Jégkorong: két hónap börtönbüntetésre ítélték az olimpiai bajnok kapust

MTI/V. J.MTI/V. J.
Vágólapra másolva!
2021.01.21. 15:56
null
Tommy Salo két hónapra kerül a rácsok mögé (Fotó: AFP – archív)
Két hónap börtönbüntetésre ítélték az olimpiai bajnok Tommy Salót, a svéd jégkorong-válogatott korábbi kapusát ittas vezetésért – írta a stockholmi Aftonbladet nyomán az MTI.


A svéd újság beszámolója szerint Tommy Salo, akinek ügyében most született meg az ítélet, még tavaly augusztusban ült autóba részegen. Köping város közelében az autópályán korlátnak ütközött, majd ezt követően elaludt a kocsijában, nagy forgalmi dugót okozva. A rendőrök az autóban találták meg, vérében a Svédországban megengedett alkoholérték háromszorosát mérték.

A 49 éves Salo védte a svéd hokiválogatott kapuját 1994-ben, Lillehammerben, és a kanadaiak elleni szétlövéses döntőben az ő remeklésének köszönhetően nyert a gárda olimpiai bajnoki címet. A világbajnoki aranyat is begyűjtő kapus 1994 és 2004 között az észak-amerikai profiligában, az NHL-ben több klubcsapatot is szolgált, a New York Islanders, az Edmonton Oilers és a Colorado Avalanche játékosaként 526 mérkőzésen szerepelt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik