Osztrák hokiliga: a Fehérvár zsinórban negyedszer kapott ki

K. G.K. G.
Vágólapra másolva!
2021.11.28. 19:54
null
Rasmus Tirronenék alulmaradtak Klagenfurtban (Fotó: Facebook/Hydro Fehérvár AV19)
A Fehérvár 3–1-re kikapott idegenben a Klagenfurttól az osztrák jégkorongbajnokság vasárnapi játéknapján, így sorozatban a negyedik vereségét szenvedte el.

 

Hogy jégkorongban nemcsak egy adott meccsen, de egy adott bajnokságon belül is villámgyorsan változhat minden, arra kiváló példa a mostani ICEHL-idény is.

A Hydro Fehérvár AV19 például ötből öt győzelmet számláló álomrajtja után is jobbára stabil játékkal tartotta magát a második helyen a ligába négy év kihagyás után hatalmas lendülettel és erődemonstráló hokival visszatérő Olimpija Ljubljana mögött, ám egy váratlan sérüléshullám és néhány becsúszó vereség elég is volt ahhoz, hogy megkavarja a lapokat – nem feltétlenül magyar szempontból szerencsés lapjárásra. A kiinduló tézist ugyanakkor a ljubljanaiak is alátámasztják ezzel egy időben, a szlovén bajnokságot is beleszámítva utóbbi tíz bajnokijukból csupán hármat tudtak megnyerni, így ők legalább nem lógtak meg a magyar csapat orra elől. Más kérdés, közben „hátulról” megérkezett a többi éhes csapat, például a Salzburg, amely a mieinket már kettőből kétszer verte az idényben – péntek este az Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban, fájó módon, 3–0-s magyar vezetés után –, s vasárnap az Olimpijától is pontot rabolt kétgólos hátrányból felállva, így rossz szokásához híven ismét bajnokesélyes formában találta magát.

Ami kellemetlenebb, hogy Volán a Red Bullt megelőzően a két alsóházi csapattól, a Linztől és a Val Pusteriától is kikapott meglepetésre, így vasárnap este hárommeccses vereségszériáját szerette volna lezárni Klagenfurtban. Noha erre a küldetésre nem éppen a címvédő osztrákok ígérkeztek az optimális ellenfélnek, ebben a szezonban már számos alkalommal láttuk, hogy bármi megtörténhet.

A székesfehérváriak sérültlistája sajnos nem lett rövidebb, Karintiában is a két nappal korábbi sorösszetételben léptek jégre, a lyukakat változatlanul a farmcsapatból felhívott fiatalokkal betömködve, míg a kapuban ismételten a finn Rasmus Tirronen kezdett, akin a korábbi összecsapásokon sem múlott semmi. És vasárnap sem, kollégájával, Sebastian Dahmmal egyetemben.

A két portás kiváló napot fogott ki, több mint fél órán át egyiküket sem tudták felavatni, a 35. percben aztán sajnos Tirronent sikerült először: a kiegyenlített első játékrész után a másodikban sebességet váltottak az osztrákok, a hazai nyomás végül Marcel Witting „jóvoltából” érett góllá, aki szépen kanyarodott be a kapu elé, s lőtte a sarokba (1–0).

Itt lehet megjegyezni, a játékvezetők kissé furcsa felfogásban vezették a találkozót (elég sok szabálytalanság-gyanús esetet elengedtek mindkét oldalon), de ez nem változtatott a tényen, hogy a negyven perc alatt látottak alapján a címvédő megérdemelten vezetett. A záró játékrész elején aztán mégis felcsillantak a fehérvári remények: Colin Jacobs kipattanójára az egész mérkőzésen rengeteget melózó Braeden Shaw érkezett, s szerezte meg nagyon megérdemelt egyenlítő gólját (1–1). A végjáték azonban a hazaiaké maradt. Tim Campbell veszélyes játékért 2+2 percet kapott, a második fórt a lejárta előtt néhány másodperccel használta ki Matt Fraser (2–1), a lefújás előtt pedig Thomas Koch üres kapura állította be a végeredményt (3–1), a Fehérvár így négymeccses vereségszériánál tart, és hátrébb csúszott a tabellán, pánikra ugyanakkor így sincs semmi ok.

OSZTRÁK HOKILIGA
EC-KAC KLAGENFURT–HYDRO FEHÉRVÁR AV19 3–1 (0–0, 1–0, 2–1)
Klagenfurt, zárt kapuk mögött. V:
Nagy A. Nikolic (osztrák), Bärnthaler (osztrák), Snoj (szlovén)
KLAGENFURT: DAHM – S. Strong, Schumnig / D. Maier, Vallant / Unterweger (1), Würschl / Sablattnig, Hammerle – Ganahl, Hundertpfund, S. Geier / Fraser 1, T. KOCH 1, M. Geier / Haudum (1), Ticar (1), N. Kraus / Hochegger (1), Obersteiner (1), WITTING 1. Edző: Petri Matikainen
FEHÉRVÁR: Tirronen – Fournier, T. Campbell / Horváth M., Szabó Dániel / Atkinson, Dobmayer – Erdély Cs., Sarauer, Petan / Shaw 1, Jacobs (1), Kuralt / Magosi B., Németh K., Mihály Ákos / Ambrus G., Rétfalvi, Szabó B. Edző: Kevin Constantine
Kapura lövések: 35–26
Gól – emberelőnyből: 3/1, ill. 3/0
MESTERMÉRLEG
Petri Matikainen:
– Az első pillanattól az utolsóig fantasztikusan teljesítettünk. Sokan kritizáltak, hogy ilyen fiatal kerettel nem nyerhetünk mérkőzéseket, hát tessék! Büszke vagyok a csapatra, mostantól is ezt szeretném látni, nincs kifogás!
Kevin Constantine: – A Klagenfurt egy kicsivel jobb volt, mint mi. A harmadik harmadban majdnem kivédekeztük Tim Campbell négyperces kiállítását, de az utolsó pillanatban betaláltak, és eldőlt a meccs. Ha ott kitartunk, egészen más lehetett volna a történet, de összességében megérdemelten kaptunk ki.

További eredmények: Salzburg (osztrák)–Ljubljana (szlovén) 2–3 – szétlövéssel, Val Pusteria (olasz)–Villach (osztrák) 2–3 – hosszabbítás után, Vienna (osztrák)–Linz (osztrák) 5–4, Znojmo (cseh)–Bolzano (olasz) 10–2

AZ ICEHL ÁLLÁSA
M GY HGY HV V L–K Gk P
1. Olimpija Ljubljana 20 12 1 3 4 73–55 +18 41
2. Salzburg 23 8 7 3 5 68–50 +18 41
3. Innsbruck 18 8 4 6 56–54 +2 32
4. Fehérvár AV19 21 10 2 3 6 71–56 +15 37
5. Klagenfurt 21 7 5 4 5 59–53 +6 35
6. Villach 20 8 3 3 6 77–61 +16 33
7. Vienna Capitals 21 9 3 1 8 54–52 +2 34
8. Bozen Südtirol 20 9 2 1 8 55–69 –14 32
9. Znojmo 20 8 2 10 71–61 +10 28
10. Graz 21 7 1 3 10 63–73 –10 26
11. Dornbirn 20 4 2 5 9 55–75 –20 21
12. Pustertal Wölfe 21 4 2 5 10 49–65 –16 21
13. Linz 22 4 2 6 10 50–74 –24 22
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik