Multisport Eb, kajak-kenu: Nem tudnak megtörni – Kopasz Bálint

POZSONYI SZILÁRD (München)POZSONYI SZILÁRD (München)
Vágólapra másolva!
2022.08.20. 15:28
null
Kopasz Bálint újabb Eb-győzelmét mentális erejének is köszönheti (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
Mint beszámoltunk róla, Kopasz Bálint megvédte Európa-bajnoki címét K–1 1000 méteren a müncheni multisport Eb kajak-kenu-versenyének szombati versenynapján. Az olimpiai bajnok ötszörös Eb-győztesként sem érzi sztárnak magát.

 

– Sikerült a címvédés, ezzel ötszörös Európa-bajnok. Kívülről úgy tűnt, oktatja a mezőnyt, ezt belülről is így élte meg?
Szerencsére kijött a csúcsforma, pedig az időjárás miatt kicsit nyomott voltam, a páratartalom is magas, ezért néha éreztem, hogy a tüdőm szúr, amit nem szokott. Viszont nagyon jó taktikát dolgoztunk ki, amit meg is valósítottam, és boldog vagyok, hogy mentálisan is erős maradtam. Ezt nem könnyű minden egyes ezerméteres futamon véghez vinni. Például a portugál Fernando Pimenta, aki fantasztikus utazótempót tud diktálni, tényleg egyedülálló a mezőnyben, de olyan versenyző, akivel ha valaki tartja a tempót, vagy esetleg megelőzi menet közben, akkor könnyen kibillen fejben. Szerencsére az évek során kiismertem már. Ez a legnagyobb erősségem, nem tudnak megtörni. Az utolsó kétszázon olyat indítottam, amivel megrémisztettem, megtörtem Pimentá.

Egészen más képet mutatott ez a finálé, mint a kanadai világbajnokságon látott. Pimenta kezdett be erősebben, vagy Ön rajtolt visszafogottabban?
Utóbbi, nem akartam ennél gyorsabban indulni, de amúgy jól ugrottam ki a rajtgépből – hozzáteszem, az itteni lassabban csapódik le, mint például a halifaxi. Mindenesetre hosszú az ezer méter, nem akartam ellőni az összes puskaport korán. Ha lett volna erős hátszél, akkor erősebben kezdek, de szinte szélcsend volt. Nem hiszem, hogy ebbe a pályába bele lehet kötni.

A tavalyi, tokiói olimpiai bajnoki címe után alig tartott pihenőt, nem félt, hogy túlhajszolja magát?
– Nem, fantasztikus évet zártam, megérte meghozni ezt az áldozatot, és töretlenül készültem a világ- és az Európa-bajnokságra. Kiváló pályákat mentem a válogatókon, majd mindkét világversenyen is. Büszke vagyok rá, hogy ilyen jó összhangban tudok együtt dolgozni édesanyámmal, Kopaszné Demeter Irénnel, aki egyben az edzőm is. Viszont most mindenképp pihenek egy hosszabbat. Egy hónapig teljes leállás, utána fokozatosan, három hónap alatt visszaállok. Aztán már csak a kvalifikációs évre koncentrálok, kajak egyes ezer méteren mindenképp meg akarom szerezni a kvótát a párizsi olimpiára egy újabb világbajnoki aranyéremmel. A másik célom, hogy K–2 ötszázon is kijussunk, és a dobogó valamelyik fokára felállhassak.

– A következő majdnem egy évig elmondhatja magáról, hogy egyszerre olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címvédő. Ha csak a müncheni médiaérdeklődésből indulunk ki, akkor is kimondhatjuk, hogy igazi sztárrá vált. Hogy esik ez Önnek, hogyan kezeli a helyzetet?
Nem szeretem, nem is szeretném megszokni. Azért kajak-kenuban nem ugyanaz sztárnak lenni, mint labdajátékokban, vagy autósportban, de ettől függetlenül szerintem gyönyörű sport, még ha a nézettsége nem is olyan kiemelkedő. Az viszont örömmel tölt el, hogy Magyarországon továbbra is sok fiatal választja a kajak-kenut, jó, ha a szabadban vannak, mindenkit csak bátorítani tudok, hajrá, csináljátok!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik