Török színekben folytatja Takács Tamara világ- és Európa-bajnok kajakosunk

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.02.20. 11:22
Takács Tamara (Fotó: Nemzeti Sport, archív)
A jövőben török színekben versenyez a világ- és Európa-bajnok kajakos, Takács Tamara.

A 27 éves sportoló 2017-ben két aranyérmet is szerzett a plovdivi kontinensviadalon, majd abban az évben a négyessel világbajnok lett Racicében.

Két évvel később Takács Tamara pozitív doppingtesztet produkált, s bár ártatlannak vallotta magát, négyéves eltiltást kapott, ami tavaly járt le. Visszatért a versenyzéshez, de a magyar válogatottba nem tudott bekerülni.

„Az eltiltása lejárta után jelezte, hogy szeretne nálunk kajakozni, ami természetes, hiszen győri – mondta az MTI-nek Weisz Róbert, a Győri Graboplast VSE vezetője. – A tavalyi éve nem sikerült igazán jól és úgy látta, nincs esélye bekerülni a magyar csapatba. Ősszel, a sevillai edzőtáborozást követően kérte, hogy bontsuk fel a szerződését. Ehhez mi is és a magyar szövetség is hozzájárult, így a nemzetközi szövetséghez került az ügy.”

Az országváltás nem példa nélküli kajak-kenuban: korábban Benedek Dalma szerb, Keresztesi Alexandra pedig argentin színekben versenyzett, de egy rövid időre a hozzájuk hasonlóan világbajnok Paksy Tímea is Ausztriába tette át a székhelyét. A magyar színekben háromszoros olimpiai aranyérmes Douchev-Janics Natasa a sydneyi játékokon még az egykori Jugoszláviát képviselte.

Legfrissebb hírek

Csizmadia Kolos: „Sárkányként” érkeztem meg Milánóba

Kajak-kenu
2025.11.20. 08:05

Tóth Dávid: Képesek vagyunk megszerezni az összes kvótát

Kajak-kenu
2025.11.14. 09:20

Célkeresztben a jövő – sikeres évet zárt a magyar kajak-kenu

Kajak-kenu
2025.11.10. 15:32

„Képtelen vagyok letenni a kajaklapátot!” – Kökény Roland 50 éves

Kajak-kenu
2025.10.24. 09:31

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 15. rész: női kajak négyes

Kajak-kenu
2025.09.18. 17:00

Giczy Csaba: Egész életemben azt csinálhattam, amit szeretek

Kajak-kenu
2025.08.05. 06:58

Szabó István: A világ legszerencsésebb emberének tartom magam

Kajak-kenu
2025.06.15. 07:05

Gazsó Alida Dórát megműtötték, a világbajnokságra már visszatérne

Kajak-kenu
2025.05.13. 21:26
Ezek is érdekelhetik