Erste Liga: a Brassó ellen is nyert, továbbra is veretlen az FTC

Vágólapra másolva!
2023.10.08. 20:19
null
Nagy Gergő (feketében) két gólt szerzett (Fotó: Csudai Sándor)
A hazai bázisú nemzetközi jégkorongbajnokság, az Erte Liga vasárnapi játéknapjának első mérkőzésén a Ferencváros egygólos hátrányból fordítva 4–1-re győzött a listavezető Brassó ellen a Tüskecsarnokban, így három mérkőzés után őrzi veretlenségét. A címvédő Gyergyó Dunaújvárosban győzött az Acélbikák ellen.

 

Alig hat perce kezdődött el a vasárnapi matinémeccs a Tüskecsarnokban ahol az első két meccsén 16 gólt ütő Ferencváros fogadta a ligaelső Brassót, egy plexi kitörése miatt jó negyedóráig máris állt a játék, majd a folytatásban – ahogy a kényszerszünet előtt is – a nagy elánnal kezdő vendégek akarata érvényesült, s a 10. percben Garrett Clarke bombájával megszerezte a vezetést a Brassó. Az első húsz perc hajrájára fordulva a Ferencváros egyenlített, Erik Nemec vágta be a pakkot gyors meglódulás végén. A középső felvonás elején a hazaiak emberelőnybe kerültek, s ezt a csapatkapitány Nagy Gergő ki is használta, a vendégek pedig hiába voltak a folytatásban másfél percig kettős előnyben, nem tudtak egyenlíteni.

Sőt, a záró harmadban sem tudtak gólt szerezni, a Ferencváros viszont igen: előbb Nagy Gergő ütötte be második gólját, majd Tóth Gergő pofozott be egy lecsorgó korongot, kialakítva a 4–1-es végeredményt. Az éllovas Brassó veresége ellenére is megőrizte első helyét a tabellán, míg a Ferencváros harmadik meccsét is megnyerve veretlenül áll a második helyen.

A Dunaújvárosi Acélbikákra nehéz feladat várt, hiszen két vesztes meccs után fogadták a címvédő Gyergyói HK-t. Az újvárosiak nem is kezdtek rosszul, miután gól nélkül lehozták az első 20 percet. A másodikban viszont beindultak a székelyek, s előbb Sárpátki Tamás, majd Sebastien Sylvestre is betalált, s mint utóbb kiderült, ez elég is volt a vendégeknek a győzelem megszerzéséhez, mert a DAB erejéből a záró harmad vége előtt másfél perccel már csak a szépítésre futotta Szalma Zsolt révén, az egyenlítésre már nem, 1–2.

Jóval mozgalmasabbra sikerült az Újpest és a Csíkszereda összecsapása hiszen a lila-fehérek otthonában rendezett meccsen már az első félidő négy gólt hozott: a hazaiak 73 másodperc után megszerezték a vezetést Sam Coatta révén, s ugyan Becze Tihamár a 7. perc végén egyenlített, Kiss Patrik emberelőnyös, majd Nádasdy Márton egyenlő létszámos góljával mégis 3–1-re nyerte a nyitó 20 percet az UTE. A középső felvonásban aztán Tero Tiala növelte a lilák előnyét, s a finn légiós a harmadik harmadban is betalált, ezzel pedig végleg eldöntötte a mérkőzés sorsát, ám a végeredmény még alakult ki. Előbb ugyanis Kovács Alex lőtte meg emberelőnyből a hatodik újpesti gólt, az utolsó szó pedig a csíki Rokaly Norberté lett, aki beállította a 6–2-es hazai sikert jelentő gólt. Az újpestiek a tavalyi alapszakasz-győztes BJA HC legyőzése után második bajnoki meccsüket is meglepően simán nyerték.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA
FTC-TELEKOM–CORONA BRASOV (romániai) 4–1
(1–1, 1–0, 2–0)
Tüskecsarnok, 628
néző. V: Nagy A., Rencz, Pálkövi Botond, Kovács P.
FTC:
ARANY – Seregély Máté, Roth / Boros, CRESPI (2) / Bán, Kärmeniemi / Banga, Haranghy – Turbucz (1), NAGY G. 2, Kulmala / Németh A., A. Brady, LaPorte / Nemec 1, Kestilä (1), Galajda / Tóth A., Farkas L., Tóth Gergő 1. Edző: Fodor Szabolcs
Brassó:
Dubeau – Bors, Piché / O. WILLIAMS (1), CLARKE 1 / Farkas T., Boriszenko / Gajdó T. – Kóger D., Sills, Van Wormer (1) / Valchar, Blackwater, Zagidullin / Kovács M., Gajdó B., Rokaly-Boldizsár / Szabó K., A Vasile, R. Vasile. Edző: Dave MacQueen
Kapura lövések:
36–34.
Emberelőny-kihasználás:
4/1, ill. 2/0
MESTERMÉRLEG

Fodor Szabolcs:
– Ahogy a Csíkszereda, úgy a Brassó ellen sem játszottunk úgy az első harmadban, ahogy szerettünk volna. A második játékrészre harcosabban jöttünk ki, a harmadikban meg okosan hokiztunk. Nehéz, küzdelmes meccs volt. Egyértelmű, hogy nem lesz minden meccsünk gála, nem lehet mindig tíz kettőre nyerni, nem mondom, hogy szépen játszottunk, de a három pont a legfontosabb.
Dave MacQueen: – Nem vagyok csalódott a játékunk miatt. Jó csapat a Fradi, senki sem engedhet meg ellene hibákat magának, mert ahogy hibázol, ott van a kapud előtt. Elég időt játszottunk a támadóharmadban, nyílt sisakos küzdelem volt, talán kissé túlságosan is. Néhány kulcsemberünk a tudása alatt teljesített, ezzel nem lehetek elégedett, de gyorsan levonjuk a tanulságokat, és megyünk tovább.

DUNAÚJVÁROSI ACÉLBIKÁK–GYERGYÓI HK (romániai) 1–2 (0–0, 0–2, 1–0)
DAB: Kovács – Varga, Maarnela / Ahonen, Svars / M. Moore, Sziszak – Elomaa, Lorraine, Somogyi B. / Hadzinikolic (1), Koskinen, Sillanpää / SZALMA 1, Nemes, Strenk O. / Marosi, Léránt, Pinczés O. Edző: Niko Eronen
GYERGYÓ: Rinne – Haaranen, Jalonen / Mesikämmen, Fejes / Imre, Horvath – B. Orbán, Császár, Bodó / Vincze P., SYLVESTRE 1 (1), SÁRPÁTKI 1 (1) / DiDiomete, Csiszer, Szigeti / Vincze G., Kozma Zs., Silló. Edző: Szilassy Zoltán
MESTERMÉRLEG
Niko Eronen: – Muszáj volt előrébb lépnünk a pénteki meccshez képest, és úgy érzem, ez sikerült. Az első harmadban jól hokizott mindkét csapat, a másodikban több jó pillanata volt a Gyergyónak, míg a harmadik periódusban mi mentünk előre, de sajnos túl későn szereztük meg a szépítő gólt.
Szilassy Zoltán: – Minden pontnak örülni kell, ahogy a meccsek eredményeit nézzük. Úgy érzem, a második harmadban nem két góllal voltunk jobbak, ekkor nagyon jól játszottunk, többet is lőhettünk volna.

UTE–SC CSÍKSZEREDA 6–2 (3–1, 1–0, 2–1)
Újpesti Jégcsarnok, 826 néző. V: Németh M., Varjú, Mizsák, Szabó D.
UTE: Rajna – Silfver, Nyqvist / Franyó, Szabó D. (1) / Tornyai (1), Kiss Dániel (1) / Pokornyi – TIALA 2 (1), Metsävainio (1), Saarelainen (2) / BENK (2), Just, COATTA 1 (1) / Kiss P. 1, Kovács Alex 1, Laskawy / Kovács S. (1), Nádasy 1, Szabó R. (1) / Simon L. Edző: Markus Juurikkala.
CSÍKSZEREDA:
Adorján A. – Ricci, Ferencz-Csibi / Masonius, Salló / Casaneanu, Bajkó Cs. (1) – Brown, Milan, McNally / Levin, Péter B., Szkacskov / Rokaly Sz., Reisz, Becze T. 1 / ROKALY N. 1 (1), Részegh T. (1), Fodor Cs. Edző: Bradley Gratton.
Kapura lövések:
28–27.
Emberelőny-kihasználás: 4/2, ill. 4/0
MESTERMÉRLEG
Markus Juurikkala:
– Nagyon fárasztó meccs van a hátunk mögött, nehéz feladat elé állított minket a Csíkszereda, különösen az utolsó játékrészben. A mérkőzés elején jól használtuk ki a helyzeteinket, ez a találkozó kimenetele szempontjából nagyon fontos volt. Rengeteg munka vár még ránk, de a teljesítményünkkel elégedett vagyok. A keddi DVTK elleni párharcig még edzünk kettőt, és felkészülten várjuk a találkozót.
Bradley Gratton:
– Nagyon fontos lenne, hogy végre elkezdjünk meccseket nyerni, de az Újpest ellen rosszabbul játszottunk, mint az előző négy mérkőzésünkön. Kétgólos hátrányban is folyamatosan ítélték ellenünk a bírók a kiállításokat. A lila-fehérek többet korcsolyáztak, mi meg csak szaladtunk az eredmény után.

AZ ÁLLÁS
1. Gyergyói Hoki Klub 5 3 2 18–16 +2 9
2. Corona Brasov 5 3 2 14–15 –1 9
3. FTC-Telekom 3 2 1 20–8 +12 8
4. DVTK Jegesmedvék 3 2 1 14–6 +8 8
5. UTE 2 2 10–3 +7 6
6. Budapest Jégkorong Akadémia 3 1 1 1 13–9 +4 5
7. Dunaújvárosi Acélbikák 4 1 1 2 12–12 0 4
8. FEHA19 3 1 2 7–15 –8 3
9. Sport Club Csíkszereda 5 2 3 16–26 –10 2
10. DEAC 3 3 7–21 –14 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik