K. G., P. V. 2022.04.08 09:24 Frissítve: 2022.04.08 10:33

Jégkorong: „Ha meg tudnám jósolni a meccsek eredményét, Vegasban élnék”

Másodszor is a Red Bull Salzburg hagyta el győztesen a jeget az ICEHL döntőjében, miután 5–3-ra nyert a Hydro Fehérvár AV19 otthonában. A vereség ellenére a szurkolók vastapssal jutalmazták a nagyot küzdő csapatukat, amely egy öt perces emberhátrányt is kivédekezett. Többek között erről is beszélt a két gólt szerző Hári János, illetve Kevin Constantine vezetőedző az NSO Tv-nek.  

 

„Sokat kivett belőlünk, hogy a második harmadban Shaw kiállítása után emberhátrányban voltunk. De az, hogy ezt sikerült kivédekeznünk, erőt is adott, és miután kiegészültünk, még ebben a játékrészben tudtunk helyzeteket kialakítani. Tehát ezt jól kezeltük mentálisan, és visszajöttünk a meccsbe. A harmadik harmadban mi is játszhattunk emberelőnyben, az egyikből be is ütöttük az egyenlítő gólt. De egy olyan szerencsétlen találattal kikapni, mint amilyen a Salzburg negyedik gólja volt, borzalmas” – mondta Hári János. 

A két gólig jutó csatár videónkban kitér a szurkolók meccs utáni reakciójára, valamint beszél arról is, mit lehetne tenni még a győzelem érdekében a szombati, harmadik meccsen. Kevin Constantine vezetőedző ezzel kapcsolatban nem szeretett volna jóslatokba bocsátkozni, úgy foglalmazott, ha meg tudná jósolni a meccsek eredményét, akkor Vegasban élne, és ezekre fogadna.  

JÉGKORONG
OSZTRÁK LIGA, DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
FEHÉRVÁR AV19–RED BULL SALZBURG (osztrák) 3–5 
(1–1, 1–2, 1–2)
Székesfehérvár, 
Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok, 3200 néző. Vezette: M. Nikolic (osztrák), Zrnic (szlovén) – Durmis (szlovák), Zgonc (szlovén)
FEHÉRVÁR AV 19: Tirronen – Nilsson, Atkinson / Campbell (1), Fournier / Horváth M., Dahlroth / Szabó D., Rétfalvi – KURALT (2), HÁRI J. 2 (1), Shaw (1) / Petan 1, Bartalis, Erdély / Terbócs, SARAUER, Jacobs / Mihály, Németh K., Magosi. Edző: Kevin Constantine
RED BULL SALZBURG:
 Tolvanen – LoVerde, HEINRICH (3) / Brennan 1, Dalhuisen / Pallestrang, Kanzig / Zündel, Predan – P. SCHNEIDER 2  Nissner, Raffl (1) / P. Huber, JÄRVINEN (2), LEBLER 2 / Hochkofler, Baltram, Wukovits (1) / Loney, Leonhardt, Harnisch. Edző: Matt McIlvane
Gól: Hári (11:39 – Kuralt, Campbell), Hári (22:57 – Shaw, Kuralt), Petan (53:51 – Hári – emberelőny), ill. Brennan (18:16), P. Schneider (24:44 – Heinrich, Wukovits – emberelőny), Lebler (27:24 – Järvinen, Heinrich), Lebler (54:50 – Järvinen), P. Schneider (57:08 – Raffl, Heinrich – üres kapuba)
Kapura lövések: 18–32
Gól – emberelőnyből: 4/0, ill. 3/1

Fegyelmi büntetések: végleges kiállítás (Shaw) 

2022.09.13 12:41:52

Jégkorong nemzetisport.hu

A magyar bázisú nemzetközi jégkorongbajnokság alapszakaszának menetrendje, eredményei.

2022.09.20 10:38:03

Jégkorong nemzetisport.hu

A magyar női jégkorong-válogatott alapembere szorult helyzetekben lép elő vezéregyéniséggé.

2022.09.16 23:09:07

Jégkorong nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Pat Cortina nem merev ember, játékosai számára egyáltalán nem megközelíthetetlen, alázatos, de egészen biztos, hogy tiszteletet parancsol. Ocskay Gábor hangoztatta mindig: szerinte a magyar sportolónak korbácsos edző kell, mert aki puha és bratyizik, azt egy idő után elfogyasztják reggelire az aktuális sztárok.

2022.09.07 23:36:15

Jégkorong nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A Csíkkarcfalván működő Székelyföldi Jégkorong Akadémia igazgatója, Nagy Attila állt a rendszerváltó csapat élére. Szerdai Facebook-bejegyzésében többek között így írt az RJSZ-ben kialakult helyzetről: „Mostantól tehát azon leszünk, hogy jogi úton szerezzünk érvényt az igazunknak és a sportág érdekének. Nyilvánvalóan figyelünk arra, hogy a szövetségnek valamilyen módon kiszolgáltatott kluboknak, Erste Ligá-s csapatoknak ne ártsunk az eljárás során.”

2022.09.05 23:35:23

Jégkorong S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. Akik viszont folytatják, azokra legalább egy meghódítandó csúcs még mindenképpen vár: a magyar női jégkorong-válogatott sohasem szerepelt olimpián.