Szabó István: A világ legszerencsésebb emberének tartom magam

„Amióta nyugdíjas vagyok, nem állok már olyan lelkesen a mindennapi feladatokhoz, mint korábban, de hát ez a korral jár. Legalábbis én ezt érzem, persze vannak, akik még ennyi idősen is nagyon aktívak, az egykori párom, Bakó Zoli csak egy évvel fiatalabb nálam, és még »ezerrel« benne van a munkában”  – fogalmazott a 75 éves Szabó István a Nemzeti Sportnak.

Nos, a szerény felvezetőhöz képest kiderült, hogy az egykori kajakozóklasszis meglehetősen aktív még, mi több, saját bevallása szerint egy filmet sem bír végignézni, mert nem tud ennyi ideig egy helyben ülni. Óbudán él, családi házban, ekörül tesz-vesz, rengeteg időt tölt a műhelyében, barkácsol, motorokat szerel az ismerősei kerékpárjára, akkumulátorokat forraszt hozzájuk, és még az elektronikát is intézi.

Persze azt eddig is tudni lehetett, hogy ezermester, élsportolói pályafutását követően mérnöki diplomáját és tapasztalatait felhasználva olyan, a kajakozók edzésmunkáját segítő eszközöket fejlesztett, mint az ergométer elődjének tekinthető húzógép.

Mégis úgy véli, kevesebbet adott vissza a sportágnak annál, mint amennyit ő kapott tőle: „Elvégeztem a szakedzőit, egy-két évig próbálkoztam is az edzőséggel, de rájöttem, hogy alkalmatlan vagyok rá, mert nem tudok jól bánni az emberekkel. Eléggé visszahúzódó vagyok.”

A mozgás továbbra is jelen van az életében, épp kerékpártúrára készül. Sőt, a kajaktól sem távolodott el, az egyik kedvenc időtöltése, hogy az unokáját, Botondot heti két alkalommal ő viszi edzésre a KSI-be.

Figyelemmel követi a sportágat, optimistán látja a jövőjét, szerinte a jövő csütörtökön Racicében kezdődő Európa-bajnokságon is szép magyar sikereknek örülhetünk: „Mindent megnézek, nagyon szurkolok a sportolóinknak. Roppant kíváncsi vagyok az Eb-re, szerintem kifejezetten jók leszünk Csehországban. Ami a sportág jövőjét illeti: kajakban biztosnak érzem az utánpótlásunkat, és szerintem a kenusaink is magukra találnak.”

Szabó István pályafutása során ötször nyert világbajnokságot, hét vb-ezüsttel és öt -bronzzal is büszkélkedhet – az olimpiai ezüst- és bronzérme mellett.

A mai napig szívesen emlékszik vissza a versenyekre, a legkedvesebb emléke az 1974-es mexikóvárosi világbajnoksághoz köthető: „A regnáló világbajnok kettős, Deme József és Rátkai János helye megkérdőjelezhetetlennek tűnt. Bakó Zolival ugyan megvertük őket az egyik nemzetközi versenyen, de senki sem szólt volna egy rossz szót sem, ha nem írnak ki válogatót. Ez azonban mégis megtörtént, már kinn Mexikóvárosban, a vébé helyszínén. Azt mondták, mi indulhatunk K–2 ezer méteren, ha egyhajónyi különbséggel megverjük őket. És megcsináltuk! Aztán a világbajnokságot is megnyertük, fantasztikus pillanat volt.”

Tüske is maradt Szabó Istvánban, mégpedig az 1976-os montreali olimpia miatt: „Ez idő tájt nagyon mentünk Zolival, mindent megnyertünk, az ötkarikás győzelem mégsem jött össze. Ő mindig azt mondja, hogy azért nem, mert egy hónappal előtte veseproblémákkal küzdött. Ennyi év távlatából szeretném megragadni az alkalmat és elmondani: nemcsak neki volt problémája, hanem nekem is. Bedagadt az ínhüvelyem, emiatt mindkettőnknek kiesett egy hét munka egy hónappal az olimpia előtt. A döntőben hétszázötven méternél vezettünk, utána kijött az edzéshiány, és végül harmadikak lettünk – ezért nem vagyunk olimpiai bajnokok. Összességében persze nem panaszkodom, hihetetlen pillanatokat élhettem át, igazán különleges emberekkel hozott össze a sors, és ezért a világ legszerencsésebb emberének tartom magam.”