A 70 pontig jutó Luka Doncic, LeBron James duó vezette győzelemre a Lakerst – videó

A játéknap rangadóját a nyugati harmadik Lakers és a nyugati ötödik Rockets játszotta. A Los Angeles végül a közel tripla duplát (40 pont, kilenc lepattanó, tíz assziszt) elérő Luka Doncic és a nagyon hatékonyan játszó LeBron James vezérletével megszerezte sorozatban hetedik győzelmét. Jamesnek mindössze két mérkőzése volt karrierjében, amikor legalább nyolc mezőnykosarat bedobott hiba nélkül egy félidőben. A mostani játéknapot megelőzően legutóbb napra pontosan 15 éve hozott hasonló számokat. A 41 éves amerikai végül 14 mezőnykosarából 13 pontos volt, 30 ponttal zárt.
A Lakers hétmeccses győzelmi szériája alatt Luka Doncic 267 pontot termelt, azaz 38.1 pontot átlagol, emellett 56 asszisztja is van. Ő az első Lakers-játékos, aki egy hétmérkőzéses időszak alatt legalább 265 pontot és 55 gólpasszt ér el.
Folytatta győzelmi szériáját, már sorozatban 11. alkalommal nyert az Atlanta Hawks, amire legutóbb a 2014–2015-ös idényben volt példa. Ezúttal a Maverickset múlta felül 15 ponttal, a sikerből CJ McCollum 24 , Nickeil Alexander-Walker 22, Dyson Daniels 19, Jalen Johhons 17, Jonathan Kuminga pedig 16 ponttal vette ki a részét, míg a hazaiaknál az 1/1-es Cooper Flagg 17 pontig jutott.
Az idény során másodszor ért el legalább tízmeccses győzelmi sorozatot az Oklahoma City Thunder. Az OKC mindössze 24 pontot engedett a Brooklynnak a félidőben, 60–24-es állásnál fordulhattak a csapatok. Shai Gilgeous-Alexander a harmadik negyedben elérte a 20 pontot, ezt követően mehetett is pihenni, a mérkőzés legjobb dobója a 26 pontig jutó Jared McCain lett.
Hiába Nikola Jokics 14 lepattanós, 29 pontos, kilenc gólpasszos teljesítménye, és Christian Braun 26 pontja, a Denver Nuggets hétpontos vereséget szenvedett a Memphis ellen.
A Boston Celtics a 32 pontos Jaylen Brown és a 24 pontos, tíz lepattanós Jayson Tatum vezérletével hazai pályán legyőzte a Golden State Warriorst. A Celtics sorozatban a harmadik meccsét nyerte meg és őrzi második helyét keleten, míg a Warriors a tizedik nyugaton.
KOSÁRLABDA
NBA
ALAPSZAKASZ
Boston Celtics–Golden State Warriors 120–99
Brooklyn Nets–Oklahoma City Thunder 92–121
Indiana Pacers–Portland Trail Blazers 119–127
Chicago Bulls–Toronto Raptors 109–139
Minnesota Timberwolves–Utah Jazz 147–111
New Orleans Pelicans–Los Angeles Clippers 124–109
Dallas Mavericks–Atlanta Hawks 120–135
Memphis Grizzlies–Denver Nuggets 125–118
Houston Rockets–Los Angeles Lakers 116–124








