EBEL: a Fehérvár AV19 simán győzött Zágrábban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.21. 22:06
Az osztrák jégkorongbajnokság (EBEL) pénteki játéknapján a Fehérvár AV 19 az elmúlt hetekben megrendült anyagi helyzete miatt a liga leggyengébb csapatává váló Medvescak Zagreb otthonában aratott 5–0-s győzelmet.

Az elmúlt hetekben csupa rossz hírt lehetett hallani a Medvescak Zagreb felől, hiszen a klub főszponzora visszalépett az egyesület támogatásától, így sorra léptek le a csapat játékosai, s a szakmai stáb tagjai – a kanadai-horvát kettős állampolgár, korábbi NHL-profi David Brine például az Újpestnél kapott új szerződést.

Ilkyen előzmények után a Fehérvár gyakorlatilag megerőltetés nélkül tudott győzni a néhány rutinos légiós mellett jobbára a tartalékcsapatból előlépett horvát fiatalokkal felálló Medvescak otthonában.
A Volánból Anze Kuralt három gólt lőtt – Sarauer Andrew és Szabó Krisztián találtak még be, Hári János pedig három gólpasszal jeleskedett a találkozón.

Ezzel a fehérváriak immár négyes győzelmi szériát építettek, folytatás szombaton következik hazai pályán a rájátszásért közvetlen riválisnak nevezhető Innsbruck elleni mérkőzés.

JÉGKORONG
EBEL

MEDVESCAK ZAGREB (horvát)–FEHÉRVÁR AV19 0–5 (0–1, 0–2, 0–2)
Zágráb, 2000
néző. V: Piragic (horvát), Gruber (osztrák), Nagy A., Németh M.
ZAGREB: Rosandic – Robar, Jacmenjak – Vedlin, Tadic – Kegalj, Sertic – Cepon, Kriksic; Svensson, Ficur, Zanoski – Milicic, Simsic, Jankovic – L. Jarcov, Mikulic, Miric – Bukovic, Brencun, F. Jarcov. Edző: Danijel Kolombo
FEHÉRVÁR: Kornakker – Harty (2), Szabó Dániel (1) – Caruso, Meland – Stipsicz, Tikkanen – Láday (1); Sille Timotej, Hári J. (3), Kuralt 3 – Erdély Cs. (1), Koskiranta, Sárpátki – Szabó K. 1, Sarauer 1 (1), Phillips (1) – Kiss P., Reisz, Szita. Edző: Hannu Järvenpää
Kiállítások: 8, ill. 10 perc
Kapura lövések: 22–45
MESTERMÉRLEG
Hannu Järvenpää:
– Nagyon tetszett a játékosok hozzáállása, és megvoltak a lehetőségeink, lőttünk öt gólt. Jó látni, hogy a Zágráb sem adta fel, hatvan percen keresztül ment előre. Kornakker Dániel először kezdett a kapuban, shutouttal zárt, ez neki és a csapatnak is jót tesz, hiszen szorgalmas játékosról van szó, akit mindenki kedvel az öltözőben. Kuralt mesterhármasát is kiemelném, de nem mehetünk el szó nélkül Hári János passzai mellett sem, az ő teljesítménye is megsüvegelendő.

TOVÁBBI MAI MÉRKŐZÉSEK
Villach–Red Bull Salzburg 3–2 (0–1, 1–0, 1–1, 0–0, 1–0) – szétlövés után
Klagenfurt–Linz 3–2 (1–1, 1–1, 1–0)
Vienna Capitals–Innsbruck 5–3 (2–0, 2–1, 1–2)
Bozen–Znojmo 4–3 (0–1, 2–1, 2–1)
Graz–Dornbirn 0–4 (0–0, 0–2, 0–2)

AZ ÁLLÁS
1. Vienna Capitals 29 16 4 2 7 99–78 +21 58
2. Klagenfurt 28 15 3 3 7 90–68 +22 54
3. Salzburg 28 15 2 4 7 118–80 +38 53
4. Bozen Südtirol 29 15 2 3 9 83–71 +12 52
5. Graz 29 13 5 2 9 102–82 +20 51
6. Linz 29 14 1 3 11 89–81 +8 47
7. Fehérvár AV19 29 10 5 3 11 96–105 –9 43
8. Znojmo 29 12 1 3 13 99–103 –4 41
9. Dornbirn 29 11 1 3 14 85–91 –6 38
10. Innsbruck 29 8 5 3 13 101–113 –12 37
11. Villach 29 4 4 1 20 68–109 –41 21
12. Medvescak Zagreb 27 6 3 18 62–111 –49 21

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik