Andreas Klier nyerte az esős napot, Gyenisz Mencsov az élen maradt

Vágólapra másolva!
2007.09.14. 17:43
A Vuelta a Espana, a Spanyol kerékpáros körverseny 13., Hellin és Torre-Pacheco közötti 176.4 kilométeres szakaszát a német Andreas Klier 4:01:52 órás eredménnyel nyerte, miután lehajrázta a cél előtt vele még lépést tartó másik szökevényt, Tom Stamsnijdert. A szakaszt, különösen annak hajráját irreálissá tette a hatalmas esőzés, amely rendkívül megnehezítette a versenyzők dolgát: a tempón lassított, illetve az útra több helyen befolyó sár veszélyessé is tette a haladást, főként nagy sebességnél. Összetettben változatlanul az orosz Gyenisz Mencsov áll az élen, az üldözők nem tudtak faragni hátrányukból.
Andreas Klier szökött és hazaért
Imago
Andreas Klier szökött és hazaért
Andreas Klier szökött és hazaért
Imago
Andreas Klier szökött és hazaért
A szakasz elején még megdolgoztatták egy kicsit a mezőnyt a szervezők, akik a rajt utáni 80. kilométernél még egy harmadik kategóriás emelkedőt is beiktattak a programba, ám onnantól kezdve a célig hátralévő majd’ száz kilométert már lejtmenetben tehették meg a kerekesek.
Addig azonban nem vártak a bátrabbak, akik közül többen már közvetlen a rajt után szökéssel próbálkoztak: elmennie azonban senkinek nem sikerült, legalábbis akkor még.
Az egyik ilyen csoportban, a rajt után 17 km-rel ott láthattuk Bodrogi Lászlót is ötödmagával, de nekik sem sikerült komolyabb előnyre szert tenniük, elhúzniuk a mezőny elől.
Nem úgy a Tom Stamsnijder (Gerolsteiner), Andreas Klier (T-Mobile) és Jérémy Roy (Française Des Jeux) alkotta triónak, akik talán maguk sem gondolták, honnan is gondolhatták akkor: aznapra megcsinálták a szerencséjüket.
Hét kilométer megtételét követően már 1:37 perces volt az előnyük, amelyet újabb nyolc kilométerrel később már 3:10 percre tornásztak fel.
A nap ötvenedik kilométeréhez közeledve felerősödött az eső, a szökevények előnye ekkor 7:35 perc volt, amely újabb 13 kilométert követően tíz perc fölé ment, miközben a hőmérséklet pedig 20 Celcius fok alá esett. És ment az még lejjebb is a verseny folyamán…

Csökkent az élen állók előnye is, még az 510 méteres Puerto Espuna előtt, de nyolc perccel azonban így is a mezőny előtt tekertek.

A szakasz hátralévő részében a szokott koreográfiát alaposan átírta az időjárás, így a háromfős szökevényboly a nyolc-kilenc perces különbséget tudta tartani a mezőnnyel szemben.

Sőt, ment az tíz perc fölé ismét, ráadásul a szakadó eső is elállt, ám addigra az út több részen is már szinte állt a vízben, ami megakadályozta abban a mezőnyt, hogy meginduljon és begyűrje a szökevényeket.

Miután erre nem került sor, az élen álló váratlanul hazaértek. Azért az előny a végére négy percre apadt, de éppen elég volt, hogy ne veszélyeztesse hármójuk külön viadalt.

Az időjárás nem viccelt
Reuters
Az időjárás nem viccelt
Amelyből előbb a cél előtt hat kilométerrel Stamsnijder szállt ki defekt miatt, de gyors kerékcsere után hamar utolérte két riválisát. Később Roy szállt ki a versenyből, a hajrában már csak Stamsnijder és Klier tekert fej-fej mellett. Pontosabban a német az utolsó méterekig a holland szélárnyékában húzódott meg, és a cél előtt volt még ereje rátennie egy lapáttal, amely szakaszgyőzelmét jelentette.
Közben a mezőny is több csoportra osztódott, az összetettben elől állók az elsővel tartottak, így a különbség nem változott közöttük. Gyenisz Mencsov a 12., Vlagyimir Jefimkin a 60., míg Cadel Evans a 11. helyen érkezett. Daniele Benatti pedig harmadszor csak megelőzte honfitársát, az előző két szakaszt nyerő Alessandor Petacchit, de ez előbbinek csupán a negyedik helyre volt elég.
Bodrogi László a mezőny második részével érkezett célba, a győztes mögött 5:02 perces hátránnyal és végül zárt a 103. helyen. A Crádit magyar kerekese összetettben a 122. helyen áll, miközben újabb egy percet kapott az élen állótól.

Szombaton a 14. szakaszon a Puerto Lumbreras és Villacarrillo közötti 205 kilométer vár a mezőnyre.

LA VUELTA A ESPANA, SPANYOL KERÉKPÁROS KÖRVERSENY:

13. SZAKASZ, HELLIN - TORRE-PACHECO (176.4 KM):
1. Klier, Andreas német T-Mobile 4:01:52 óra
2. Stamsnidjer, Tom holland Gerolsteiner a.i.
3. Roy, Jérémy francia Française Des Jeux + 24 mp.
4. Bennati, Daniele olasz Lampre + 4:03 p.
5. Petacchi, Alessandro olasz Milram + 4:03 p.
11. Evans, Cadel ausztrál Predictor-Lotto + 4:03 p.
12. Mencsov, Gyenisz orosz Rabobank + 4:03 p.
60. Jefimkin, Vlagyimir orosz Caisse d’Epargn + 4:03 p.
122. Bodrogi, László magyar Crédit Agricole + 5:02 p.

AZ ÖSSZETETT ÁLLÁSA A 13. SZAKASZT KÖVETŐEN:
1. Mencsov, Gyenisz orosz Rabobank 52:14:21 óra
2. Jefimkin, Vlagyimir orosz Caisse d’Epargne + 2:01 p
3. Evans, Cadel ausztrál Predictor-Lotto + 2:27
117. Bodrogi, László magyar Crédit Agricole + 1:15:32 óra
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik