Osztrák hokiliga: győzelemmel kezdte az évet a Fehérvár

Vágólapra másolva!
2021.01.01. 19:42
null
Anze Kuralt (balra) ütötte a fehérváriak első és utolsó gólját (Fotó: Dömötör Csaba, 2020. december)
Bár a harmadik harmad eleji kétgólos előnye elfogyott, a Fehérvár hosszabbításban 5–4-re legyőzte vendégét, a linzi csapatot az osztrák jégkorongbajnokság pénteki játéknapján. Ismét azonos eredményt ért el a Bolzano és a Fehérvár, így a magyar csapat maradt a tabella második helyén.

 

Amikor 2007-ben légiósnak állt az akkor még Alba Volánnak hívott hokicsapat, és benevezett az EBEL-be, tovább tágult a világ, hiszen azóta minden héten többször vív külföldi ellenfelekkel, ami addig a megboldogult Interliga keretein belül valamelyest ritkább élménynek számított. Az osztrák központú liga ráadásul idővel horvát, cseh, olasz és szlovák klubokkal bővült (majd néha szűkült), idénre pedig átkeresztelték ICEHL-re. De a lényeg a nemzetköziség és a még nagyobb perspektíva, aminek tökéletesen megfelel, hogy 2021 első napján legalább annyira figyeltünk a Salzburg–Bolzano rangadóra, mint, hogy mit játszanak a manapság Hydro Fehérvár AV19 néven versenyző mieink.

Ehhez fellengzősen hozzátehetjük, hogy annál is inkább leshettük a Mozart városában történteket, mivel idehaza helyreállt a rendes ügymenet, és nyert a Volán – pedig szilveszter előtt kilenc győzelmet követően veszített a Vienna Capitals ellenében, azaz megbillenhetett volna az önbizalma. Csakhogy akkor a négy teljes sorral érkező, dobogós és hagyományosan bombaerős, Magyarországon kivált sikeres fővárosiak voltak az ellenfelek, most pedig a 2020-ig szintén bombaerős, viszont a nyáron a főnökség belháborúja nyomán lezüllő, ezáltal sereghajtóvá váló, és a múlt héten idegenben is elvert Linz.

Ennek megfelelően a Fehérvár simán nyerhetett volna már a rendes játékidőben, ám sikerült elbaltáznia a harmadik etapot, amelyben mínusz kettőről egyenlítettek a „fekete szárnyak”, és hosszabbításra mentették a meccset. Ezzel a pocsékba ment egy pont, amit vastagon aláhúz, hogy a ráadás fél percig sem tartott, hiszen a sérüléséből visszatért szlovén Anze Kuralt bevágta a második gólját is, 5–4-nél vetve véget a védekezésmentes gólfesztiválnak.

Innentől már csak az maradt kérdésnek, hogy a Bolzano kikap-e a forduló rangadóján Salzburgban, hosszú hetek huzakodása után átengedve a Fehérvárnak a táblázat első helyét. Ugyanúgy 4–4-es rendes játékidő nyomán ott is a hosszabbításba, sőt, szétlövésbe torkollott a küzdelem, és persze végül a Bolzano győzött, azaz hozta a Fehérvár eredményét, ezzel megtartotta az első helyét. Nekünk tehát örömnek az maradt, hogy Kuralt mellett visszatért a sérüléséből Stipsicz Bence is – így már csak a honosított kanadai Andrew Sareuer felépülése várat magára –, meg hogy Erdély Csanád sorozatban a nyolcadik bajnokiján szerzett pontot – a tabella első helyére még várni kell.

Vasárnap a Fehérvár – viszonozva a minapi látogatást – Bécsbe utazik, míg a Bolzano otthon meccsel a Dornbirnnal, úgyhogy akkor is a dél-tiroliak lesznek előnyben.

OSZTRÁK LIGA (ICEHL), ALAPSZAKASZ
HYDRO FEHÉRVÁR AV19–STEINBACH BLACK WINGS LINZ (osztrák) 5–4 (2–0, 1–1, 1–3, 1–0) – h. u.
Székesfehérvár,
zárt kapuk mögött. Vezette: Nagy A., Soós, Kis-Király, Németh M.
FEHÉRVÁR: Kornakker
Stipsicz, T. Campbell (1) – Caruso, HORVÁTH M. 1 (1) – Geiger, Szabó D. (1)
Hargrove, HÁRI J. (3), KURALT 2 (1) – ERDÉLY CS. 1, BARTALIS I. (2), PETAN 1 (1) – Mihály Ákos, Kahkönen, Szita – Kovács Alex, Sárpátki, Szabó B.
Edző: Antti Karhula
LINZ: Gracnar
Kragl (1), Bartulis 1 – TIKKINEN, Piché – Matzka, Beaudoin
Lebler (1), PELLETIER (2), UMICEVIC 1 (1) – Kozek (1), HYTÖNEN 2, Lahoda (1) – Bretschneider, Brucker, Freaunschlag – Mayrhofer, Mitsch, Rohm
Edző: Dan Ceman
Kapura lövések: 27–27
Kiállítások: 6, ill. 10 perc
MESTERMÉRLEG
Antti Karhula:
– Örülök a győzelemnek, a hatvan és fél perc összteljesítményének viszont nem, túl sok volt a hullámvasutazás. Hamarabb le kellett volna zárnunk a meccset, meg is voltak hozzá a helyzeteink, ehelyett mehettünk a hosszabbításra. Ugyanakkor a munkamenet változatlan: igyekszünk a jelenben élni, tehát a sikereket megünnepeljük, aztán pihenünk kicsit, majd edzünk, videózunk és nekilátunk a következő feladatnak.
Dan Ceman: – Felesleges kettő az egy elleni helyzetet ajándékoztunk a legvégén, ráadásul az ellenfél legjobb játékosainak… Amúgy is mindig csalódott az ember, ha veszít, főleg, ha a ráadásban. Ugyanakkor igyekszünk építkezni a szezon hátralévő részében, ebből a szempontból elégedettek lehetünk a hozzáállással, a küzdőszellemmel, az intenzitással, és kiválóak voltunk a támadó harmadban, rég találtunk be négyszer.

További eredmények
Bratislava–Vienna Capitals 2–5
Graz–Klagenfurt 2–6
Innsbruck–Dornbirn 2–4
Salzburg–Bozen Südtirol 4–5 – szétlövés után

AZ ÁLLÁS
  M GY HGY HV V L–K Gk P
1. Bozen Südtirol 25 16 2 4 3 83–48 +35 56
2. Fehérvár AV19 30 15 4 3 8 103–89 +14 56
3. Vienna Capitals 27 13 4 3 7 87–65 +22 50
4. Klagenfurt 27 14 1 4 8 76–57 +19 48
5. Dornbirn 26 11 4 2 9 75–72 +3 43
6. Salzburg 23 11 2 3 7 76–63 +13 40
7. Graz 27 9 3 2 13 78–91 –13 35
8. Innsbruck 27 9 2 3 13 90–97 –7 34
9. Bratislava 26 7 3 2 14 69–89 –20 29
10. Villach 27 6 4 3 14 61–88 –27 29
11. Linz 27 5 1 1 20 53–92 –39 18

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik