Kerékpár: Rogge neveket akar az Armstrong-ügyben

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.01.23. 17:55
Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke úgy véli: Lance Armstrong országúti kerékpárosnak meg kell neveznie azokat az embereket, akik rajta kívül érintettek voltak a hozzá kötődő doppingbotrányban.

„Jogos az igény, hogy minél többet megtudjunk a módszerekről és arról, hogyan volt lehetséges végrehajtani a csalást" – fogalmazott a belga sportvezető, hozzátéve, utóbbi kérdésre a válasz a doppingellenőrzés hibájában, vagy a tiltott szereket használók tökéletesen kidolgozott rendszerében keresendő. „Egyáltalán, ki biztosította a doppingszereket?" – tette fel a kérdést Rogge.

Armstrong Oprah Winfrey televíziós sztárnak a múlt héten nyilatkozott arról, hogy a kilencvenes évek közepe óta doppingolt, noha korábban rendre tagadta az ellene felhozott vádakat. Az amerikai kerékpárost előzőleg többek között hét Tour de France-elsőségtől és a sydneyi olimpia egyéni időfutamában szerzett bronzérmétől is megfosztották az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége (USADA) nyomozásának eredményeként.

Rogge most felszólította a sportolót, hogy ötkarikás medálját mielőbb juttassa vissza a NOB-nak.

Legfrissebb hírek

Visszatért a jégre Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
2026.02.02. 10:19

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03

Visszatér a pástra a párbajtőröző Kun Anna

Egyéb egyéni
2026.01.20. 09:00

India javítja doppingellenőrzési rendszerét

Egyéb egyéni
2026.01.01. 12:58

Cigarettagőzt fújtak az arcába, nagy bajba kerülhet Van der Poel

Kerékpár
2025.12.29. 12:38

WADA-jelentés: 2024-ben nem nőtt a pozitív doppingesetek aránya

Egyéb egyéni
2025.12.27. 15:09

Megbukott a doppingteszten az angol dartsos, azonnal kizárták a vb-ről

Egyéb egyéni
2025.12.19. 18:14

Harmincnégy kínai doppingeset volt még 2024-ben

Egyéb egyéni
2025.12.19. 12:00
Ezek is érdekelhetik