Erste Liga: Salló még idén visszatérne a súlyos sérülés után

2022.09.29. 21:26
null
Salló Alpár (Fotó: Facebook/Erste Liga)
Tervei szerint idén visszatér a jégre Salló Alpár, az SC Csíkszereda jégkorongozója, aki még áprilisban szenvedett súlyos fejsérülést az FTC-Telekom elleni Erste Liga döntő első mérkőzésén.

 

A 28 éves hokis a közmédiának elmondta, pontos dátumot egyelőre nem tud mondani, ugyanakkor úgy érzi, idén biztosan jégre lép majd. Hozzátette, ez egy türelemjáték, ugyanis csak százszázalékos állapotban térhet vissza a „csatatérre”.

Sallónak a finálé első felvonásán a Nagy Gergővel történt ütközés során leesett a fejvédője, és enélkül, tarkóval csapódott a jégbe. Hordágyon vitték le, majd életveszélyes állapotban kórházba szállították.

„Ahhoz képest, mint amikor elkezdtem az edzéseket, kilencvenöt százalékos állapotban vagyok, nincs már semmilyen fejfájásom, bár néha egy kis szédülés még rám tör. Rossz érzés, hogy nem tudom segíteni az együttest, de a csapat és a sportág iránti szeretet motivál mindennap” – fűzte hozzá a hokis.

A Csíkszereda címvédőként négy mérkőzés után nyeretlen az Erste Liga új idényében, Salló szerint türelemre van szükség, ugyanis véleménye szerint sokkal több van a csapatban.

(MTI)

Legfrissebb hírek

A BJA negyedszer is legyőzte az Újpestet, elődöntős az Erste Ligában

Jégkorong
8 órája

Erste Liga: a Diósgyőr és a BJA előnyben a negyeddöntőben

Jégkorong
2026.03.18. 20:44

Elődöntőbe jutott a címvédő Gyergyó és a Brassó az Erste Ligában

Jégkorong
2026.03.16. 21:08

Egy győzelemre az elődöntőtől a Brassó és a Gyergyó az Erste Ligában

Jégkorong
2026.03.14. 20:53

A Csíkszereda győzelemmel kezdte az alsóházi rájátszást

Minden más foci
2026.03.14. 19:18

Eppel Márton: A román ligából is be lehet kerülni a válogatottba

Légiósok
2026.03.14. 10:52

A harmadik harmad döntött: kiegyenlített a BJA az Újpest ellen

Jégkorong
2026.03.11. 20:34

Erste Liga: az UTE háromgólos hátrányból fordított, előnyben a Brassó, a Gyergyó, valamint a DVTK is

Jégkorong
2026.03.10. 22:40
Ezek is érdekelhetik