Jégkorong: Ukrajna ellen kezdi a Sárközy-tornát a fiatal magyar válogatott

KAPOLCSI-SZABÓ BENCEKAPOLCSI-SZABÓ BENCE
Vágólapra másolva!
2023.11.09. 08:08
null
Don MacAdam az eddig látottak alapján elégedett a magyar válogatott kapusainak munkájával (Fotó: Koncz Márton)
Ukrajna, Olaszország és Szlovénia legjobbjaival küzdenek meg a magyar válogatott játékosai a tamperei világbajnokság utáni első felkészülési tornán Budapesten, a Tüskecsarnokban.

Több szempontból sincs könnyű helyzetben a magyar férfi jégkorong-válogatott. Mint ismert, a nyár közepén elhagyta korábbi szövetségi kapitánya, Kevin Constantine, majd – ahogy lapunknak a jelenlegi szövetségi kapitány, Donald MacAdam elmondta – sem az első, sem a második számú utódjelöltet nem sikerült leültetni a nemzeti csapat kispadjára, így végül ideiglenesen a szakmai és fejlesztési igazgatóként is dolgozó kanadai szakember vette át a válogatott irányítását.

Ráadásul a legutóbbi, tamperei elit-világbajnokságon szereplők közül több, az elmúlt években meghatározó játékos sorsa kérdésessé vált, hiszen pályájuk vége felé közeledve egyre többen fontolgatják, hogy szögre akasztják a korcsolyát. A legjobb példa Sofron István, aki a magyar csapat házi gólkirálya volt a finnországi vb-n, de Hári János, Bartalis István, Pozsgai Tamás és a csapatkapitány Nagy Gergő is harminc fölött van, hogy a teljesség igénye nélkül említsünk néhányat a húzóemberek közül.

Ami azonban az egyik oldalról kihívás, a másikról lehetőség. A névjegyüket már letevő, esetlegesen visszavonuló – magyar viszonylatban – klasszisok felszabaduló helyére sikeréhes, magukat megmutatni kívánó fiatal tehetségek kerülhetnek. Az átalakulási folyamat már el is kezdődött, a Sárközy Tamás-emléktornára három újoncot is meghívott Donald MacAdam: Nemes Márton, Varga Balázs és Kovács Alex sem szerepelt korábban a felnőttválogatott mezében a mostani összetartás előtt.

Ebben az átmeneti időszakban jól is elsülhet a kényszer szülte döntés, vagyis hogy MacAdam került a válogatott élére, hiszen a szakember több mint öt éve dolgozik hazánkban, és pozíciójából adódóan rajta tartotta szemét a különböző korosztályokon, nyomon követhette a fejlődésüket. Hogy mire megy az átalakított csapat jövőre az olimpiai selejtezőn vagy a divízió 1/A-világbajnokságon, arra érdemi választ egyelőre nem lehet adni, de ne is szaladjunk ennyire előre, hiszen egyrészt nem lehet tudni, hogy néz majd ki ezeken a tornákon a keret, másrészt egyelőre a Sárközy Tamás-emléktorna támasztotta kihívásokkal kell megküzdeni.

Csütörtökön Ukrajna, pénteken Olaszország, szombaton Szlovénia legjobbjaival küzd meg MacAdam legénysége. Ukrajnával a tavalyi tornán is találkozott, akkor a kék-sárgák 2–1-re győztek a harmadik helyért, Szlovénia hatodik, Olaszország első lett, miután a döntőben szétlövésben megverte a franciákat. Az olaszokkal és a szlovénokkal a 2024-es bolzanói vb-n is összecsapnak a mieink, így a mostani torna képet adhat a friss erőviszonyokról.

A MAGYAR KERET
Kapusok:
Bálizs Bence (Sparta Sarpsborg, norvég), Horváth Dominik (Hydro Fehérvár AV19), Vay Ádám (Poprad, szlovák)
Hátvédek: Falus Ádám (FEHA19), Fejes Nándor (Gyergyói HK), Hadobás Zétény (Vasteras, svéd), Horváth Milán (Briancon, francia), Kiss Roland, Stipsicz Bence, Vokla Roland (mindhárman Hydro Fehérvár AV19), Pozsgai Tamás (BJAHC), Szabó Bence (BJAHC), Szabó Dániel (UTE)
Támadók: Erdély Csanád (Esbjerg, dán), Galló Vilmos (Linköping, svéd), Horváth Bálint (Briancon, francia), Kovács Alex (UTE), Lövei Dávid (DVTK Jegesmedvék), Mihály Ákos, Németh Kristóf, Terbócs István, Vértes Nátán (mindannyian Hydro Fehérvár AV19), Nagy Gergő (FTC-Telekom), Nagy Krisztián (BJAHC), Nemes Márton (Mora IK, svéd), Páterka Bence (DVTK Jegesmedvék), Schlekmann Márk (BJAHC), Varga Balázs (JYP, finn)

A PROGRAM
18:30:
Magyarország–Ukrajna.
November 10., péntek
18:30:
Magyarország–Olaszország.
November 11., szombat
17.00:
Magyarország–Szlovénia

 

Legfrissebb hírek

Az elit hoki-vb-n második meccsünkön sem úsztuk meg a fél tucat gólt

Jégkorong
7 órája

Jégkorong-vb: az Egyesült Államok ellen sem lesz egyszerű a mieink helyzete

Jégkorong
12 órája

A németek ellen bosszantó vereséggel kezdte a magyar jégkorong-válogatott a vb-szereplést

Jégkorong
Tegnap, 16:16

Mihalik András: Szeretnénk meglepetést szerezni

Jégkorong
2025.05.09. 11:16

Először edzett a világbajnokság helyszínén a magyar jégkorong-válogatott

Jégkorong
2025.05.08. 19:49

Sorozatban harmadszor érkezik Kanada májusban, ezúttal Crosby is tiszteletét teszi Budapesten

Jégkorong
2025.05.06. 08:46

Jégkorong-vb: a kanadai kapitány nem ígérheti meg Crosby játékát

Jégkorong
2025.05.05. 18:47

A férfi jégkorong-válogatott 4–2-re kikapott Szlovéniától

Jégkorong
2025.05.02. 21:50
Ezek is érdekelhetik