K. G., N. T. 2022.05.25 21:05 Frissítve: 2022.05.25 22:06

Jégkorong: fordulat? Belekapaszkodunk az utolsó szalmaszálba a vb-rendezés kapcsán

Azután, hogy kedden a nemzetközi szövetség (IIHF) már hivatalos tényként tálalta, a jövő évi elit-világbajnokságot Finnország és Lettország rendezi közösen, jött az újabb csavar: a kanadai TSN sportcsatorna mindig jól értesült szakértője, Gord Miller Helsinkiből azt jelentette, az újonnan felállt magyar kabinet részéről az utolsó utáni pillanatban állítólag mégis hajlandóság mutatkozna a rendezéshez szükséges, eddig hiányzó kormánygarancia megadására.

 

(Fotó: AFP)

A Magyar Jégkorongszövetség kommunikációs igazgatója, Fodor Ádám lapunknak elmondta, a szintén közösen pályázó két ország, Szlovénia és Magyarország szövetségei most együttes erővel azt próbálják elérni rohamtempóban, hogy a nemzetközi szövetség a rendkívüli helyzetre való tekintettel kitolja az eredetileg péntekre kijelölt döntési határidőt, vagy legalább a szavazásig adjon határidőt a garancia pótlására.

„Párhuzamosan élénk kommunikáció zajlik az újonnan megalakult kormánnyal, hogy az irányadó jogszabályi kötöttségeknek megfelelően minden kétséget kizáróan meggyőzzük őket a pályázat alacsony kockázatáról és magas jövedelmezőségéről. Nem adtuk még fel, hogy jövőre nálunk legyen a vb, de sajnos nem túl rózsásak az esélyeink mindezek után” – fogalmazott Fodor. 

A magyar és a szlovén szövetség május 8-án, a ljubljanai divízió 1/A-s vb utolsó napján jelentette be, hogy közösen pályázik a 2023-as eseményre. A budapesti MVM Dome és a ljubljanai Stozice Aréna lett volna a két helyszín, a két csarnok összesen 28 ezer férőhellyel rendelkezik.

A másik pályázatot a finnek és a lettek adták be, és a nemzetközi szövetség a tervek szerint pénteken dönt Tamperében, a jelenleg zajló vb fő helyszínén. A jövő évi tornának Szentpétervár adott volna otthont, de az ukrajnai háború miatt az IIHF elvette a rendezés jogát Oroszországtól

 

2023.09.26 19:46:28

Jégkorong nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Ki merem jelenteni, hogy a zöld-fehérek lehetnek a címvédő Pro Recco első számú kihívói.

2023.09.25 18:07:44

Jégkorong nemzetisport.hu

A magyar bázisú nemzetközi jégkorongbajnokság alapszakaszának és rájátszásának menetrendje, eredményei, állása.

2023.07.14 21:26:34

Jégkorong nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. A hidegvérű profi nem érzelmi alapon dönt.

 

2023.06.05 18:20:14

Jégkorong nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A magyar drukkerek mintha azt üzennék ezzel az eredménytől teljesen független buzdítással: nem baj, hogy bucira vernek, mi így szeretünk benneteket... Nem veszik figyelembe, hogy nagyon megváltozott idehaza a jégkorong helyzete, egyre jobb az infrastruktúra, egyre több pénz került be a sportág vérkeringésébe, a mostohagyerek-szerepről már régen nem lehet beszélni.

2023.05.24 00:36:53

Jégkorong nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Olyan közel kerültünk, hogy meghosszabbítsuk élvonalbeli tagságunkat, mint korábban még soha.