Erste Liga: az FTC győzelemmel búcsúzott a hazai pályától

Vágólapra másolva!
2023.01.24. 21:12
null
Kreisz (középen) két gólt szerzett (Fotó: fradi.hu)
Két mérkőzést rendeztek kedd este a honi bázisú nemzetközi jégkorongbajnokság alapszakaszában (Erste Liga): a Ferencváros az utolsó hazai meccsén győzelemmel búcsúzott a közönségétől, míg a Budapest Jégkorong Akadémia HC legyőzte a DVTK Jegesmedvéket, ezzel pedig életben tartotta esélyeit az alapszakasz megnyerésére.

 

A sorsolás szeszélye folytán úgy alakult, hogy a Ferencvárosnak még három mérkőzése van hátra a mostani kiírás alapszakaszából, ám ezeket már mind idegenben játssza le, vagyis kedd este a Dunaújvárosi Acélbikák ellen búcsúzott el a Tüskecsarnoktól és a szurkolóitól – legalábbis a rájátszásig.

A búcsú pedig szépen indult, hiszen az első harmad közepére már kétgólos előnybe került Fodor Szabolcs csapata Kreisz Brúnó találata után Tóth Gergő volt eredményes, s mindketten előkészítőként is jeleskedtek a másik góljában. A vendégek a második harmad elején szépítettek, a közepén pedig egyenlítettek – előbb Nejc Brus talált be, majd Oliver Ödman, s mindketten gólpasszt is jegyeztek.

A záró harmadban aztán a Ferencváros szerzett gyors gólt Jozef Hrabal révén, majd Kreisz második találatát jegyezte, az 5–2-es hazai győzelmet jelentő végeredményt pedig Rasmus Kulmala állította be egy perccel a vége előtt üres kapus góllal. Ezzel a zöld-fehérek megerősítették ötödik helyüket a tabellán vagyis minden esélyük megvan továbbra is arra, hogy az automatikus rájátszásbeli indulást jelentő első hat között végezzenek.

A nap másik meccsét szintén a fővárosban rendezték: a Budapest Jégkorong Akadémia a DVTK-t fogadta – a harmadik helyezett látogatott a második otthonába. A Jegesmedvék egy győzelemmel be is biztosíthatták volna a harmadik helyüket, míg a BJA azért hajtott, hogy megőrizze lehetőségét az alapszakasz első helyének megszerzésére.

A hazaiak már a 8. perc közepére két gólt szereztek, ám a miskolciak két percen belül lefaragtak egyet a hátrányból. Többet viszont nem sikerült, a tavaly még MAC-nak hívott fővárosi alakulat a második harmad első felében is lőtt két gólt, ám erre már nem érkezett válasz. Kangyal Balázs csapata a harmadik felvonásban sem hagyott fel a góllövéssel, előbb Eetu Elo, majd Tóth Richárd is feliratkozott a gólszerzők közé – előbbi emberelőnyből, utóbbi emberhátrányból talált be. Igaz, Elo a gólja után verekedésbe keveredett, s a kizárás sorsára jutott.

A végén, amikor már kialakult a találkozó 6–1-es végeredménye, még kisebb tömegverekedés színesítette a mérkőzést, a hazai siker pedig azt jelenti, hogy a DVTK nem tudta bebiztosítani a harmadik helyét, míg a BJAHC megőrizte esélyét arra, hogy megszerezze az alapszakasz első helyét.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA
FTC-TELEKOM–DUNAÚJVÁROSI ACÉLBIKÁK 5–2
(2–0, 0–2, 3–0)
Tüskecsarnok, 422 néző. V: Nagy A., Mach, Mizsák, Árkovics
FTC: Nagy Kristóf – Hrabal 1, Seregély Máté (1) / Kärmeniemi, Marva / Boros, Mesikämmen / Kucsma – Kulmala 1, Nagy G. (2), Sointu / Kestilä, Tóth A., Turbucz / Bán (1), Kreisz B. 2 (1), Tóth Gergő 1 (1) / Farkas Lőrinc (2). Edző: Fodor Szabolcs
DAB:
Jarvinen – Brus 1 (1), Varga A. / Kmec, Svars / Lammi, Léránt / Vas Márk – Embrich, Ödman Hadzinikolic 1 (1), Valtola (1) / Dézsi Bence, Somogyi B., Szalma / J. Mihalik, Ribcsik, Szabó Cs. / Horváth Á., Marosi, Strenk O. Edző: Niko Eronen
Kapura lövések:
42–26
Gól – emberelőnyből:
1/0, ill. 1/0

BUDAPEST JÉGKORONG AKADÉMIA HC–DVTK JEGESMEDVÉK 6–1 (2–1, 2–0, 2–0)
Vasas Jégcentrum,
273 néző. V: Timár, Németh M., Gottlibet, Balla
BJA HC: Farkas R. – Pozsgai, Szabó B. / Gőz, Garát / Vorobev (1), Tóth Gergely 1 / K. Varga – Culigin (3), Galoha 2 (1), Djumics 1 (1) / Elo 1, Viikilä, Schlekmann / Tóth R. 1, Nagy Krisztián, Szita / Ravasz, Ritter (1), Molnár B. Edző: Kangyal Balázs
DVTK:
Voris – Wehrs 1, Ilvessuo / Kiss R., Vojtkó / Bennett, Szirányi B. / Illés – Lövei, Blasko (1), Mattyasovszky / Galajda, Razumnjak (1), Miskolczi / Berdnyikov, Páterka, Kulesov / Vas J., Ritó, Farkas M. Edző: Tokaji Viktor
Kapura lövések:
44–26
Gól – emberelőnyből:
6/2, ill. 6/1

AZ ÁLLÁS
1. Gyergyói Hoki Klub 34 23 2 2 7 145–89 +56 75
2. Budapest Jégkorong Akadémia 33 22 3 1 7 148–81 +67 73
3. DVTK Jegesmedvék 34 18 4 2 10 113–90 +23 64
4. Corona Brasov 34 17 4 2 11 112–95 +17 61
5. FTC-Telekom 33 16 2 2 13 108–99 +9 54
6. Sport Club Csíkszereda 34 11 6 5 12 118–118 0 50
7. DEAC 34 15 1 3 15 116–120 –4 50
8. UTE 34 9 2 4 19 106–128 –22 35
9. Dunaújvárosi Acélbikák 33 6 2 3 22 90–157 –67 25
10. FEHA19 31 3 1 3 24 68–147 –79 14

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik