A hokimez színei – Csinta Samu publicisztikája

CSINTA SAMUCSINTA SAMU
2024.05.17. 00:18


BÁR MÁR EGY HETE kezdődött el Csehországban a jégkorongidényt lezárni hivatott, korábbi nevén A-csoportos világbajnokság, számunkra máris elérkezett a mérlegkészítés ideje. Jövőre már nekünk is a legjobbak küzdelmei jelentik a hivatalos évadzárót, 2025 tavaszán újra a magyar válogatott elitben való megkapaszkodásáért izgulhatunk, ami roppant örvendetes fejlemény, miközben a feljutás igény is volt tőlük. A torna nem volt mentes mindenféle izgalmaktól, de ugye egy vb-n majdnem bármi megtörténhet, még ha az erőviszonyok azért többnyire érvényesülnek.

A divízió 1/A-világbajnokság bolzanói küzdelmei során azért adott pillanatban megvalósulással fenyegetett a „majdnem bármi” is, hiszen az elmúlt években többnyire a második és harmadik vonal között liftező román válogatott az utolsó meccs­napon még úgy öltözhetett be, hogy estére a csoda is bekövetkezhet: története során először kerülhet a legjobbak közé. Aztán a valóság behúzta a kéziféket, ezzel együtt a románok negyedikek lettek, amire előzetesen aligha fogadott volna bárki nagyobb összegben. Legfeljebb a bentmaradásra, miközben azért a kiesés veszélyét sem tagadta senki.

Hadd térjünk ki azonban mindenekelőtt terminológiai kérdésekre. A „románok” gyűjtőfogalom használata a jégkorong esetében igazából mindig is sántított, hiszen a keleti szomszéd hokiját emberemlékezet óta a székelyföldi csapatok és játékosok cipelték a hátukon. Legutóbb minimum 17 korongozó vallotta volna anyanyelvének a magyart, ha valaki rákérdez, de erre nem volt szükség, hiszen ez az a sportág, amelyben jó ideje megvalósult a határok fölötti nemzetegyesítés. A Mol, majd az Erste Liga révén ezer szál szövi át és keresztbe a magyar és romániai hokit, mindenki ismer mindenkit, ezért aztán némi értetlenkedéssel figyeltem azt a lekezelést, amellyel a magyar válogatott készült a román elleni meccsre.

Az eredendő emberi gyarlóságra az előzmények is rátettek néhány lapáttal. Háriék két győzelemmel, Tőkéék pedig két 6–1-es zakóval érkeztek az egymás elleni összecsapás küszöbére, a körülmény­együttest azonban senki sem volt hajlandó figyelembe venni. A románok mindössze ötnapos közös felkészülés után – amelybe egyetlen mérkőzés sem fért bele – kezdték el a világbajnokságot. Az első két vb-találkozójuk így gyakorlatilag arra ment el, illetve arra volt jó, hogy összeálljon a védekezésük, hogy megkeressék és a jelek szerint megtalálják a csapattagok játékstílusa közötti egészséges egyensúlyt. Az is nyílt titok, hogy a székelyföldiek számára a magyar válogatott elleni mérkőzések mindig különleges töltetet hordoznak. Kicsit oly módon, ahogy a kisöcs mindig meg akarja mutatni a nagyobbnak, hogy ő is ér annyit, mint a báty. És ahogy lenni szokott, ilyenkor az egyik oldalon minden sikerül, a kapus élete formájában véd, a favorit pedig hiába realizálja, hogy itt baj is lehet, lett is, mert menet közben már nem képes növelni a motivációs amplitúdót. Hogy aztán az egészből mégis hepiend lett, tekintsük a sors kegyes egyensúlyérzéke, illetve a magyar válogatott morális-mentális acélossága gyümölcsének.

