Erste Liga: gólöröme miatt állították ki az FTC ellenfelét – csapata kikapott

MTI, K. T. I.MTI, K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.12.21. 21:27
null
Pinczés Olivér előbb gólt lőtt az FTC-nek, majd gólöröme közben kidobta a botját a lelátóra, így véget is ért számára a meccs (Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap)
Az FTC-Telekom a vártnál nehezebben nyert a rájátszásba jutásért harcoló Dunaújvárosi Acélbikák otthonában a jégkorong Erste Liga keddi játéknapján. A DEAC a DVTK, a MAC a Titánok ellen nyert két góllal, de egyik siker sem volt sima...

A Magyar Távirati Iroda beszámolója szerint a hazaiak szereztek vezetést az 5. percben Pinczés Olivér találatával. A csatár a gólja után örömében kidobta a lelátóra a botját, ám a szabályok értelmében ezért végleges kiállítás jár, így nem folytathatta az összecsapást. Még ebben a harmadban egyenlített az FTC, Hajós Roland gólját Somogyi Balázs készítette elő, akinek ez volt pályafutása 400. pontja a ligában.

A hazaiak kihagytak három emberelőnyt is, ám egy támadó harmadbeli korongelhozatalt követően Nagy Gergő bombázott a kapuba. A záró harmadban is jól tartotta magát a házigazda, sokszor veszélyeztette Arany Gergely kapuját. Nagy második találata után még szépítettek az Acélbikák, ám a hajrában újabb gólt kaptak – tudósított az MTI.

A Magyar Kupa-címvédő DEAC nyolcgólos meccsem diadalmaskodott a DVTK Jegesmedvék vendégeként. A második játékrészben már 3–0-ra vezetett a Debrecen, ám hat perc alatt egyenlített a házigazda. Erre azonban volt válasz: kevesebb mint egy perc alatt 5–3-ra húzott el a DEAC. A záró harmadban hősiesen védekeztek a vendégek, és fontos három pontot szereztek.

A MAC csupán 19 másodperccel a meccs vége előtt tudta biztosítani győzelmét a Titánok ellen.

JÉGKORONG
DAB–FTC-TELEKOM 2–4
(1–1, 0–1, 1–2)
Dunaújváros, 272
néző. V: Gangel, Babic, Muzsik, Lengyel.
DAB: KRAJCOVIC – Pozsár, Bubnov / Benke, BOBCEK / Szécsi (1), Erdély B. / Tamás (1), Druja – TÖRÖK, Szappanos, Kabatajev / Szűcs I. (1), Németh P., RIBCSIK 1 / Horváth Á., Lőczi, Németh Á. / Pinczés O. 1, Gebei G., Marosi. Edző: Leo Gudas
FTC: ARANY G. – Kärmeniemi, Boros (1) / Seregély, McFadden 1 / Bohunicky, Bán – Kulmala, NAGY G. 2, Pavuk / Komáromy (1), Fowlie, TÓTH A. (2) / Hajós 1, KÓGER D. (2), Somogyi B. (1) / Roczanov, Galántai, Farkas S. Edző: Fodor Szabolcs
Kapura lövések: 27–66. Gól – emberelőnyből: 6/1, ill., 3/1. Fegyelmi büntetések: végleges fegyelmi (Pinczés O.)
MESTERMÉRLEG
Leo Gudas: – Nagyon jó meccset játszottunk a mezőny egyik legjobb csapatával. Az első két harmadban nagyon fegyelmezetten védekeztünk, ezt az időszakot kiállítás nélkül hoztuk le, ez is kellett ahhoz, hogy szorosan tartsuk a mérkőzést. Amiatt azonban csalódottak vagyunk, hogy az emberelőnyeinkkel nem éltünk jó százalékban.
Fodor Szabolcs: – Ennyi szünet után nem könnyű játszani, s általában meg is gyűlik a bajunk ezekkel a meccsekkel. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez a DAB sem az a DAB már, amelyikkel a szezon elején meccseltünk. Nem játszottunk jól, kicsit szenvedős volt, de megküzdöttünk a három pontért, ami nagyon fontos, mert sűrű az élmezőny.

