Erste Liga: távoznak az újpesti légiósok

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2024.05.22. 16:44
Fotó: UTE Jégkorong /UTE Ice Hockey Team/Facebook
Távoznak a jégkorong Erste Ligában érdekelt Újpest légiósai, miután a csapat az előző idényben nem teljesítette a vezetőség minimális elvárását, a négy közé jutást.

A lila-fehérek szerdán jelentették be, hogy a finn Taavi Tiala, Tino Metsavainio, Miro-Peka Saarelainen, Julius Nyqvist, Christian Silfver és Janne Laakkonen is elhagyja a klubot. Nem Újpesten folytatja a Székesfehérvárról tavaly érkező Szabó Dániel, a két idényt lehúzó cserekapus Sági Máté, valamint a tavaly Újpestre visszatérő amerikai Sam Coatta sem.

„Nekünk minimális célunk a legjobb négybe kerülés volt, miután ez nem sikerült, ez azt jelenti, hogy előző vezetőedzőnk mellett az általa szerződtetett játékosok sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket – mondta a távozókkal kapcsolatban Ancsin János szakosztályigazgató. – Ezért teljesen új csapatot építünk, amelyben egy jellemzően fiatal, de erős magyar mag mellé szeretnénk minőségi külföldi játékosokat igazolni új vezetőedzőnk, Jason Morgan igényeinek megfelelően.”

Az korábban derült ki, hogy távozik a szintén tavaly érkező Travis Ewanyk, valamint az eddigi csapatkapitány, Benk András. Az előző szezon legeredményesebb újpesti támadója, Kiss Patrik azonban szerződést hosszabbított a Megyeri úton.

 

Legfrissebb hírek

Erste Liga: nem lassít az újonc

Jégkorong
11 órája

ERSTE LIGA, ADATBANK, 2026–2027

Jégkorong
2026.09.23. 12:21

Berúgta az Erste Liga ajtaját az újonc

Jégkorong
2026.09.22. 12:47

Erste Liga: 15 gólos meccset nyert meg az Újpest

Jégkorong
2026.09.20. 20:36

Az újonc Háromszéki Ágyúsok és a DVTK is győzelemmel rajtolt az Erste Ligában, kikapott a címvédő Gyergyó

Jégkorong
2026.09.18. 20:38

Jégkorong: meccsdömpinggel kezdődik mindkét sorozat

Jégkorong
2026.09.18. 14:23

A magyar hoki érdeke – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2026.09.18. 00:07

Erste Liga: ponterős lett csatárt igazolt a Csíkszereda

Jégkorong
2026.09.16. 16:43