Erste Liga: hiába vezetett kétszer az FTC, szeredai az előny

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2021.03.20. 20:13
null
A magyar csapat nagy küzdelemben maradt alul (Fotó: Csíkszereda)
A Csíkszereda hosszabbítás után 3–2-re legyőzte a Ferencvárost a jégkorong Erste Liga rájátszásának elődöntőjében, így összesítésben 2–1-re vezet a fináléba kerülésért zajló párharcban.

 

A 2019-ben döntős és 2020-ban megosztott bajnoki címmel jutalmazott Csíkszereda és Fradi párharcának első két meccse egy-egy kiütést hozott, a harmadik viszont nem is alakulhatott volna kiegyensúlyozottabban. Az SC-ből Justin Maylan és Colton Yellow Horn, az FTC-ből az eltiltott Keaton Ellerby hiányzott – lehet, utóbbi hiánya terhelte túl például a zöld-fehérek második bekkpárját, amely –3-as +/– mutatóval zárt, ami 3–2-re végződő meccsen sokat mond.

Még nagyobb csapás a Ferencvárosnak, hogy alig több mint két perccel a rendes játékidő vége előtt azt hihette, visszaszerezte a Budapesten elveszített pályaelőnyét, hiszen Kóger Dániel betalált, és vezetett a fővárosi együttes. Csakhogy a Csíkszereda nyilván időt kért, és levitte a kapusát, a relatív emberelőny pedig 9, azaz kilenc másodperc alatt kamatozott, hiszen a negyeddöntő legjobb játékosa, Jack Combs kiegyenlített! Jött a rendes harmadszünet és a hosszabbítás, ami viszont nemhogy húsz, fél percig sem tartott, mivel Andrej Taratuhin bevitte a győztes találatot, visszalopva a győzelmet és megtartva a pályaelőnyt.

Folytatás mindkét párban a hét utolsó napján – aztán majd hét közben is...

JÉGKORONG ERSTE LIGA
ELŐDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉS
SC CSÍKSZEREDA (romániai, 3.)–FTC-TELEKOM (2.) 3–2 (0–1, 1–0, 1–1, 1–0) – h. u.

Csíkszereda, zárt kapuk mögött. V: Babic, Nagy A., Balla, Muzsik
CSÍKSZEREDA: SZAMANKOV – LOGINOV (1), Papp Sz. – Farkas T., Wishart – Láday, Salló – Gecse H., Győrfy – Fodor Cs., TARATUHIN 2, Tousignant – Blackwater, COMBS 1, Rokaly N. – BECZE T. (2), Bíró T., Casaneanu – Gecse O., Ilyés, Sándor Z. Edző: Jason Morgan
FTC: Arany – Boros, Hegyi Á. – Kärmeniemi, Sarcia – TÓTH GERGELY (1), M. Versteeg – Bán – Nagy G. (1), Hodgman, KÓGER D. 1 – Tóth A., Hajós, Németh A. – SOMOGYI B. 1, Pavuk (1), Sági Martin (1) – Tóth R., Farkas L., Tóth Gergő – Roczanov. Edző: Fodor Szabolcs
Kapura lövések: 31–31
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a Csíkszereda javára

Korábban
DEAC (4.)–CORONA BRASSOV (romániai, 1.) 4–6 (1–4, 1–0, 2–2)
Debrecen, zárt kapuk mögött. V: Haszonits, Rencz, Kis-Király, Kövesi
DEAC: Hetényi Z. – Kloz, Filbrandt – Sándor F. (1), Kiss R. 1 – Bogesics, Vokla (1) – Dalecky, Novotny, Turcotte – Hári N. 1, BERTA (2), KULESOV 1 (1) – Mazzag, Molnár D. 1, IZACKY (2) – Kozma F., Szűcs I. Edző: David Musial
BRASSÓ: Tőke – Carlson, McFadden – Wilson, Boriszenko – Bors, Mihály E. – Gajdó T. – Klempa, MOLNÁR ZS. 1 (1), VALCHAR 1 (1) – FINUCCI 1 (1), Gliga 1, FOWLIE (2) – Molnár Z. (1), Tranca 2, Péter B. – Gajdó B., A. Vasile, N. Vasile. Edző: Dave MacQueen
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Kapura lövések: 46–42
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása:
2–1 a DEAC javára
MESTERMÉRLEG

David Musial:
– A rájátszásban nem lehet csak negyven percig jól játszani, ez ismét bebizonyosodott. Túl nagy előnyt adtunk a Brassónak az első harmadban, és utána már hiába játszottunk jól, csak futottunk az eredmény után. Vasárnap újabb meccs következik, remélem, másképp alakul, azaz okulunk e vereségből.
Dave MacQueen:
– A győzelmünk kulcsa a jó kezdés volt. Nem akartunk úgy járni, mint a két hazai összecsapáson, amikor futottunk az eredmény után, ezért megnyomtuk az elejét, és bejött! A Debrecen keménységét jelzi, hogy mínusz négyről is felállt, a végén pedig – el kell ismerni – kellett egy kis szerencse is, hogy megőrizzük a vezetést, majd kicsikarjuk a győzelmet. Vasárnap is hasonlóan nehéz mérkőzésre számítok.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik