Női jégkorong-vb: a svédek Olsson hét pontjával ütötték ki a franciákat

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.04.12. 07:12
null
Hanna Olsson négy góllal és három assziszttal járult hozzá a svédek franciák elleni győzelméhez (Fotó: IIHF/Twitter)
Véget értek a csoportkör küzdelmei a kanadai Bramptonban zajló elit női jégkorong-világbajnokságon, ahol az A-csoportban Csehország Svájc 5–2-es legyőzésével végzett a harmadik helyen, míg a B jelű ötösben Svédország a négy gólig és három asszisztig jutó Hanna Olsson vezérletével ütötte ki 8–2-re Franciaországot, s harmadik helyen jutott negyeddöntőbe.

 

Mint ismert, a magyar válogatott németek elleni vereségével biztossá vált, hogy kiesik az elitből, a svédek pedig a csoport harmadik helyén jutnak a negyeddöntőbe az ugyancsak biztosan búcsúzó franciák elleni mérkőzés eredményétől függetlenül.

A skandináv csapat viszont szinte gálázott, hiszen Hanna Olsson négy góljának és három gólpasszának köszönhetően 8–2-re győzött és jutott a legjobb nyolc közé.

Az A-csoportban Csehország már az első harmadban 3–0-ra ellépett, végül 5–2-re győzte le Svájcot, így előbbi az ötös harmadik, utóbbi a negyedik helyén zárta a csoportkört.

NŐI JÉGKORONG
ELIT-VILÁGBAJNOKSÁG
CSOPORTKÖR, 4. (utolsó) forduló
A-CSOPORT
Csehország–Svájc 5–2
(3–0, 1–0, 1–2)
B-CSOPORT
Svédország–Franciaország 8–2
(3–0, 4–0, 1–2)

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
M Gy HGy HV V LG–KG Gk P
1. Kanada4 3 1 18–4 +14 11
2. Egyesült Államok 4 3
1
25–8 +17 10
3.Csehország 4
1
1 2
10–14 –4 5
4.Svájc 4 1

3
7–21 –14 3
5. Japán 4
1
3
5–18 –13 1
Mind az öt válogatott ott lesz a negyeddöntőben.
A B-CSOPORTVÉGEREDMÉNYE

M
Gy
HGy
HV
V
LG–KGGk
P
1. Finnország 4
4
26–3 +23 12
2. Németország4
3
1
11–6+59
3. Svédország 4
2 2
18–14 –2
5
4. Magyarország 4
1
3
7–15 –8 3
5. Franciaország 4
4
5–29 –24 0
Az első három helyezett jut a negyeddöntőbe.

A csoportküzdelmek során azonos pontszám esetén a következők döntenek: egymás ellen szerzett pontok, egymás elleni gólkülönbség, az egymás elleni mérkőzéseken szerzett gólok száma, az azonos pontszámmal végző csapatokon kívüli legjobb eredményt elérő csapat elleni mérkőzés eredménye, az azonos pontszámmal végző csapatokon kívüli második legjobb eredményt elérő csapat elleni mérkőzés eredménye, végül a torna előtti kiemelés.

A KIESÉSES SZAKASZ
NEGYEDDÖNTŐ
Időpontok:
Április 13.:
16.00,19.30, 23.00
Április 14.: 2.30
Párosítás: A/1–B/3, A/2–B/2, A/3–B/1, A/4–A/5
A párosításokat és az időpontokat a csoportkör után kapcsolják össze a szervezők. Az biztos, hogy az A/4–A/5 mérkőzés lesz a legelső, kivéve, ha Kanada itt érintett lenne. Ha nem érintett, akkor a harmadik mérkőzést játssza a házigazda. Az Egyesült Államok a második mérkőzésen lép jégre.

Április 13.
16:00:
A/4–Japán
19.30: Egyesült Államok–Németország
23.00:
Kanada–Svédország
Április 14.
2.30:
A/3–Finnország

A negyeddöntők után a kiemelésük alapján újra sorba rendezik a csapatokat, s ez alapján alakul ki a további ágrajz

HELYOSZTÓK AZ 5-8. HELYÉRT
Április 14.:
21.00
Április 15.: 1.00

ELŐDÖNTŐ
Április 15.:
18.00, 22.00

HELYOSZTÓ AZ ÖTÖDIK HELYÉRT
Április 16.:
15.00

BRONZMECCS
Április 16.:
21.00

DÖNTŐ
Április 17.:
1.00

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik