Erste liga: hosszabbított Debrecenben a válogatott kapus

D. B.D. B.
2022.05.24. 14:19
null
Hetényi Zoltán marad Debrecenben (Fotó: Czinege Melinda/Hajdú-Bihari Napló)
A következő idényben is a férfi jégkorong Erste Ligában szereplő DEAC-ot erősíti a hajdúságiak 34 esztendős válogatott kapusa, Hetényi Zoltán.



A klub a honlapján számolt be róla, hogy a 2008-as divízió 1/A-s világbajnokság bajnokcsapatának tagja, a 2009-es és 2016-os elit-vb-t is megjárt Hetényi szerződését egy évvel meghosszabbította.

Az ötszörös magyar bajnok kapus 2018 óta erősíti a debreceni egyetemi csapatot, és azóta négyszer érdemelte ki az Erste Liga legjobb kapusának járó díjat. Hetényi elmondta, múlt évben fejezte be a Debreceni Egyetem vadgazda mérnöki szakát, jelenleg pedig mesterfokon tanul tovább, ahol a vizsgaidőszak közepén jár, hiszen tízből eddig négy vizsgát teljesített. Az idei divízió 1/A-csoportos világbajnokság kapcsán kitért rá, a vb előtt összeszedett egy kisebb sérülést és le is betegedett, játékát pedig nem akarták kockáztatni, azonban bízik bennem hogy az elit világbajnokságon eléri a századik válogatott szereplést, melyhez már csak négy találkozón kell jégre lépnie.

„Jó lenne harmadszor is bejutni a Magyar Kupa döntőjébe és a múlt idényhez képest előrébb végezni az Erste Ligában. Ennek feltétele, hogy egy ütőképes csapat álljon össze itt az előszezon során. Annyit a magam nevében feltétlenül megígérhetek, hogy mindent meg fogok tenni a minél jobb szereplésért” – fejtette ki a következő idénnyel kapcsolatos várakozásait Hetényi Zoltán.

Legfrissebb hírek

A BJA negyedszer is legyőzte az Újpestet, elődöntős az Erste Ligában

Jégkorong
2026.03.20. 21:00

Erste Liga: a Diósgyőr és a BJA előnyben a negyeddöntőben

Jégkorong
2026.03.18. 20:44

Elődöntőbe jutott a címvédő Gyergyó és a Brassó az Erste Ligában

Jégkorong
2026.03.16. 21:08

Egy győzelemre az elődöntőtől a Brassó és a Gyergyó az Erste Ligában

Jégkorong
2026.03.14. 20:53

Férfi kosár NB I: lendületben maradt az Atomerőmű, 105 pontig jutva nyert a Pécs ellen

Kosárlabda
2026.03.13. 20:21

A harmadik harmad döntött: kiegyenlített a BJA az Újpest ellen

Jégkorong
2026.03.11. 20:34

Erste Liga: az UTE háromgólos hátrányból fordított, előnyben a Brassó, a Gyergyó, valamint a DVTK is

Jégkorong
2026.03.10. 22:40

Strenk Hunor: Vissza akarjuk hódítani a trónt

Jégkorong
2026.03.10. 11:12
Ezek is érdekelhetik