Jégkorong: David Pastrnák döntött, Csehország hazai pályán nyert vb-t

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.05.26. 22:55
Pastrnak (balra) gólja megnyitotta a csehek útját az újabb vb-cím felé (Fotó: Getty Images)
A házigazda Csehország sikerével ért véget az idei elit jégkorong-világbajnokság, miután a döntőben a házigazda 2–0-ra felülmúlta Svájcot. A két gól nélküli harmad után előbb David Pastrnák góljával megszerezte a vezetést, majd a hajrában egy üres kapus góllal be is biztosította a győzelmet.

 

Svájc először vagy Csehország – ezen a néven – hetedszer? Ez volt a kérdés a prágai döntő előtt, s a helyszín apropóján merenghettük éppen azon is, hogy a csehek sikere a mindenkori legmagasabb osztályú jégkorong-világbajnokság aktuális házigazdája éppen tizedik vb-címét jelentette volna.  A két válogatott a csoportkörben már találkozott egymással, s azt az eredményt a prágai O2 Aréna telt házas, 17 ezres közönsége nem fogadta volna el – ezt nagy tétben le merjük fogadni, mivel akkor a svájciak nyertek hosszabbítás után, szétlövéssel.

Pedig minden arrafelé haladt ez úttal is csak a túlóra, vagy a szétlövés dönt majd a csapatok között, hiszen az első 40 percben nem akart gól esni. Ez persze nem jelentette azt, hogy unalmas lett volna a mérkőzés: mindkét kapusnak bőven akadt dolga, Lukás Dostált a svájci, Leonardo Genonit a cseh támadók dolgoztatták alaposan, a hazai kapusnak 17, kollégájának 23 lövést kellett védenie a második szünetig – vagy, ha ők már tehetetlenek voltak, akkor a kapuvas csilingelő hangja jelezte: az adott csapat megmenekült a góltól. 

A harmadik játékrész, aztán váratlanul hosszúra nyúlt: a harmad elején enyhe cseh fölény mellett zajlott a játék, amikor 12 perccel a rendes játékidő vége előtt Ondrej Patal szabályosan és kőkeményen ütközött Andrea Glauserrel a plexifal mellett a svájci védőharmadban – bár a brutálisan felkente a palánkra kifejezés találóbban fedné a valóságot. A lényeg, hogy a vehemens bodicsek után a plexi megadta magát: elrepedt, ezért cserélni kellett.  Szerencsére a „műszaki beavatkozók” jobban a helyzet magaslatán álltak, mint a hónap elején Bolzanóban a divízió 1/A-s vb-n, ahol az olasz–japán meccsen egy óráig tartott a plexicsere –, a prágai szakemberek 10 perc alatt végeztek, s már folytatódhatott is tovább a mérkőzés. 

A rövid kényszerszünet a svájciakat zavarhatta meg jobban – a holott a pihenő alatt Patrick Fischer hatalmas taktikai értekezletet tartott az övéinek. Mégis, a csehek szereztek vezetést: egy szépen megjáratott korongot Tomas Kundrátek remekül tett át keresztbe David Pastrnáknak, aki kapásból, hihetetlen pontossággal bombázott balról a rövid alsó sarokba. A hátralévő 10:47 másodpercre a svájciak sebességet váltottak, alaposan megsorozták lövésekkel Dostál kapust, de  ő derekasan álllta a rohamokat, az utolsó 10 percben a csehek alig jártak a saját harmadukon kívül. A svájciak 2:10-zel a vége előtt lehozták Genoni kapust, ám hiába támadtak 6 az 5 ellen, húsz másodperccel a vége előtt egy előrevágott korongot David Kampf kanalazott be az üres kapuba, ezzel pedig biztossá vált, hogy  a csehek 2010 után ismét világbajnoki címet ünnepelhetnek, míg a svájciak negyedik vb-döntőjüket is elvesztették, s 2018 után lettek ismét ezüstérmesek.

JÉGKORONG
ELIT-VILÁGBAJNOKSÁG, PRÁGA
DÖNTŐ
Csehország–Svájc 2–0 (0–0, 0–0, 2–0)
A 3. HELYÉRT 
Svédország–Kanada 4–2 (1–0, 0–1, 3–1)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik