Jégkorong: elkészült a Magyar Kupa 1. fordulójának sorsolása

T. Z.T. Z.
2024.09.26. 13:49
Fotó: jegkorongszovetseg.hu
Csütörtökön megtartották a Magyar Kupa 1. fordulójának sorsolását – közölte hivatalos honlapján a Magyar Jégkorongszövetség. Az idei sorozatra összesen 16 csapat nevezett, az első körben azonban csak hat együttes lesz érdekelt.

A jégkorongszövetség hivatalos honlapján olvasható tájékoztatás szerint az 1. fordulóban összekerült a két akadémiai csapat, a DVTK Jegesmedvék Jégkorong Akadémia és az Újpesti Jégkorong Akadémia.  Az Andersen Liga legutóbbi döntőjének párosítása is megismétlődik, hiszen az UNI Győr ETO HC és a Lehel HC egymással játszik. Az FTC-Telekom B csapata a szintén Andersen ligás Szegeddel csap össze a továbbjutásért. Az első mérkőzéseket a tervek szerint október 15-én, a visszavágókat 29-én rendezik.

A második körben kapcsolódik be a FEHA19, a MAC Ikonok és a DEAC. Ennek a fordulónak a mérkőzéseit november 12-én és 26-án játsszák. A három továbbjutó a 3. fordulóban folytatja, az UTE, a BJA U21-es csapata és a DVTK Jegesmedvék mellett. A párharcok első meccseit december 3-án, a visszavágókat 17-én rendezik.

A 4. fordulónak, vagyis a negyeddöntőnek tagja a BJAHC, az FTC-Telekom és a Dunaújváros, a legutóbbi négyes döntő három csapata. Melléjük érkezik az előző kör három továbbjutója. A negyeddöntő is két mérkőzéses párharcokból áll, az odavágókat január 7-én, a visszavágókat 14-én játsszák le, ekkor derül ki, hogy mely együttesek folytathatják a final fourban.

A címvédő Hydro Fehérvár AV19 automatikusan tagja a négyes döntő mezőnyének. Az elődöntőket január 31-én, a bronzmeccset és a döntőt február 1-jén rendezik.

JÉGKORONG
MAGYAR KUPA
Az 1. forduló párosítása
DVTK Jegesmedvék Jégkorong Akadémia–Újpesti Jégkorong Akadémia
Goodwill Pharma Szeged–FTC-Telekom B
UNI Győr ETO HC–Lehel HC

 

Legfrissebb hírek

Amatőr Kupa: ismét döntőben a címvédő, a TFSE-vel játszik a trófeáért

Labdarúgó NB I
2026.09.16. 16:12

Meccs közben rakta helyre csapattársa kificamodott ujját a Lébény játékosa – videó

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 17:31

Babos Bence: A ZTE-nél is csak a teljesítmény számít

Labdarúgó NB I
2026.09.15. 10:25

Tóth András: Ezt azért nehéz megemészteni…

Labdarúgó NB II
2026.09.15. 08:18

Egy NB I-es párharc a Magyar Kupában, a Ferencváros harmadosztályú csapatot kapott

Labdarúgó NB I
2026.09.14. 19:44

Az ETO, a ZTE és a Puskás Akadémia is könnyedén jutott tovább a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2026.09.13. 17:11

Az Újpest csak hosszabbítás után gyűrte le a Dorogot a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2026.09.13. 16:32

MK: kilenc gólt lőtt a Kisvárda Nagykozáron, Gödöllőn nyert a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.09.12. 17:47