Kajak-kenu válogató: ismét Gazsó és Csipes nyert párosban

Vágólapra másolva!
2023.06.16. 16:59
null
Ezúttal sem volt ellenfele a Gazsó Alida Dóra (képünkön), Csipes Tamara párosnak (Fotó: Földi Imre)
Akárcsak egy hónapja a szolnoki első fordulóban, Gazsó Alida Dóra és Csipes Tamara nyerte a kajak kettesek 500 méteres versenyét a kajak-kenusok második válogatóján, Szegeden.

A honvédos duó már a délelőtti előfutamban is a legjobb időt lapátolta, délután pedig esélyeshez méltóan versenyzett. Már fél távnál az élen haladt, a célba pedig körülbelül egy hajóhossznyi előnnyel érkezett. A második helyen az UTE kettőse, Lucz Anna és Kiss Blanka ért be, míg a harmadik a Gazsóhoz és Csipeshez hasonlóan Csipes Ferenc csoportjában készülő Fojt Sára, Pupp Noémi páros lett.

A világbajnok Gazsó csütörtökön K–1 500 méteren is a legjobbnak bizonyult a válogatón.

A második, pénteki versenynapon ez volt az egyetlen olimpiai számos döntő, ezen kívül további négy finálét bonyolítottak le.

A férfiaknál az egy nappal korábban 500 méteren győztes Vajda Bence, Szántói Szabó Tamás egység ismét bizonyította jó formáját, K–2 1000 méteren is maga mögé utasította a teljes mezőnyt, mivel azonban versenyen kívül indult, az első hely a Mizsér Márk, Erdélyi Tamás duóé lett. A kenusok hasonló számában Kollár Kristóf és Fejes Dániel diadalmaskodott, míg a kajakosok sprinttávján a szegediek rutinos versenyzője, Birkás Balázs szerezte meg a győzelmet.

A női kenusok egy kilométeres versenyében a májusi, szegedi világkupán ezüstérmes Kisbán Zsófia volt a leggyorsabb.

KAJAK-KENU VÁLOGATÓ
SZEGED, MATY-ÉR
FÉRFIAK
K–1 200 m:

1. Birkás Balázs (MVM Szegedi VSE) 34.842 mp
2. Havasi Gergő (TFSE) 35.703
3. Opavszky Márk (MTK) 35.728

K–2 1000 m:
1. Mizsér Márk, Erdélyi Tamás (Lágymányosi Spari, Graboplast Győri VSE) 3:17.806 p
2. Béke Kornél, Erdőssy Csaba (KSI SE, Graboplast Győri VSE) 3:18.102
3. Noé Bálint, Kulifai Tamás (Budapesti Honvéd SE, MTK) 3:21.127

C–2 1000 m:

1. Kollár Kristóf, Fejes Dániel (Atomerőmű SE, Budapesti Honvéd SE) 3:38.152 p
2. Slihoczki Ádám, Hajdu Jonatán (DKSE Dunaújváros) 3:39.098
3. Fodor Nicholas, Horváth Márton (Kovács Katalin Akadémia, UTE) 3:43.159

NŐK
K–2 500 m (olimpiai szám):

1. Gazsó Alida Dóra, Csipes Tamara (Budapesti Honvéd SE) 1:41.421 p
2. Kiss Blanka, Lucz Anna (UTE) 1:42.574
2. Fojt Sára, Pupp Noémi (Kovács Katalin Akadémia, Atomerőmű SE) 1:42.621

C–1 1000 m:

1. Kisbán Zsófia (Lágymányosi Spari) 4:33.694 p
2. Zagyvai Borka (Váci Karakán) 4:36.187
3. Csorba Zsófia (UTE) 4:40.555

A szombati zárónapon további tíz döntőt rendeznek a Maty-éri pályán. A jövő heti, Európa-bajnokságnak számító krakkói Európa Játékokon induló csapat összetételét vasárnap véglegesíti a szövetség.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik