Célkeresztben a jövő – sikeres évet zárt a magyar kajak-kenu

November 10-én a mezőkövesdi Rózsa Étterem és Rendezvényközpontban tartotta éves őszi közgyűlését a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ). A napirendi pontok előtt, ünnepélyes keretek között Schmidt Gábor elnök különdíjban részesítette Weisz Róbert regionális működésért felelős alelnököt a győri maratoni világbajnokság szervezőbizottságának elnökeként végzett munkájáért.
Az idei őszi közgyűlés első napirendi pontja az éves sportszakmai tevékenység értékelése volt, Hadvina Gergely szakmai igazgató beszámolt a sportszakmai igazgatóságban és a versenysport divízióban tavaly ősszel történt személyi változásokról, majd beszélt a versenypályákon elért eredményekről, aminek összegzéseként sikeresnek ítélte meg az elmúlt idényt.

Az MKKSZ szakmai igazgatója kiemelte: 2026-ban az új olimpiai kvalifikációs rendszerben kell megszerezni a maximális számú kvótát, ezért az ütőképes egységek megtalálása, valamint a Los Angeles-i akklimatizáció lesz a legfőbb cél. Utóbbit elérendő jövő tavasszal a kenu-, majd ősszel a kajakválogatott is a kaliforniai Chula Vistán edzőtáborozik majd. Hadvina Gergely a 2028-as ötkarikás játékok kapcsán elmondta, 4-5 érem, köztük egy arany megszerzése a cél.
Banai Ádám, a közgyűlés és a stratégiai bizottság elnöke referált a 2032-ig tartó sportfejlesztési stratégia végrehajtásáról, kiemelve, hogy az MKKSZ idén négy TOP Plusz pályázatot is elnyert, valamint másik kettőben konzorciumi tagként vesz részt. Megépült hazánk első szlalompályája Dunaremetén, amelyen már nemzetközi versenyre is sor került. Banai Ádám arra is emlékeztetett, hogy március óta Horváth Noémi mellett immár Kárai Péter is tagja a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség igazgatótanácsának, a Boardnak. A szakember elmondta: a mintegy 5000 fős versenyzői bázis szintén kiemeli a kajak-kenut a többi sportág közül Magyarországon, s említést tett az környezettudatosság, valamint innovációs megoldások terén tett előrelépésről is.
A közgyűlés arról is döntött, hogy megszünteti a Budapesti Kajak-kenu Szövetséget (BKKSZ). Az előterjesztő Schmidt Gábor hangsúlyozta: ez tudatos döntés, amelyet a BKKSZ-szel egyeztetve hoztak meg. Schmidt Gábor szerint az MKKSZ a mostani stratégiában kiemelten fontosnak tartja a regionális működést, a BKKSZ feladatait pedig a regionális rendszer is képes ellátni. Hozzátette, a megszűnő szervezet saját versenyei tovább élnek, így a 2026-os évben is lesz Budapest-bajnokság, illetve a népszerűsítő maratonit is megtartják.

Los Angeles 2028: új súlycsoportok lesznek súlyemelésben

MOB: terepszemle a Los Angeles-i olimpia helyszínein






