A bennmaradást célként kitűző nemzeti csapat szerdán utazott el Dániába, de akkor még csak a silkeborgi szállását foglalta el. Csütörtökön megejtette a kötelező csapatfotózást is, majd délután következett az első helyszíni jeges edzés.
A válogatott péntek kora délután ismét tréningezhet jégen, akkor már az edzőpályán, mivel aznap kezdődik a világbajnokság.
Majoross Gergely szövetségi kapitány együttese szombaton 16.20-kor a németek ellen kezdi a tornát. A riválist tétmérkőzésen még sosem sikerült legyőzni, a 21 egymás elleni ütközetből az egyetlen magyar siker 1940-ben egy garmischi barátságos találkozón született.
A magyarok a második világháborút követően három elit-vb-n szerepeltek, és mindig összefutottak a németekkel. 2009-ben Bernben 2–1-re, 2016-ban Szentpéterváron 4–2-re, 2023-ban Tamperében pedig 7–2-re a németek győztek.
Vasárnap az amerikai, jövő hét kedden a kazah, csütörtökön a címvédő csehek, pénteken a rendező dánok, vasárnap a svájciak, a május 19-i csoportzáráson pedig a norvégok lesznek az ellenfelek. A nyolcas utolsó helyezettje kiesik, és jövőre a divízió 1/A-ban szerepel, míg az első négy a negyeddöntőbe jut.
A MAGYAR VÁLOGATOTT VB-KERETE
Kapusok (3): Bálizs Bence (Sparta Sarpsborg, norvég), Horváth Dominik (Hydro Fehérvár AV19), Vay Ádám (HK Poprad, szlovák)
Hátvédek (8): Garát Zsombor (Nottingham Panthers, brit), Hadobás Zétény (Iowa Heartlanders, amerikai/ECHL), Horváth Milán (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Nilsson Henrik (Kalmar HC, svéd), Ortenszky Tamás (EHC Winterthur, svájci), Szabó Bence (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Szathmáry Simon (DVTK Jegesmedvék), Tornyai Gábor (UTE)
Csatárok (14): Ambrus Gergő (Hydro Fehérvár AV19), Erdély Csanád (Hydro Fehérvár AV19), Galló Vilmos (KooKoo, finn), Hári János (Hydro Fehérvár AV19), Horváth Bence (Jukurit, finn), Laskawy Ferenc (UTE), Mihalik András (DEAC), Mihály Ákos (Hydro Fehérvár AV19), Nagy Krisztián (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Németh Kristóf (Hydro Fehérvár AV19), Papp Kristóf (Iowa Heartlanders, amerikai), Szongoth Domán (KooKoo, finn), Terbócs István (Hydro Fehérvár AV19), Vincze Péter (Gyergyói HK – romániai)
Szövetségi kapitány: Majoross Gergely
A MAGYAR VÁLOGATOTT VILÁGBAJNOKI PROGRAMJA
Május 10., szombat
16.20: Németország–Magyarország (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
Május 11., vasárnap
12.20: Egyesült Államok–Magyarország (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
Május 13., kedd
20.20: Kazahsztán–Magyarország (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
Május 15., csütörtök
20.20: Csehország–Magyarország (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
Május 16., péntek
16.20: Magyarország–Dánia (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
Május 18., vasárnap
20.20: Magyarország–Svájc (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
Május 19., hétfő
20.20: Magyarország–Norvégia (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!