Kajak-kenu: sztárokkal teletűzdelt betétfutam a sportoló nemzetért

P. SZ.P. SZ.
2024.05.10. 17:24
Fotó: Facebook/Magyar Kajak-Kenu Szövetség
A férfi kajaknégyes és Kopasz Bálint szereplése megszokott, ezúttal viszont korábbi klasszisok és Schmidt Ádám is vízre szállt a Sportoló Nemzet-program keretein belül.

 

A csütörtöki kvótaszerzés után pénteken elkezdődött a szegedi Maty-éren a gyorsasági kajak-kenusok világkupaversenye, valamint folytatódott a paraszakág világbajnoksága. Utóbbi örömteli fejleménye, hogy Kiss Tibor – ahogy várható volt, hiszen csak célba kellett érnie – paralimpiai kvótát szerzett hazánknak.

A síkvízi szakág egyelőre csak elő- és középfutamokon vett részt (rendre sikerrel), láthattuk vízen például a Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor kvartettet („Tipikus »elsőpályás« futam, ebben sokkal több van” – értékelt Hüvös Viktor mesteredző), de az évben először Kopasz Bálint is megmérette magát K–1 500 méteren, agyonverte a mezőnyt, a célba érés után pedig olyan lendületesen lapátolt tovább, mintha a fő számában, 1000 méteren versenyezne…

Az „ebédszünetben” rendkívüli verseny zajlott, a Sportoló nemzet-program keretein belül három-három gyerek beülhetett egy-egy túrakenuba, összemérni tudását – egy „sztárvendéggel” kiegészülve. A résztvevő felnőttek (célbaérési sorrendben): Boros Gergely, a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) szakmai igazgatója; Vajda Attila olimpiai bajnok kenus; Kubina Ádám, az MKKSZ főtitkára; Tóth Dávid, olimpiai ezüstérmes kajakos, a SUP-szakág vezetőedzője; Schmidt Gábor sportért felelős helyettes államtitkár, az MKKSZ elnöke; Szabó Gabriella háromszoros olimpiai bajnok kajakos; Kárász Anna, olimpiai bajnok kajakos; Kovács Katalin, háromszoros olimpiai bajnok, 31-szeres világbajnok kajakos és Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár.

„A hajónkban ült olyan fiatalember, aki rendszeresen kenuzik, azt mondta, nagy élmény volt neki, hogy a magyar sport első emberét úgy kormányozza, ahogy csak akarja – mondta a célba érés után Schmidt Ádám. – Aztán volt olyan leány is, aki egyébként nem sportol, ő úgy fogalmazott, annyira tetszett neki a hangulat, a miliő, a környezet, a mozgás, hogy biztosan megismétli a barátaival. Ez lenne a sportoló nemzet lényege. Aki még nem találkozott a sport világával, megismerkedhessen vele, hogy jobb élete legyen. A magyar sportigazgatás feladata nemcsak az élsportolók kinevelése, a sikeres szereplés a világversenyeken, hanem szélesebb körben hirdetni a mozgás örömét, és sportnemzetből sportoló nemzetté válni.”

 

 

Legfrissebb hírek

Nyolcszáznegyven millió forintos támogatás a kis és közepes sportegyesületeknek

Egyéb egyéni
2026.03.13. 11:42

Fotó: Schmidt Ádám adta át a Magyar Arany Érdemkeresztet Tóth Sándornak a BVSC ünnepi közgyűlésén

Egyéb egyéni
2026.03.12. 23:42

Schmidt Ádám: Cél, hogy a sport segítségével a magyar társadalom számára erős, életképes fiatalokat neveljünk

Egyéb egyéni
2026.03.12. 20:16

Sportpolitika: Bács-Kiskun vármegyében is megtartották a Sportinfót

Egyéb egyéni
2026.03.05. 20:39

„Napjainkban versenyezni kell a képernyőkkel” – Dunavarsányba ért a Sportoló Nemzet Roadshow

Egyéb egyéni
2026.03.05. 17:05

Az UEFA elnöke válaszolt Schmidt Ádámnak a Kompany-ügyben

Minden más foci
2026.02.27. 13:27

Schmidt Ádám: Van még tennivalónk, de érdemi alternatívát tudunk nyújtani a virtuális térrel szemben

Egyéb egyéni
2026.02.26. 19:42

Schmidt Ádám: 2022 óta közel megháromszoroztuk a fogyatékos sport támogatását

Egyéb egyéni
2026.02.23. 21:45
Ezek is érdekelhetik