Kajak-kenu: balszerencsések voltak a magyar négyesek a vk-n

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.05.19. 19:59
Két magyar kajaknégyes is minimális különbséggel maradt le az első helyről, s azzal együtt járó egyenes ági továbbjutásról a Szegeden zajló kajak-kenu világkupa szombat délutáni-esti előfutamai során.

A nőknél a tavaly ugyanebben az összeállításban Európa-bajnok Lucz Dóra, Medveczky Erika, Takács Tamara és Vad Ninetta alkotta kvartett mindössze négy századmásodperccel szorult a győztes portugálok mögé, így vasárnap délelőtt vár még rá egy középfutam is, csakúgy, mint a másik magyar hajóra, amelyben Racskó Fruzsina, Katrinecz Rita, Szabó Ágnes és Gamsjager Lisa-Maria ül. Utóbbi harmadik lett első pályáján.

A férfiak K-4 500 méteres versenyében – amely immár olimpiai szám – szintén csak az első hely ért egyből finálét, s a Mozgi Milán, Tótka Sándor, Molnár Péter, Somorácz Tamás összeállítású négyes csupán 17 ezreddel maradt le erről a pozícióról. Győztek a spanyolok, a hazai egység pedig - hasonlóan az oroszok mögött második Balaska Márk, Birkás Balázs, Dudás Miklós, Kuli István kvartetthez - a középfutamból harcolhatja ki a fináléba kerülést.

K-1 200 méteren Lucz Dórára (az előfutamban 1.) és testvérére, Lucz Annára (2.), valamint Csizmadia Kolosra (5.) és Apagyi Leventére (2.), C-1 200 méteren Hajdu Jonatánra (5.) és Korisánszky Dávidra (2.), C-1 500 méteren Nagy Biankára (2.) és Lakatos Zsanettre (1.), illetve Bodonyi Andrásra (6.) és Kiss Balázsra (5.) is középfutam vár vasárnap délelőtt.

Szombaton este a korábban ezer méteren második Kopasz Bálint, valamint Noé Zsombor már a döntőbe kerülésért szállt vízre K-1 500 m-en, s amíg utóbbi futammásodikként izgalommentesen jutott a legjobb kilenc közé, a harmadikként beérkező Kopasznak meg kellett várnia a többi középdöntő eredményét, hogy kiderüljön: a négy harmadik közül övé a legjobb idő, s így honfitársához hasonlóan ezen a távon is hangolhat a fináléra.

A vasárnapi zárónapon összesen 15 döntőt rendeznek a Maty-éri versenyen, amelyre 60 ország közel 700 sportolója nevezett. A magyar csapat 62 fős.

KAJAK-KENU VK
VASÁRNAP

8.00: Középfutamok
11.30 és 14.50: Döntők

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik