Kajak-kenu: kétéves eltiltást kapott Kucsera Gábor

MTI MTIMTI MTI
2016.01.07. 10:29
Kétéves eltiltást kapott a kajakos Kucsera Gábor, aki július közepén megbukott a magyar szövetség (MKKSZ) drogtesztjén. A vizeletében kokaint találtak.

Az MKKSZ a honlapján olvasható hírben emlékeztet arra, hogy az első fokon eljáró bizottság augusztusban négy évre tiltotta el a korábbi világ- és Európa-bajnok versenyzőt.

Kucserát 2017. augusztus 5-ig mindenféle versenytől, szervezett edzéstől és edzőtáborozástól eltiltották (Fotó: Szabó Miklós)
Kucserát 2017. augusztus 5-ig mindenféle versenytől, szervezett edzéstől és edzőtáborozástól eltiltották (Fotó: Szabó Miklós)

„A Nemzeti Doppingellenes Szervezet keretében működő doppingbizottság decemberben, a megismételt elsőfokú eljárásban elfogadta a sportoló érvelését, amely szerint a tiltott szert versenyidőszakon kívül használta, nem a sportteljesítményével összefüggésben.” – áll a közleményben, amely kiemeli: miután a sportoló vizeletében talált szer kizárólag versenyidőszakban minősül tiltottnak és a doppingbizottság nem tudta bizonyítani azt a tényt, hogy a sportoló a tiltott szert teljesítménye fokozására, versenyidőszakban fogyasztotta, így az eredeti büntetést megfelezték.

A határozat a 33 éves Kucsera Gábort 2017. augusztus 5-ig mindenféle versenytől, szervezett edzéstől és edzőtáborozástól eltiltotta. A sportoló az eltiltás hatálya alatt sportszakemberként sem tevékenykedhet.

 

Legfrissebb hírek

A Tour-győztes Jan Ullrich sajnálja, hogy későn vallotta be a doppingolását

Kerékpár
2026.08.07. 11:23

Feloldották Mudrik eltiltását, azonnal visszatérhet a Chelsea ukrán szélsője

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:55

Kovács Katalin: Értem, hogy magas számok ezek, de csak a szakmaiság lebegett a szemem előtt

Kajak-kenu
2026.07.30. 10:58

Nyolc tunéziai labdarúgó szervezetében tiltott szert találtak

Foci vb 2026
2026.07.03. 18:54

Több mint hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2026.07.03. 13:06

Szteroidhasználatért tiltották el a világbajnok íjászt

Egyéb egyéni
2026.07.02. 18:11

London 2012: elvették Gulijeva ezüstjét is, megint új sorrend a 800 méteren

Atlétika
2026.06.23. 18:37

Kopasz Bálint szerint a bajnok viselkedjen férfiként!

Kajak-kenu
2026.06.22. 11:02