H. Á.
MTI
2023.03.21 12:44 Frissítve: 2023.03.21 14:13

Jégkorong: Budapesten tanácskozik a nemzetközi szövetség

A 2023–2024-es idény költségvetéséről, valamint a közelgő világbajnokságok, olimpia és ifjúsági olimpia szervezésének előkészületeiről tanácskozik a Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) legfőbb döntéshozó szervezete, a tanács Budapesten.

 

Kolbenheyer Zsuzsanna 2012 óta tagja az IIHF tanácsának (Fotó: MTI)

A szerdáig tartó programban szerepel parlamenti látogatás is, állami sportvezetők fogadják majd a Luc Tardif elnök vezette tanácsot, amelynek immár bő tíz éve van magyar tagja is: Kolbenheyer Zsuzsanna.

„Nagy sportdiplomáciai siker, hogy az IIHF rövid idő alatt több fontos tanácskozást hozott Budapestre. Októberben a jogi bizottság tanácskozott itt, február végén a nemzetközi szövetség a női hoki első csúcsfórumát tartotta nálunk ötven ország több mint száz képviselőjének részvételével, és most is szinte minden igazgató itt van” – mondta az MTI-nek Kolbenheyer, akit az IIHF a tanulmányában a top tíz személy közé jelölt, mint akik a legnagyobb hatással vannak a női szakágra.

A 46 éves, jogász végzettségű Kolbenheyer édesapja és testvére is jégkorongozott, ő maga pedig Magyarország első igazolt női hokisa volt 1990-ben. A magyar válogatottban 55 alkalommal szerepelt.

Az IIHF tanácsába 2012-ben választották be, majd 2016-ban és 2021-ben megerősítették a helyén. A hazai szövetségben elnökségi tag.

 

2023.06.05 18:20:14

Jégkorong nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A magyar drukkerek mintha azt üzennék ezzel az eredménytől teljesen független buzdítással: nem baj, hogy bucira vernek, mi így szeretünk benneteket... Nem veszik figyelembe, hogy nagyon megváltozott idehaza a jégkorong helyzete, egyre jobb az infrastruktúra, egyre több pénz került be a sportág vérkeringésébe, a mostohagyerek-szerepről már régen nem lehet beszélni.

2023.05.24 00:36:53

Jégkorong nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Olyan közel kerültünk, hogy meghosszabbítsuk élvonalbeli tagságunkat, mint korábban még soha.

2023.05.22 19:23:41

Jégkorong nemzetisport.hu

Sofron Istvánék 3–1-re is vezettek, mégsem sikerült nyerniük Ausztria ellen.

2023.05.19 14:07:42

Jégkorong nemzetisport.hu

A világelső házigazda a harmadik harmadban öt gólt ütött a magyar hokiválogatottnak, így 7–1 lett a vége.