Maratoni kajak-kenu vb: négy magyar arany a nyitó napon

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.09.30. 19:40
null
Adolf Balázsnak volt oka az örömre (Fotó: kajakkenusport.hu)
Hét érmet, közte négy aranyat szereztek a magyar kajak-kenusok a maratoni szakág vasárnapig tartó világbajnokságának nyitó napján a romániai Pitesti-ben – írja a Magyar Távirati Iroda.

 

A felnőtteknél a 3.4 kilométeres, rövidkörös döntőket rendezték meg csütörtökön, a magyar szövetség honlapja szerint a nőknél K–1-ben Kiszli Vanda megvédte címét, ezzel megszerezte ötödik vb-aranyát. A férfiaknál C–1-ben Adolf Balázs bizonyult a legjobbnak két héttel azt követően, hogy Koppenhágában 5000 méteren nyert vb-t.

Női C–1-ben az ukrán favorit Ljudmila Babak megvédte címét, mögötte Kisbán Zsófia ért célba. Férfi K–1-ben nem jutott érem a mieinknek, a korosztályos versenyeken viszont igen.

A junior lányoknál K–1-ben Horváth Maja elsőként, Regenye Júlia másodikként végzett, C–1-ben Matkovics Lili lett ezüstérmes. A junior fiúknál a C–1 versenyszámot Soltész Péter nyerte meg.

A vb egyben kvótaszerző verseny is a jövő évi világjátékokra. Maratoni vb-t legutóbb 2019-ben, Kínában rendeztek – a magyar csapat kilenc arany-, hét ezüst- és öt bronzérmet szerzett –, tavaly azonban a világjárvány miatt törölni kellett a versenynaptárból. Idén a moszkvai Európa-bajnokságon 19 éremmel zártak a magyarok.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik