K-SZ. B.
2023.09.30 19:42 Frissítve: 2023.10.01 13:47

Osztrák hokiliga: gólt sem kapott, újra győzött a Fehérvár

A hosszabbításban kiharcolt pénteki idegenbeli győzelem után szombaton is nyert, méghozzá a rendes játékidőben a Hydro Fehérvár: a magyar csapat hazai jégen 3–0-ra verte az Innsbruckot az osztrák jégkorongligában.

Fehérvári gólöröm (Fotó: Fejér Megyei Hírlap/Nagy Norbert)

 


ESZEVESZETT ROHANÁS, tizenegy gól, hosszabbítás és Volán-győzelem – néhány szóban összefoglalva a Hydro Fehérvár AV19 és a Vienna Capitals péntek esti meccse. Kérdés volt, hogy az Innsbruck elleni találkozó első korongbedobása előtt kevesebb mint 24 órával véget érő bécsi összecsapás mennyire hagyott nyomot a játékosok erőnléti állapotán. Nos, úgy tűnt, nem túlságosan, hiszen a Volántól a tabellán egy helyezéssel lemaradó osztrákokkal szembeni mérkőzés első harmadában is nagy volt a tempó. Persze profikról van szó, ráadásul az idény elején még kevésbé fáradtak a sportolók, de ilyen kevés pihenés, és a hazautazás után mégis félő volt, hogy kissé enerváltak lesznek a játékosok.

Nem így volt, a meccs elején semmiképp, noha majdnem ugyanazzal az összetétellel korcsolyázott ki a Fehérvár a Raktár utcai jégcsarnok jegére, mint előző nap Bécsben. Házigazdához méltón többet támadott Kiss Dávid együttese az első harmadban, de az egyre több lehetőséget kapó Horváth Dominiknak is akadtak nagy védései. A hazai mezőnyfölény a 13. percben érett góllá, amikor a csapatkapitány Hári János ért bele utoljára a korongba egy kapu előtti tumultusban, mielőtt az átcsúszott a gólvonalon.

Főleg mezőnyjáték jellemezte a középső harmadot, jól működött a székesfehérváriak letámadása, számtalanszor szerezték meg a korongot a pálya közepén, meglepve ezzel a támadásépítést éppen elkezdő innsbruckiakat. Egyenlő létszámnál is többször felállt a Volán az osztrákok kapuja elé, adogatta a pakkot, veszélyes lövéseknél többre azonban a második húsz percben nem futotta. Igaz lett volna az előző mondat, ha Pascal Laberge nem emeli be a korongot az osztrák kapus mellett a meccs 2400. másodpercében. Olyannyira a harmad végen született a gól, hogy a pakk a hálót még a dudaszó előtt érintette, de mire leesett a jégre, már vége volt a játékrésznek, így kétgólos magyar előnnyel vonultak a csapatok újabb szünetre.

A harmadik harmadban nem vállalt felesleges kockázatot a Fehérvár, ennek ellenére akadtak lehetőségei az osztrákoknak a szépítésre. Horváth Dominik nagyszerű védései tartották sokáig a különbséget a csapatok között, Mihály Ákos találata egy kontratámadás végén pedig feltette az i-re a pontot, megérdemelten nyert a Volán 3–0-ra.


JÉGKORONG
OSZTRÁK LIGAHYDRO FEHÉRVÁR AV19–TWK INNSBRUCK 3–0 (1–0, 1–0, 1–0)
Székesfehérvár, 2336
néző. V: Smetana (cseh), Sternat, (osztrák), Konc (szlovák), Mantovani (olasz)
FEHÉRVÁR: HORVÁTH DOMINIK – FOURNIER, T. Campbell / Atkinson, Vokla / Phillips, Stipsicz / Falus – Terbócs, McGauley, Leavens / Leclerc, Bartalis I., LABERGE 1 / Magosi B., HÁRI J. 1, Kuralt (1) / Ambrus G., Németh K. (1), Mihály Ákos 1. Edző: Kiss Dávid
INNSBRUCK: Buitenhuis – Steffler, Albano / Lattner, Halbert / Jakubitska, Krogsgaard – Shaw, Rockwood, K. Roy / Bär, Mackin, Green / Ludin, Mader, Winkler / Schintler, Ulmer, Ploner. Edző: Mitch O'Keefe
Kapura lövések: 29–27
Emberelőny-kihasználás: 2/0, ill. 1/0
MESTERMÉRLEG
Kiss Dávid:
– Nagy szó, hogy az elérhető kilencből nyolc pontot megszereztünk a héten. Okosan játszottunk, megtartottuk az előnyünket, újabb győzelmet ünnepelhetünk. Az első játékrészben még nem ütközött ki a fáradtság a csapaton, a másodikra már feltűnt, hogy egyik együttes játékosai sem kipihentek. A harmadik harmadot megnyugtató, kétgólos előnnyel kezdtük, nem kockáztattunk, fegyelmezetten játszottunk, mindenki megdolgozott a sikerért.
Mitch O'Keefe: – Kemény meccs volt, amelyen nem voltunk képesek kihasználni a lehetőségeinket. Annak ellenére, hogy mindkét csapat kissé fáradtnak tűnt, gyorsan játszott, hol egyik, hol másik kapu előtt alakult ki helyzet. Jobbak voltak a magyarok, elismerés jár nekik.

AZ ÁLLÁS
  M GY HGY HV V L–K Gk   P 
  1. Pustertal Wölfe 6 5 1 25–12 +13 17
  2. Salzburg 6 4 1 1 23–12 +11 15
  3. Fehérvár AV19 7 4 1 2 25–18 +7 14
  4. Villach 6 3 1 1 1 21–14 +7 12
  5. Innsbruck 7 2 2 1 2 17–17 0 11
  6. Vorarlberg 6 3 3 20–17 +3 9
  7. Vienna Capitals 5 2 1 1 1 20–20 0 9
  8. Olimpija Ljubljana 6 2 1 1 2 13–16 –3 9
  9. Klagenfurt 5 2 1 2 20–18 +2 8
10. Linz 5 1 1 3 11–19 –8 3
11. Graz 5 3 2 8–17 –9 3
12. Bozen Südtirol 7 1 6 8–19 –11 3
13. Asiago 5 1 4 3–15 –12 1

 

2023.12.07 15:32:14

Jégkorong nemzetisport.hu

Hazai pályán az új generáció: vasárnap rajtol az U20-as divízió 1/A jégkorong-vb, a magyar csapat elszántan készül.

2023.11.29 17:21:57

Jégkorong nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Ezzel elhangzott az első bumm, amelyet újabbak követtek, miután Constantine-nak a Gyergyói HK elleni találkozón való „hivatalosított” jelenlétére a Magyar Jégkorongszövetség villámgyorsan reagált: hivatalos személy jogosulatlan szerepeltetése miatt három pont levonással és háromezer eurós bírsággal sújtotta a Csíkszeredát. Hogy mire vonatkozik a perdöntő indok? Olyan büntetésre, amelynek Európára – és ezzel az Erste Ligára – érvényessége egyelőre vitatott.

2023.11.27 19:06:05

Jégkorong nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Közöttük Sárközy Tamás jogászprofesszort (1940–2020), a szövetség későbbi, korszakos elnökét. Rajongója volt a jégkorongnak, egész nap ott volt a csarnokban, még vizsgáztatott is, fél szemmel a játékot figyelve. Enyhébben osztályzott, mint egyébként, csak akkor keményített be, amikor látta, hogy a hallgató teljesen tudatlanul arra épített, hogy egy hokimeccs alatt mégse kaphat elégtelent...

2023.11.03 14:34:00

Jégkorong nemzetisport.hu

A Sárközy Tamás-emléktornával kezdi meg az új szezont a magyar férfi jégkorong-válogatott.

2023.10.16 23:56:56

Jégkorong nemzetisport.hu

A Szuperkupa-győztes FTC az Erste Ligában és a Kontinentális Kupa D-csoportjában is háromszor nyert.