DVTK JEGESMEDVÉK–DEAC 3–5 (0–2, 3–3, 0–0)
Miskolc, 595 néző. V: Németh M., Soós, Szabó D., Fényi.
DVTK:
Duschek (Kiss B.) – Hyvärinen (1), Szirányi B. / Kiss R., Wehrs (1) / HADOBÁS 1, Doetzel / Illés M. – Walker (1), MIHALIK 1, Miskolczi / Lövei, Mattyasovszky, Galajda / Ritó, Galanisz, Vojtkó / Szabad 1, Farkas M., Pecsét. Edző: Tokaji Viktor
DEAC: HETÉNYI Z. – Gőz, Klimek (1) / Kloz (1), Vokla / Bogesics, Sándor F. / Jakabfy, Dorogi – Spirko (1), KULESOV 2, MOLNÁR D. 1 / Turcotte, Novotny (1), SÁGI MARTIN 2 / Kozma D., Hári N., Mazzag / Dalecky (2), Berta (1), Almási (1). Edző: György József
Kapura lövések: 35–28. Gól – emberelőnyből: 5/1, ill. 2/0
MESTERMÉRLEG
Tokaji Viktor: – Nem úgy jöttünk ki az első harmadra, ahogyan akartunk, aztán nulla háromról három háromra feljöttünk, de később elkerülhető gólokat kaptunk, és másodszor már nem tudtunk felállni. Az a meccs tanulsága, hogy az elejétől kezdve kell teljes intenzitással játszanunk. Egyébként megvoltak a helyzeteink, a lövéseink is, és időnként domináltunk.
Kecskeméti Áron másodedző: – Azzal a szándékkal jöttünk Miskolcra, hogy győzünk. Oda-vissza mérkőzést játszottunk a hazaiakkal, de úgy gondolom, hogy az összkép alapján rászolgáltunk a sikerre.

MAC HKB ÚJBUDA–TITÁNOK 4–2 (1–0, 0–1, 3–1)
Tüskecsarnok, 320 néző. V: Haszonits, Pálkövi Zs., Bedő, Pálkövi Botond. MAC: Bálizs – Pozsgai (1), Csollák / Garát, Dóczi / TÓTH GERGELY 1, K. Varga (1) / Tóth P. (1) – Macaulay (1), Izacky, Schlekmann 1 / DANSEREAU 1, Kreisz, TÓTH RICHÁRD 1 (2) / Stevens, Molnár B., Djumics / Pápa, Ritter, Ádám Zs. Edző: Kangyal Balázs
TITÁNOK: Belomojev – Mingazov, Gribkov / Dolinar, Dobmayer / Farkas B., Nochta / Kóger B., Molnár G. – Lundin, AMBRUS G. 1, Krasnican (1) / AMBRUS CS. 1, Keceli, Fekete A. / Nagy Ákos, Jábor, Alapi / Rózsahegyi, Parrag, Mayer Zs. Edző: Anatolij Bogdanov
Kapura lövések: 34–25. Gól – emberelőnyből: 3/0, ill. –

AZ ÁLLÁS
M GY HGY HV V L–K Gk P
1. Sport Club Csíkszereda 26 18 1 3 4 122–74 +48 59
2. FTC-Telekom 24 17 1 2 4 86–40 +46 55
3. UTE 26 13 6 2 5 78–46 +32 53
4. Gyergyói Hoki Klub 24 15 3 6 105–78 +27 51
5. MAC HKB Újbuda 23 13 2 3 5 93–62 +31 46
6. Brasov Wolves 26 13 2 11 97–90 +7 41
7. DEAC 25 9 1 2 13 86–88 –2 31
8. UNI Győr ETO HC 23 7 3 13 69–81 –12 24
9. DVTK Jegesmedvék 22 4 1 1 16 47–80 –33 15
10. Dunaújvárosi Acélbikák 24 3 2 19 55–126 –71 13
11. Titánok 21 2 1 18 36–109 –73 8

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik