Erste Liga: az Újpesté az egyetlen vendégsiker Erdélyben

Vágólapra másolva!
2021.09.20. 20:02
null
Rajna kapusé az új idény első shutoutja, azaz, kapott gól nélküli meccse (Fotó: Szász Adorján)
Akárcsak két napja, ezúttal is a három erdélyi és a náluk túrázó magyar csapatok napja jött el a magyar központú nemzetközi jégkorongbajnokság újabb játéknapján, és az eredmény hasonlít is a szombatihoz. A Dunaújvárosi Acélbikák és a Titánok ezúttal is nagy verésbe szaladtak bele, míg az Újpest két hosszabbításos siker után megszerezte első rendes játékidő alatt aratott győzelmét.

 

Az Acélbikák a Gyergyó után most a bajnoki címvédő Csíkszereda otthonában is megrázta a pofonfát, igaz ezúttal lőtt négyet, de kapott kétszer annyit, ám 8–4-es vereség még így is az erdélyi túra legjobb eredményét jelenti számukra. A hazaiaktól Rokaly Szilard 3 asszisztja mellett egy gólt is jegyzett, míg a vendégeknél Németh Péter három gólja emelendő ki.

A Titánok sokáig szintén úgy állt, hogy négy góllal kap ki a Brassó otthonában, a második harmad végétől 6–2-es hazai előnyt mutatott az eredményjelző. Agyőriek aztán az 57. és az 58. percben is betalálva még izgalmassá tették a végét, de egy újabb hazai gól eldöntötte a három pontot: 7–4-re nyert a Corona, amelyben egyébként Brock Trotter 3 góllal és 3 gólpasszal jeleskedett – csak a győztes találatból maradt ki.

A nap egyetlen vendégsikerét az Újpest aratta – tehetnénk hozzá, megint. A lila-fehérek előző meccsüket a Csíkszereda otthonában büntetőkkel, azt megelőzőt pedig hosszabbításban nyerték a Brassó otthonában, ám a Gyergyó vendégeként egy percnyi kérdés sem fért a Rajna Miklósék sikeréhez. Pontosabban: egy fél percnyi kérdés sem fért hozzá, a vendégeknek ugyanis pontosan ennyi időre volt szükségük, hogy Kovács Alex révén megszerezzék a vezetést. A második harmadban Benk András emberhátrányból szállította az újabb találatot, a harmadikban pedig Jack Suter állította be a végeredményt. A 3–0-ss győzelemmel az Újpest felugrott a tabella harmadik helyére.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA
SC Csíkszereda (romániai)–Dunaújvárosi Acélbikák 8–4
(4–1, 2–1, 2–2)
Csíkszereda, 850 néző. V: Sikó (romániai), Filip (román)
CSÍKSZEREDA: Adorján A. – Farkas T. (1), Kubát / Kuljas 1, Reisz (1) / Gecse 1, Láday (1) / Bajkó – BECZE T. 1 (1), POLAK 1 (3), ROKALY SZ. 1 (3) / Szkacskov 1, Stach (1), Sofron I. 1 / Bíró T. 1, Kosztyicin (1), Péter A. (1) / Fodor Cs., Péter B., Rokaly N. / Casaneanu. Edző: Magnus Sundquist
DAB:
Pinczés B. – Erdély B., Pozsár / Benke (1), Bobcek / Bubnov, Szécsi / Druja – Dudkin, Lőczi, Szappanos / NÉMETH P. 3, Szűcs I. (1), Török (1) / Horváth Á., Németh Á. 1, Pinczés O. (1) / Gebei G., Somogyi N. (1), Tamás. Edző: Leo Gudas
Kapura lövések:
47–27.
Gól – emberelőnyből:
8/1, ill. –.
Fegyelmi büntetések:

MESTERMÉRLEG
Magnus Sundquist:
– Az első harminc percünk kifejezetten jó volt, jól korcsolyáztunk, megvolt a kellő sebességünk, aztán viszont túl sokat kombináltunk. Mi voltunk a jobb csapat és kényelmesen nyertünk, de csak az elején játszottunk jól. Pénteken sokkal egyszerűbb játékra, rövidebb cserékre és több kapura lövésre lesz szükségünk, nem vállalhatunk fölösleges kockázatot.
Leo Gudas:
– Nagyon rosszul kezdtünk a három bekapott góllal, aztán feljavultunk és a hazai csapat sem tudott száz százalékon pörögni. Annyi gólt szereztünk, mint a Gyergyó ellen, ami jó, de ez az eredményen nem változtat. Jelenleg nem tudunk nagy módosítást eszközölni, ezzel a csapattal dolgozunk tovább.

Gyergyói HK (romániai)–Újpesti TE 0–3 (0–1, 0–1, 0–1)
Gyergyószentmiklós, 570 néző. V: Csomortáni, Rédai, Magyar, André (romániaiak).
GYERGYÓ: Rinne – Haaranen, Kozma Zs. / FEJES N., Saari / Ferenc-Csibi, Györfy / Lázár, Tódor – Bodó, B. Orbán, Sylvestre / Sárpátki, Tranca, Vincze P. / Bíró G., Császár, Szabó K. / Sándor-Székely, Silló, Vincze G. Edző: Szilassy Zoltán
ÚJPEST:
RAJNA – Kiss D. (1), STADEL (1) / Gáspár L., Jago / Ph. Kiss (1), Nejezchleb – Benk 1, Coatta, KOVÁCS ALEX 1 / Kiss P.,Németh A. (1), SUTER 1 / Csergő, Simon, Zsigmond / Balogh B., Kovács S., Nemes. Edző: Virág Csaba
Kapura lövések: 39–38.
Gól – emberelőnyből:
3/0, ill. 2/0.
Fegyelmi büntetések:

MESTERMÉRLEG
Szilassy Zoltán:
– Érdekes játék a jégkorong: az első tíz percet leszámítva az egész meccset végigtámadtuk, mégis három nulla oda. Az ellenfél önfeláldozóan, becsületesen, fegyelmezetten és okosan dolgozott, a kritikus időszakokat túlélte és remek kapusteljesítmény volt mögötte. Meg fogjuk találni, mi kell ahhoz, hogy ennyi helyzetből gólra váltsunk annyit, ami egy meccs megnyeréséhez szükséges.
Virág Csaba:
– Három győzelemmel megyünk haza – kíváncsi vagyok, a többi csapat egy ilyen hárommeccses erdélyi túrát hogyan abszolvál majd... Elképesztő, Rajna Miki milyen tartást tud adni a csapatnak, de mindenki más is kiválóan dolgozott, száztíz százalékkal. Két gólt kaptunk három meccsen, ez önmagáért beszél!

Brasov Wolves (romániai)–Titánok 7–4 (2–1, 4–1, 1–2)
Brassó. V: Mihai, Radu, Bandi, Gherghies (románok).
BRASSÓ:
Polc – Raszulov, Molnár Z. / Bors, Gajdó T. / Ráduly N. (1), Haraga / Szőcs – HUNT 1 (2), TROTTER 3 (3), HUARD 2 / Valchar 1 (1), Gliga (2), Zagidullin / Machala, Molnár Zs., Kovács M. / N. Vasile, Gajdó B., A. Vasile. Edző: Dave MacQueen
TITÁNOK:
Szeles – Reiter A., Hudec / Dolinar, Hercsel / Nochta, Molnár G. / Kóger B., Kucsma – AMBRUS G. (3), Lundin (1), VESUTKIN 2 / Ambrus Cs., Fekete A., Németh K. 1 / Nagy Á., Parragi 1, Keceli-Mészáros (1) / Csiszer, Szabó Cs., Mayer. Edző: Anatolij Bogdanov
Kapura lövések:
41–29.
Gól – emberelőnyből:
4/1, ill. 4/2.
Fegyelmi büntetések:
10 perc fegyelmi (Bors H., Huard), ill. 10 perc fegyelmi (Fekete, Németh K.).

MESTERMÉRLEG
Dave MacQueen:
– Újabb győzelem, újabb három pont – kiváló szezonkezdés ez, három sikerrel a hosszú pihenő után. Az első harmadunk rendben volt, a második kiválóan sikerült, de a harmadik egyáltalán nem tetszett. Voltak játékosok, akik nem teljesítettek megfelelően, ezzel nem lehetek elégedett.
Anatolij Bogdanov:
– A harmadik meccsünk volt négy nap alatt, fiatal együttesünk fő célja, hogy kihívás elé állítsa az ilyen tapasztalt csapatokat, és ezen elvárásoknak eleget tettek a játékosaim. Némely ponton „juniorhibákat” követtünk el, s ezt egy Brassó-kaliberű együttes kihasználja, de összességében elégedett vagyok a srácokkal.

AZ ÁLLÁS
1. Brasov Wolves 3 2 1 16–7 +9 7
2. Sport Club Csíkszereda 3 2 1 15–7 +8 7
3. UTE 3 1 2 7–2 +5 7
4. Gyergyói Hoki Klub 3 2 1 19–8 +11 6
5. MAC HKB Újbuda 2 1 1 8–4 +4 5
6. FTC-Telekom 1 1 5–4 +1 3
7. DVTK Jegesmedvék 2 1 1 7–7 0 3
8. DEAC 1 1 2–3 –1 1
9. UNI Győr ETO HC 2 2 6–10 –4 0
10. Titánok 3 3 6–22 –16 0
11. Dunaújvárosi Acélbikák 3 3 9–26 –17 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik