Kajak-kenu: Janics versenyezhet, ha elválik és újra házasodik

2012.12.08. 07:02
A régóta húzódó Douchev-Janics Natasa-ügynek továbbra sincs lezárása. A kajakos ugyan már elhagyta Magyarországot és eldöntötte, hogy szerb színekben folytatja pályafutását, de mivel a hazai szövetség ehhez nem járult hozzá, elvileg két évig nem versenyezhet, persze van kiskapu...

Douchev-Janics Natasa férje, Andrian Douchev már korábban arról beszélt, felesége versenyezni fog 2013-ban. Ennek mikéntjéről közölt hosszabb írást a Blikk.Andrian Douchev már korábban arról beszélt, felesége versenyezni fog 2013-ban. Ennek mikéntjéről közölt hosszabb írást a Blikk.

A lap szerint a pár a válást fontolgatja, mert ha elválnak és közben jövőre – az amúgy bolgár származású – férj megkapja a szerb állampolgárságot, majd újra házasodnak, akkor már nem lesz jogi akadálya annak, hogy a kajakos szerb színekben versenyezzen 2013-tól.

A lapnak nyilatkozó Vaskuti István, a nemzetközi szövetség alelnöke megerősítette, hogy ez az út valóban járható Douchev-Janics számára.

„A házasságkötés után nem kell semmilyen engedélyt beszerezni, a versenyző jogosult férje hazáját képviselni a világversenyeken. Ha elválik, majd újraházasodik Natasa, akkor valószínűleg ezt a lehetőséget kívánja kihasználni" – fogalmazott az alelnök.

Legfrissebb hírek

Adolf Balázs világbajnok, a sportág örökös bajnokává vált!

Kajak-kenu
2026.08.30. 14:38

Varga, Lucz és női kenu négyesünk vb-ezüstérmes, férfi kenu kettesünk harmadik

Kajak-kenu
2026.08.30. 11:10

Férfi kenu négyesünk megvédte világbajnoki címét Poznanban!

Kajak-kenu
2026.08.29. 14:51

Fekete karszalagban versenyezve tisztelegtek sportolóink Boros Gergely emléke előtt a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.27. 17:08

„Lötyög” a víz, a szél is játszadozik, de kajak-kenusaink eddig minden akadályt sikerrel vettek a vb-n

Kajak-kenu
2026.08.26. 12:07

Kovács Katalin: Értem, hogy magas számok ezek, de csak a szakmaiság lebegett a szemem előtt

Kajak-kenu
2026.07.30. 10:58

Kopasz Bálint szerint a bajnok viselkedjen férfiként!

Kajak-kenu
2026.06.22. 11:02

Hiába pattant néha kifelé a labda, az éremtáblázat élén végeztünk a kajak-kenu Eb-n

Kajak-kenu
2026.06.17. 13:59