Jégkorong MK: tizenhárom csapat nevezett be

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.07. 20:30
null
A Titánok a selejtezőben kezdik a szereplést (Fotó: AFP)
Tizenhárom csapat nevezett a jégkorong Magyar Kupára, és hosszú évek után ismét indulnak amatőr együttesek is – közölte az MTI.

 

A magyar szövetség csütörtöki bejelentése alapján a sorozatra 13 együttes jelentkezett, közülük hat, a Titánok, a Dunaújvárosi Acélbikák, a Worm Angels, a MAC Ikonok, az Újpesti Jégkorong Akadémia és a Zempléni Hiúzok a selejtezőben kezdi szereplését.

A továbbjutókhoz az első fordulóban csatlakozik az FTC-Telekom, a DVTK Jegesmedvék, a MAC HKB Újbuda, az UTE és az UNI Győr ETO HC. Ebből négy csapat kiemelt lesz, melléjük sorsolják a továbbjutókat és a Győrt.

A selejtező és az első forduló párharcai egy mérkőzésen dőlnek el. A második fordulóra szintén sorsolnak. Ebben a körben már oda-visszavágós párharcokat rendeznek a továbbjutó négy együttes számára.

A selejtezőt október 20-án, az első fordulót november 3-án, a második fordulót november 24-én és 30-án rendezik. A final fourra a január 22-23-i hétvégén kerül majd sor, szokás szerint egy helyszínen, ezt pályázat útján választja ki a későbbiekben a szövetség. A címvédő DEAC, valamint az osztrák ligában érdekelt Hydro Fehérvár AV19 automatikus résztvevője a négyes döntőnek.

A PROGRAM
SELEJTEZŐ (október 20.)

Titánok–MAC Ikonok
Dunaújvárosi Acélbikák–Újpesti Jégkorong Akadémia
Worm Angels–Zempléni Hiúzok

1. FORDULÓ (november 3.)
RÉSZTVEVŐK

FTC-Telekom, DVTK Jegesmedvék, MAC HKB Újbuda, UTE, UNI Győr ETO HC és a selejtező három továbbjutója

(MTI)

Legfrissebb hírek

Mindkét vendégcsapat örülhetett az Erste Ligában

Jégkorong
9 órája

Erste Liga: kilencgólos meccsen verte a DVTK a Dunaújvárost

Jégkorong
2025.10.17. 21:10

ICEHL: legyőzte az utolsó helyezettet a Ferencváros, a túlóra hozta meg a Volán sikerét

Jégkorong
2025.10.17. 20:54

Erste Liga: tovább szárnyal a Gyergyó, Erdélyben nem megy a magyaroknak

Jégkorong
2025.10.12. 18:21

Hosszabbításban harcolta ki a győzelmet a Ferencváros az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.10.10. 21:11

A Fehérvár nyert, az FTC kikapott idegenben az osztrák jégkorongbajnokságban

Jégkorong
2025.10.05. 18:22

Erste Liga: győzelemmel távozott a Brassó a DVTK otthonából

Jégkorong
2025.10.03. 20:56

Kétgólos vereséget szenvedett a Fradi a Bolzanótól

Jégkorong
2025.09.26. 22:59
Ezek is érdekelhetik