Kajak-kenu: a ketteseknél eldőlt az Eb-indulás

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.05.18. 06:51
A kajakosoknál a Boros Adrián, Solti László és a Csernák Edina, Váczai Enikő, a kenusoknál pedig Viola Viktor, Bodonyi András kettős szerzett indulási jogot a júniusi pöstyéni maratoni Európa-bajnokságra, miután szombaton megnyerték a győri bajnokságot.

A szervezők tájékoztatása szerint mindhárom számban nagy csata zajlott, és az utolsó kilométereken dőlt el. Az árvízi helyzet miatt az indulóknak ezúttal nem kellett futniuk.

A férfi kajak párosok 30 kilométeres versenyszámában nagyon sokáig ment együtt elöl egy négyes boly. A győztes Boros, Solti duó csak az utolsó körben lépett meg a többiektől, de ez annyira jól sikerült, hogy végül több mint másfél perccel győztek a második helyen befutó Máthé Krisztián, Nyári Bendegúz páros előtt.

A női kajakos mezőnyben 26 kilométeren két páros haladt együtt sokáig az élen, majd a Csernák, Váczai páros az utolsó körben robbantott, és sikerült leszakítania a Mátyás Mercédesz, Braun Boróka duót.

A kenu párosok között a Viola, Bodonyi páros nyerni tudott a rutinos Gilányi Zsolt, Györe Attila kettős előtt.

Legfrissebb hírek

Kopasz Bálint immár háromszoros világbajnok a királyszámban!

Kajak-kenu
38 perce

Csikós Zsóka K–1 1000 méteren, Csizmadia Kolos K–1 200 méteren világbajnok!

Kajak-kenu
Tegnap, 15:09

Délelőtti erődemonstráció: Adolf, Csikós, Kopasz és Opavszky is futamgyőztesként vb-döntős

Kajak-kenu
Tegnap, 11:17

Rendőrök vittek Milánóban a kajak-kenu vb helyszínére

Kajak-kenu
2025.08.19. 18:45

Nyugalom, kikapcsolódás, csapatmunka – ilyen volt a Balaton-átevezés

Kajak-kenu
2025.07.14. 22:00

Kiszli Vanda triplázott a maratoni kajak-kenu válogatóversenyen

Kajak-kenu
2025.07.10. 14:20

Csikós Zsóka a harmadik Eb-aranyérmét szerezte meg, Csorba Zsófia is bajnok 5000 méteren

Kajak-kenu
2025.06.22. 15:24

Női kajak négyesünk Európa-bajnok, Kopasz Bálint bronzérmes

Kajak-kenu
2025.06.21. 12:20
Ezek is érdekelhetik