Kajak-kenu: Lakatos Zsanett aranyérmes a maratoni vb-n

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.09.16. 19:32
null
Lakatos Zsanett rajt-cél győzelmet aratott, és megvédte vb-címét (Fotó: NS-archív/Szabó Miklós)
Lakatos Zsanett aranyérmes lett kenu egyesben a Brandenburgban zajló maratoni kajak-kenu világbajnokság első versenynapján, pénteken.

 

A magyar szövetség (MKKSZ) tájékoztatása szerint a Győri VSE 21 éves versenyzője rajt-cél győzelmet aratott, előnyét folyamatosan növelve védte meg a tavaly Győrben megszerzett világbajnoki címét. Lakatos 1:46:45.5 óra alatt teljesítette a 19 kilométeres távot, ugyanebben a számban Kisbán Zsófia az ötödik helyen zárt.

A korosztályos futamok során tíz érmet nyertek a magyarok.

Az ifjúságiaknál kajak egyesben Pupp Noémi arany-, Nagy Viktória Fruzsina ezüstérmet szerzett, kenu egyesben a lányoknál az olasz származású Bragato Giada az első, Molnár Csenge a harmadik helyen végzett, míg a fiúknál Adolf Balázs lett harmadik.

Az U23-as mezőnyben kajak egyesben Kiszli Vanda arany-, Mihalik Sára ezüstérmet ünnepelhetett, a férfiaknál Petró Ádám győzött, a kenusoknál pedig Dóri Bence Balázs állhatott a dobogó tetejére, míg Balla Leventének ezüstérem jutott.

A németországi világbajnokság szombaton folytatódik.

Legfrissebb hírek

Opavszky Márk: Mindenki csak ámult és bámult

Kajak-kenu
2025.06.12. 16:25

Maratoni kajak-kenu Eb: Kiszli Vanda tizedik aranyérmét nyerte

Kajak-kenu
2025.06.06. 08:50

Egy-egy arany- és ezüst-, valamint négy bronzérmet szereztek 5000 méteren kajakosaink és kenusaink

Kajak-kenu
2025.05.18. 16:24

Varga Ádám győzött, Kurucz Leventéék és Kiss Ágnesék is aranyérmet szereztek a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.18. 12:56

Micsoda csata! Kopasz Bálint megnyerte a királyszámot a szegedi vk-n

Kajak-kenu
2025.05.17. 15:37

Az olimpiai bajnok németeket megverve aranyérmes a férfi K–4-es egységünk Szegeden

Kajak-kenu
2025.05.17. 11:14

Kajak-kenu: meglepetés férfikenuban a válogató záró napján

Kajak-kenu
2025.05.03. 19:02

Fojt Sára: Nehéz lesz felülmúlni 2024-et, de azon leszek, hogy ez sikerüljön

Kajak-kenu
2025.04.16. 12:02
Ezek is érdekelhetik