Kajak-kenu: egy műtéten már túl van a zebrán elütött Eb-ezüstérmes

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2022.03.08. 18:45
null
Horányi Dóra júliusban, a válogatott felkészülésén (Fotó: Dömötör Csaba)
Súlyos balesetet szenvedett péntek este az 5000 méteren Európa-bajnoki ezüstérmes kenus, Horányi Dóra, aki épp átkelni próbált az egyik budapesti zebrán, amikor elütötte őt a sárga lámpán áthaladó autó. A versenyző mindkét lábszára eltört, és megrepedt a jobb térde. A kajakkenusport.hu cikke szerint a sportolót már a baleset napján megműtötték, a Szent János Kórházban, ahol újabb műtét vár még rá. Hat hétig biztosan ágyhoz lesz kötve, de a portál szerint pozitívan látja a jövőt.

 

„A Budafoki úton, a Lágymányosi Spari közelében akartam átkelni a zebrán. Láttam, hogy az autóknak sárgára váltott a jelzőlámpa, az egyik már meg is állt, én pedig hozzá vagyok ahhoz szokva, hogy ilyenkor gyorsan zöldre vált a gyalogos lámpa, ami itt nem így volt, vagyis túl hamar léptem le az úttestre. Sajnos egy másik autós pont gyorsított, hogy még átérjen a sárgán, és elütött. A baleset utáni első gondolatom az volt, hogy mi van, ha nem tudok lábra állni, ha nem tudok sportolni. A párom, Ádám hallotta, de nem látta a történteket. Miután észrevette, hogy velem történt, mindketten sokkos állapotba kerültünk, de magamnál voltam, nem vesztettem el az eszméletemet, és a következő gondolatom az volt, hogy hívja fel Gábor bát', az edzőmet (Martinkó Gábor – a szerk.). Péntek este hatkor történt, egy fiatal, huszonhárom-huszonnégy éves hölgy vezette az autót, szegény nagyon megijedt, a baleset után ő is sírt. A járókelők segítettek, megnyugtattak, kihívtuk a rendőröket, mentőket, akik elláttak, kaptam injekciót, és utána már nem fájt annyira” – emlékezett vissza a történtekre Horányi Dóra.

A 19 éves sportolót a János Kórházba vitték, ahol még aznap megműtötték. A jobb lábába lemezeket tettek, a bal lábába is építettek átmeneti rögzítést. Hogy meddig kell a kórházban maradnia, az a még előtte álló műtéttől, valamint attól függ, hogy a bőre a beavatkozások, illetve a nyílt törés után milyen gyorsan regenerálódik.

Horányi a Magyar Kajak-Kenu Szövetség honlapjának azt is elmondta, a körülményekhez képest jól van, és habár fájnak a lábai, fájdalomcsillapító nélkül is kibírja a helyzetet.

„Hat hétig fekszem, ez biztos, utána gipszet kapok. Már most is járok gyógytornára, ha majd tudok ülni, akkor elkezdek felsőtestre edzeni. A lábamnak sok idő kell a gyógyuláshoz, de addig sem szeretném, ha a felsőtestem elgyengülne. »Balos« vagyok, és a bal térdemen kenuzom, így tulajdonképpen szerencsés, hogy most a jobb repedt el. Sokan kerestek aggódva, vagy éppen segítő szándékkal, a saját klubomon, az Újpesti Torna Egyleten és a Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek kívül más klubok, versenyzőtársak is hívtak, írtak, és ez nagyon jólesik, ebből merítek most erőt.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik