Kajak-kenu: anyai örömök elé néz Csipes Tamara

2017.04.28. 15:09
Anyai örömök elé néz Csipes Tamara olimpiai bajnok kajakos.

„Párommal a riói olimpia után leültünk és megbeszéltük, hogy talán érdemes volna a gyerekvállalással megvárni még egy olimpiai ciklust. De amit Isten ad, azt el kell fogadni, amúgy is mindketten vágytunk már rá” – idézte az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében klubja, a Budapesti Honvéd SE a 27 éves Csipes Tamarát, aki amondó, hogy a tokiói olimpia előtt három évvel sportolói karrierje szempontjából „bőven belefér a gyermekvállalás”.Csipes Tamarát, aki amondó, hogy a tokiói olimpia előtt három évvel sportolói karrierje szempontjából „bőven belefér a gyermekvállalás”.

„Ha minden jól megy, már 2018-ban visszatérhetek” – tette hozzá Csipes, s utalt a kétszeres olimpiai bajnok Fazekas-Zur Krisztinára, aki a londoni játékok után szülte meg gyermekét, majd a riói olimpiára ismét bekerült a később aranyérmet nyerő négyesbe.

A riói magyar kvartettből december végén az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta jelentette be, hogy gyermeket vár, és a 2017-es szezonban nem versenyez.

 

Legfrissebb hírek

Már alakulnak a kajak párosok a válogatóra, újra összeállhat a Nádas, Tótka duó

Kajak-kenu
2026.03.20. 09:46

Mindig kilábalt a hullámvölgyekből – Kemecsey Imre 85 éves

Kajak-kenu
2026.02.11. 06:35

„Nagyon jókat versenyeztünk együtt” – korábbi csapattársa, Molnár Péter Dudás Miklósról

Kajak-kenu
2026.01.05. 17:07

Csizmadia Kolos: „Sárkányként” érkeztem meg Milánóba

Kajak-kenu
2025.11.20. 08:05

Tóth Dávid: Képesek vagyunk megszerezni az összes kvótát

Kajak-kenu
2025.11.14. 09:20

„Képtelen vagyok letenni a kajaklapátot!” – Kökény Roland 50 éves

Kajak-kenu
2025.10.24. 09:31

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 15. rész: női kajak négyes

Kajak-kenu
2025.09.18. 17:00

Giczy Csaba: Egész életemben azt csinálhattam, amit szeretek

Kajak-kenu
2025.08.05. 06:58
Ezek is érdekelhetik