Szlovák hokiliga: hosszabbítás után nyert a DVTK Jegesmedvék

K. G.K. G.
Vágólapra másolva!
2021.02.26. 20:06
null
Hosszabbítás után nyert a DVTK Jegesmedvék (Fotó: Vajda János/Észak-Magyarország)
Nem egészen másfél percre volt attól a bravúrtól a DVTK Jegesmedvék, hogy az idényben másodszor is rendes játékidőben győzze le a szlovák hoki egyik kirakatcsapatát, a Slovan Bratislavát, ráadásul ezúttal idegenben – és erre a bravúrra most, az ő helyzetében tényleg olyan nagy szüksége lett volna, akár egy falat kenyérre.

 

A miskolciak kapujában a, most már mondhatni, szokás szerint parádézó Adorján Attila és a védelem óriásit melózott, két és fél harmadon keresztül nulla gólon tartotta a dobogóért harcoló pozsonyiakat, miközben a meccs közepénél gyors egymásutánban a két szezonközben érkezett tengerentúli légiós, Jack Walker és Stephen Anderson is betalált. Ezt követően egy csinos kis tömegbunyó után a két csapatból összesen hat embert szórtak ki a bírák 2–4 arányban (24 percnyi büntetést kiosztva csak ennél az egy szituációnál), de a lényegen ez nem változtatott: 40 perc után 2–0-ra vezetett a DVTK.

A végjátékra azonban góllá érett az őrült Slovan-nyomás (a kapura lövések száma mindennél beszédesebb): Patrik Bacík találata sajnos még épp idejében fújt ébresztőt a hazaiaknak, akik 58:41-nél Harris Brant révén az egyenlítést is megszerezték. A ráadásban viszont a ponterős válogatott bekk, Szirányi Bence eldöntötte a pluszpont sorsát, így a miskolciak próbálnak belekapaszkodni az utolsó szalmaszálakba – más kérdés, hogy a 9–10. helyért küzdő (és a DVTK-nál sokkal jobb helyzetben lévő) másik két rivális sem akar lassítani...

JÉGKORONG
SZLOVÁK LIGA, ALAPSZAKASZ
HC SLOVAN BRATISLAVA (szlovák)
–DVTK JEGESMEDVÉK 23 (0–0, 0–2, 2–0, 0–1) – h. u.
Pozsony, zárt kapuk mögött. V:
Orolin, Snásel, Crman, Kacej (szlovákok)
SLOVAN:
Gudlevskis
SERSEN (1), Alisauskas – BACÍK 1, Stajnoch (1) – Maier, Valach – Beno, Lukosík
Zigo, HARRIS 1, O'Donnell (1) – Matousek (1), Kytnár, Brodzinski – Peluso, Bortnák, Rapác – Kundrík, J. Uram, Jendek. Edző: Marián Bazány
DVTK:
ADORJÁN A.
Wehrs, Fredriksson – SZIRÁNYI B. 1, Kiss D. – Gőz, Láda B. – Vojtkó, Hadobás
WALKER 1 (1), Vas J. (1), ANDERSON 1 – Csányi (1), Galanisz (1), Magosi B. – Rokaly Sz., Miskolczi,
Lövei – Ritó, Galajda. Edző: Tokaji Viktor
Kiállítások:
12 perc, ill. 12 perc + 10 perc fegyelmi (Anderson)
Kapura lövések:
31–17
MESTERMÉRLEG
Tokaji Viktor: – A jó csapatmunkának köszönhetjük a győzelmet. Már három hete dolgozunk együtt, és ezt az erőfeszítést várjuk el a csapattól. Sokaknak talán meglepő lehet, hogy nyertünk, de nem nekünk, hiszen rengeteg energiát mozgósítottunk az elmúlt időszakban azért, hogy ilyen eredményeket érjünk el. Mindig nagy kihívás a liga egyik legerősebb csapata ellen játszani, mi pedig most elfogadtuk és megfeleltünk ennek a kihívásnak. A saját játékunkat tudtuk játszani és zártan tudtunk védekezni.

A többi mérkőzésen
Liptovsky Mikulás–Zvolen 1–4
Bansky Bystrica–Poprad 4–3
Nitra–Detva 4–0
Nove Zámky–Michalovce 1–2 – h. u.
Trencín–Kosice 3–1

TIPOS EXTRALIGA 2020–2021 ÁLLÁSA

M GY HGY HV V L–K Gk P
1. Zvolen 42 22 7 6 7 145–105 +40 86
2. Poprad 42 23 6 3 10 160–106 +54 84
3. Dukla Michalovce 42 21 7 4 10 131–98 +33 81
4. Slovan Bratislava 42 22 5 3 12 124–97 +27 79
5. Nitra 42 20 3 7 12 138–138 0 73
6. Detva 42 19 4 5 14 131–119 +12 70
7. Trencín 42 18 4 4 16 144–111 +33 66
8. Kosice 42 15 7 3 17 123–108 +15 62
9. Banská Bystrica 42 12 5 3 22 114–145 –31 49
10. Nové Zámky 42 11 4 6 21 106–118 –12 47
11. DVTK Jegesmedvék 42 9 2 7 24 97–151 –54 38
12. Liptovsky Mikulás 42 6 3 33 92–209 –117 18

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik