Kajak-kenu: a négyszeres világbajnok a Vasasban folytatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.10. 19:40
A négyszeres világbajnok kajakozó, Vad Ninetta a Vasas SC színeiben folytatja pályafutását.

Az angyalföldi klub honlapjának hétfői beszámolója szerint a 27 éves sportoló szerződése négy évre szól.

Nyilatkozatában Vad Ninetta emlékeztetett arra, hogy az elmúlt kilenc évben a KSI színeiben szerzett párosban, négyesben és váltóban is világbajnoki címet.

„Most úgy éreztem, eljött a váltás ideje, szeretnék mindenben előrelépni, egyesben is eredményesebbé válni, illetve találni egy olyan fix partnert, akivel párosban is újra ütőképesek lehetünk. A tárgyalásaink alátámasztották, hogy a Vasas meg tudja teremteni számomra az ehhez szükséges nyugodt hátteret, a céljaink pedig teljesen azonosak az eredményesség tekintetében is” – mondta Vad Ninetta, aki hangsúlyozta, célja egyértelműen a kijutás a 2020-as tokiói olimpiára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik