely más vádlottat elsétálni több tízmillió dollárral, amelyhez jogtalanul jutott.”

Armstrong ügyvédei megpróbálták lebeszélni a kormány embereit, hogy ők is benyújtsák a keresetet az exsportoló ellen, de nem jártak sikerrel. Érvelésük szerint az amerikai posta több mint 100 millió dollár bevételhez jutott annak köszönhetően, hogy Armstrongék támogatója volt.

Legfrissebb hírek

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Feloldották Mudrik eltiltását, azonnal visszatérhet a Chelsea ukrán szélsője

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:55

Lance Armstrong: Pogacar minden idők legjobbja, feltörölné velem a padlót

Kerékpár
2026.07.28. 10:13

Nyolc tunéziai labdarúgó szervezetében tiltott szert találtak

Foci vb 2026
2026.07.03. 18:54

Több mint hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2026.07.03. 13:06

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
2026.07.02. 18:11

London 2012: elvették Gulijeva ezüstjét is, megint új sorrend a 800 méteren

Atlétika
2026.06.23. 18:37

Tizenkét év doppingbüntetés a vb-ezüstérmes amerikai sprinternek

Atlétika
2026.06.06. 12:45