Szlovák hokiliga: otthon kapott ki a DVTK a Zvolentől

K. G.K. G.
Vágólapra másolva!
2021.01.19. 20:52
null
Vasék (pirosban) nem örülhettek a végén (Fotó: Kozma István/Észak-Magyarország)
A nemzetközi bázisú szlovák jégkorongbajnokság keddi játéknapján a DVTK Jegesmedvék hazai pályán szenvedett vereséget a Zvolentől 3–2-re úgy, hogy 1–0-s hátrány után a második harmad közepére még fordítani tudott.

Az azért mostanra már kijózanító evidenciává lett, hogy a DVTK Jegesmedvéknek a Tipsport Liga aktuális idényében minden egyes gólt és pontot kivételesen meg kell becsülnie, mert sajnos ritkán örülhet: a közvetlen üldöző Banská Bystrica otthonában fájó módon elbukott legutóbbi bajnoki után már az utolsó, még éppen nyolcaddöntőt érő 10. pozíciója is veszélybe került, hiszen a Besztercebánya ezzel három pontra megközelítette Dave Allison csapatát. Ez meg az alatt az egy meccs alatt pont ledolgozható, amennyivel a szlovákok kevesebbet játszottak (sőt, kedd estére már kettővel...).

A DVTK hokisainak e nem túl megnyugtató tudattal kellett jégre lépniük kedd este a ligaelsőségért harcoló, az éllovas Poprad mögött csak rosszabb gólkülönbsége miatt második Zvolen ellenében, ami nyilván újabb kőkemény erőpróbát jelentett.

De nem reménytelent.

A DVTK-nak ugyanis valami rejtélyes okból kifolyólag az élcsapatok ellen sokkal jobban megy, mint a közvetlen vetélytársak ellen: a 31 bajnokin aratott nyolc siker során kétszer verték a Nyitrát, kétszer a Poprádot, múlt pénteken pedig a Slovan Bratislavát – ezek mind kivétel nélkül az alapszakasz-elsőségért és a bajnoki címért harcoló topcsapatok.

Ám ezúttal nem sikerült borítani a papírformát, még ha a pontszerzéstől nem is álltak messze a borsodiak. Az egyre égetőbb szükségletté váló pontok helyett újabb frusztráló vereséget szenvedtek: olyat, ami után ismét elmondhatják, hogy „alakulhatott volna ez fordítva is” – de nem alakult...

Pedig a zólyomiak korai vezető gólja után a DVTK a középső harmad elejére fordított (Rob Flick egyenlítése után Vas János szépen, fonákkal varrta fel a pakkot), ám mire kettőt pislantottunk, Václav Stupka is bekotort egyet közelről, majd egy kettős hátrányt még kivédekeztek a miskolciak, de a szimpla fórban Peter Zuzin megtalálta a blokkról elé vágódó pakkot, azzal pedig az utat Adorján Attila kapujába – s ezzel együtt a győzelmet is...

JÉGKORONG
SZLOVÁK LIGA, ALAPSZAKASZ

DVTK JEGESMEDVÉK
HKM ZVOLEN (szlovák) 2–3 (1–1, 1–2, 0–0)
Miskolc, zárt kapuk mögött. V:
Snásel, Orolin, Soltés, Janiga (szlovákok)
DVTK: ADORJÁN
WEHRS, Bukor – LÁDA B. (1), Kiss B. – Vojtkó, Szirányi B. – Hadobás
Rokaly Sz., VAS J. 1, Osterberg – Csányi, Galanisz, Magosi B. – Flick 1, Páterka, Anderson (1) – Révész, Miskolczi, TURBUCZ (1)
Edző: Dave Allison
ZVOLEN: RAHM
Betker, KOTVAN – Ivan, Melancon – HRASKO 1, Kubka – Meliko, Gubancok
Bondra, ZUZIN 1, Kelemen (1) – McPherson (1), Mikús, Nuutinen – Stupka, HALAMA (2), Kolenic 1 – Marcinek, Tibensky, Chlepcok
Edző: Peter Oremus
Kiállítások: 10 perc, ill. 8 perc
Kapura lövések: 28–37
MESTERMÉRLEG
Dave Allison: – Egy-két momentum hiányzott a győzelmünkhöz, mindvégig egyenrangú partnerei voltunk a liga topcsapatának. Végig frissek maradtunk, mert négy sorral küzdöttünk, néhány egyéni hiba ellenére csapatként jól küzdöttünk.
Peter Oremus: – Jól felkészültünk, visszatértek sérültjeink is. Legutóbbi nyolc mérkőzésünkből hetet megnyertünk, a táblázat élére kerültünk, pozíciónkat szeretnénk megőrizni.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
M
GYHGYHVVL–KGkP
1. Zvolen 31 17 5 4 5 107–80 +27 65
2. Poprad 32 17 5 3 7 116–80 +36 64
3. Slovan Bratislava 31 17 5 1 8 100–70 +30 62
4. Nitra 31 15 3 7 6 107–98 +9 58
5. Detva 31 16 3 3 9 98–85 +13 57
6. Dukla Michalovce 32 14 4 4 10 96–85 +11 54
7. Kosice 31 11 6 3 11 92–78 +14 48
8. Trencín 31 12 4 3 12 103–83 +20 47
9. Nové Zámky 31 8 4 4 15 79–83 –4 36
10. DVTK Jegesmedvék 32 7 1 6 18 73–111 –38 29
11. Banská Bystrica 30 5 4 3 18 73–117 –44 26
12. Liptovsky Mikulás 31 4 3 24 72–146 –74 12

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik