Jégkorong: váratlanul visszavonult a Fradi kanadai védője

Vágólapra másolva!
2019.07.12. 13:41
null
Marcus Perrier távozott a Fraditól (Fotó: Koncz György)
Váratlan döntést jelentett be az FTC-Telekom jégkorong-szakosztálya: a férficsapat meghatározó kanadai védője, Marcus Perrier hiába hosszabbította meg a szezon végén lejáró szerződését még egy évig, végül mégsem lesz a Ferencváros játékosa a 2019–2020-as idényben.

 

 

Marcus Perrier 2018 novemberében, szezon közben csatlakozott a Fradi keretéhez, és olyan jó teljesítményt nyújtott, hogy áprilisban a lejáró szerződésű játékosok közül elsőként hosszabbított egy évvel. Azonban nemrég váratlan kéréssel fordult a vezetőség felé.

„Marcus jelezte, hogy odahaza, Kanadában eddig váratlan helyzet állt elő a családban. Biztossá vált, hogy a felesége nem tudna vele tartani az újabb európai szezonra, így védőnk kérte, hogy ugyan tisztában van azzal, hogy aláírt szerződése van a következő szezonra, bontsuk azt fel, nem akarja, és nem tudja a családját egy teljes évig nélkülözni – számolt be a szerződésbontás körülményeiről Fodor Szabolcs vezetőedző a Fradi.hu-nak. – Természetesen sokkolóan hatott ránk a hír, hiszen meghatározó tagja volt a csapatunknak, de jómagam és a szakosztályvezetés tagjai is családos emberek vagyunk, pontosan tudjuk, miről van szó, és azt is, hogy van, ami még az élsportnál is fontosabb az életben. Ezért úgy döntöttünk, nem gördítünk akadályt Perrier távozása elé. Ezzel ötfősre olvadt a légióskontingensünk, de gőzerővel dolgozunk rajta, hogy megtaláljuk az utódját.”

Legfrissebb hírek

A Gyergyó nagyon megverte a Brassót az Erste Liga rangadóján

Jégkorong
2026.01.28. 19:56

Erste Liga: a Brassó a DEAC legyőzésével megnyerte az alapszakaszt

Jégkorong
2026.01.25. 20:51

Erste Liga: öt gólt szerezve nyert a ligaelső Brassó, Gyergyóban maradt alul a DEAC

Jégkorong
2026.01.23. 20:13

Erste Liga: bővülhet a sorozat mezőnye

Jégkorong
2026.01.22. 17:39

Erste Liga: gólokban gazdag meccsen győzött a Csíkszereda Brassóban

Jégkorong
2026.01.18. 19:14

Osztrák hokiliga: sorozatban harmadszor kapott ki a Ferencváros

Jégkorong
2026.01.18. 18:26

Erste Liga: kétszeres olimpikon hátvédet igazolt a Csíkszereda

Jégkorong
2026.01.16. 11:32

Erste Liga: három mérkőzésre szóló eltiltást kapott a csíkszeredai Nicholas Ritchie

Jégkorong
2026.01.14. 18:40
Ezek is érdekelhetik