Az itt felboncolásra váró alapkérdés azonban az, hogy mitől vált hirtelen tényezővé a román válogatott. Felszínes és hamis lenne az állítás, miszerint az ottani szövetség élére nemrég kerülő magyar vezetőség felelősségteljes munkája máris érvényesült volna, és erről a téveszméről maga Nagy Attila elnök is igyekszik mindenkit lebeszélni. Legfeljebb a legmerészebb álmaiban szerepelt hasonló forgatókönyv, az elsődleges cél a bennmaradás volt, de azt is tudták, nagyon nehéz lesz. A szervezet tavaly megválasztott irányítóit az idén februártól helyezte ténylegesen is hivatalba a jogerős bírósági ítélet, a bankszámla kezelésének joga pedig csak március óta került hozzájuk. Az idő rövidsége és a szűkös állami költségvetés – évi 200 ezer eurónak megfelelő összeg – miatt így aztán mindössze olyan „megvalósítások” váltak lehetségessé, mint az egységes szerelés, sisakok, valamint az elegendő mennyiségű ragasztószalag beszerzése. Aki mindezek láttán mosolyog, annak tudatában tegye, hogy mindez nem volt korábban magától értetődő, az elmúlt években ugyanis nem egy játékos klubcsapata sisakját volt kénytelen magával vinni a világbajnokságra. Most végre volt egységes tréningöltözéke is a csapatnak, mindenki megkapta a napidíját, csupa olyan apróság, amelyre egy vb-n induló válogatott esetében talán szót sem szabadna pazarolni.

Nagy Attila ugyanakkor abban a tekintetben sem ködösít, hogy az idei eredmény elsősorban a klubokban zajló munka gyümölcse. Mint ahogy azt sem tagadja, hogy a közeljövő eredményességét elsősorban a honosítások – Bolzanóban öt nemzet képviselői alkották a román válogatottat – és néhány fiatal játékos remélt beérése ígéri. Az akadémia „termése” csak néhány éven belül esedékes, addig a sürgősségi megoldások tűnnek inkább hozzáférhetőknek.

A román szövetségnek természetesen semmi oka megválni a Brassóval amúgy is szerződésben álló Dave MacQueentől, és úgy tetszik, a válogatott szövetségi kapitányi tisztségét betöltő kanadai szakember sem akar egyelőre távozni Romániából. Már csak azért sem, mert ebben az idényben igazán nagyot alkotott, klubcsapatával megnyerte az Erste Ligát, a válogatottat pedig bravúrközelbe vezényelte. Leginkább zárt védekezéssel, illetve az abból induló ellentámadásokkal operálva. Nem utolsósorban mentálisan is felépítve a társaságot, amiről utolsó percekben szerzett győztes gólok tanúskodnak. Csupa kifogásolhatatlan szakmai indok.

A bolzanói félcsoda marketingszempontból is előnyös helyzetbe hozhatja a szövetség vezetőit, néhány támogatói szerződés szövegét állítólag máris fogalmazzák. Az „építményt” azzal is fényezni készülnek, hogy jövőre, a román szövetség századik „születésnapját” ünnepelendő – ekkor csatlakozott a szervezet a nemzetközi szövetséghez – 2025-re korábban soha nem látott számú világversenyt készülnek Romániában megtartani. Miközben maradnak a további meghirdetett célok is, fokozott hangsúlyt fektetve az utánpótlás-neveléstől az edző- és játékvezető-képzés felpörgetéséig.

A legnagyobb durranás persze a divízió 1/A-vb küzdelmeinek megrendezése lenne, a pályázat sikeréhez jó esélyt kínál a nemzetközi „helyzet”, amely igazából csak Japánnal kényszeríti versenyfutásra Románia székelyföldi hokivezetőit. A kiszemelt helyszín a legnagyobb magyar többségű külhoni város, Sepsiszentgyörgy, ahol 3000 néző befogadására alkalmas multifunkcionális csarnok várná a résztvevőket. A tervezetet a közismerten sportszerető- és támogató városvezetőség is maximálisan pártolja, így jó esély kínálkozik az egyik legfontosabb hokivilágverseny Háromszékre telepítésére.

A magyar és a romániai jégkorong fejlődése mindig is közös nyomtávon haladt, és nemcsak a közös bajnokságok, hanem a sokáig csak egyirányú folyamatos játékosáramlás miatt is. Ezért aztán igazán indokolt lenne a magyar-székely versengést kizárólag a jégre költöztetve együtt haladni tovább. Most több szempontból is kedvező perspektíva nyílik erre. Ha a magyar válogatott Bolzanóban nem teszi meg az örvendetes feljebb lépést, jövőre igazán varázslatos sepsiszentgyörgyi napok elé néztünk volna, de talán így is jut a „románokra” a szurkolók közös hokiszeretetéből. A következő hivatalos találkozást mindkét fél a legmagasabb csoportban óhajtja, bár a székelyföldi gerincű együttes számára változatlanul a bennmaradás a reális cél.

Hogy ki milyen színű mezben kénytelen pályára lépni, azt tekintsük változatlanul a sors furcsa fintorának.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik