Kétszeres olimpiai bajnok vezeti a kanadai hokiválogatottat Budapesten

Vágólapra másolva!
2024.03.27. 16:28
Rick Nash (Fotó: Getty Images)
A kétszeres olimpiai bajnok, világbajnok Rick Nash lesz a május 7-én Budapesten fellépő és a csehországi elit-világbajnokságra készülő kanadai jégkorong-válogatott általános igazgatója.

 

„Rick kiváló szakember a kanadai válogatott élére, hiszen széles körű tapasztalatokkal bír nemcsak a nemzetközi és NHL-karrierje okán, hanem az eddigi vezetői feladatai miatt is. Izgatottan várjuk a közös munkát Rickkel, elkezdjük építeni azt a stábot és csapatot, amely Csehországban képviseli majd a kanadai jégkorongot, és amely segíthet megvédeni a világbajnoki címünket májusban” – fogalmazott Doug Armstrong, a kanadai nemzeti csapatot irányító menedzsment vezetője a kanadai szövetség internetes oldalán.

Rick Nash játékosként ott volt a 2006-os, a 2010-es és a 2014-es olimpián, utóbbi kettőn aranyérmet szerzett a kanadaiakkal. 2007-ben világbajnok, 2005-ben és 2008-ban vb-ezüstérmes lett. Az NHL-ben 1060 mérkőzést játszott 15 szezon alatt a Columbus Blue Jackets, a New York Rangers és a Boston Bruins színeiben, karrierje során 805 pontot (437 gólt és 368 asszisztot) szerzett. Nash ott volt a 2022-es világbajnokságon is az általános igazgató közvetlen segítőjeként, egyébként pedig a harmadik idényét teljesíti a Columbus Blue Jacketsnél fejlesztési igazgatóként.

A magyar és a kanadai válogatott május 7-én az MVM Dome-ban csap össze, ez lesz a tengerentúliak utolsó felkészülési összecsapása a május 10-26. közötti csehországi vb előtt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik