Erste Liga: a Csíkszereda kiütötte az FTC-t az elődöntőben a harmadik meccsen

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2024.03.26. 19:40
Csúnya verést kapott az FTC az elődöntőben a Csíkszeredától (Fotó: Erste Liga)
A jégkorong Erste Liga elődöntőjében a Corona Brasov 2–0-ra nyert a Gyergyói HK vendégeként, a Csíkszereda pedig 4–0-ra legyőzte a Ferencvárost a harmadik mérkőzésen.

Az első öt perc alapján nem sokan tippelték volna meg, hogy az SC Csíkszereda simán lép át az FTC-Telekomon az Erste Liga negyeddöntőjének harmadik meccsén. A kezdésnél úgy tűnt, a székelyeket utolérte a fáradtság, miután a BJA HC-t hét meccsen verték 4–2-re (nem tévedés, az egyik mérkőzés eredményét érvénytelenítették játékvezetői műhiba miatt), míg a Fradi 4–1-gyel ejtette ki a DEAC-ot, és néhány nappal többet pihenhetett a párharc előtt, mint a csíkiak. A vendégek nyomtak, ígéretes helyzeteket alakítottak ki, míg a hazaiak csak keresték a ritmusukat.

Aztán öt perc elteltével egy kontra végén Eduard Casaneanu lövése csúszott át Arany Gergely mamutjai alatt – ezzel meg is tört az FTC kezdeti lendülete. Az első harmad végén egy gyors korongjáratás végén Arany még védte Péter Balázs közeli kísérletét, de az ismétléskor – a jégen spárgázva-hasalva – már esélytelen volt.

A második harmad elején Rokaly Szilárd háromra növelte a székelyek előnyét, ami nemhogy nem tüzelte fel a Fradit, ránézésre inkább elvette a kedvét, s inkább a szerdai meccsre irányította a figyelmét. A harmadik harmadban ugyan próbálkozott szépíteni, de még amikor mindent egy lapra feltéve, kapus nélkül próbált közelebb férkőzni a Csíkszeredához, átütő erő akkor sem volt a játékában – David Levin a saját kapuja elől a túloldali üres ketrecbe ütötte a korongot, beállítva a 4–0-s végeredményt.

Eközben a másik ágon a Gyergyói HK fogadta a Corona Brasovot, azon a mérkőzésen viszont a hazaiaknak nem osztottak lapot, és a csíki Adorján Attilához hasonlóan a brassói Alex Dubeau is shutoutot ért el. A második harmadban kis ideig úgy tűnt, elszabadulhatnak az indulatok, de a játékvezetők Sébastien Sylvestre, Mike Dalhuisen, Bors Huba Ferenc, Adam Holwell és Alex Dubeau egyidejű kisbüntetésével elejét vették a további perpatvarnak, a Brassó pedig 2–0-s sikerével visszavette a pályaelőnyét.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA
ELŐDÖNTŐ, 3. MÉRKŐZÉSEK
SC CSÍKSZEREDA (romániai)–FTC-TELEKOM 4–0 (2–0, 1–0, 1–0)
Csíkszereda. V: Mach, Soós, Kovács P., Kövesi. 
CSÍKSZEREDA: ADORJÁN A. – Kubát, Ferencz-Csibi / Gecse, Rutkowski / SALLÓ (2), Láday (1) / Bajkó Cs. – Rokaly Sz. 1, Részegh T., A. Brown / LEVIN 1 (1), Péter B. 1, Sofron / Szkacskov, Rokaly N., Becze T. / Casaneanu 1, Reisz (1), Fodor Cs. Edző: Václav Novák
FTC: Arany G. – Boros, Hrabal / Seregély Máté, Crespi / Marva, Kärmeniemi / Haranghy – Nemec, Kestilä, LaPorte / Galajda, A. Brady, Nagy G. / Banga, Tóth A., Németh A. / Y. Turcotte, Bán, Tóth Gergő. Edző: Fodor Szabolcs
Kapura lövések: 29–27. 
Emberelőny-kihasználás: 1/0, ill. 2/0. 
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a Csíkszereda javára

GYERGYÓI HK (romániai)–CORONA BRASOV (romániai) 0–2 (0–1, 0–0, 0–1)
Gyergyószentmiklós, 1250 néző. V: Korbuly, Varjú, Magyar Á. (romániai), Kocsány. 
GYERGYÓ: Rinne – Haaranen, Fejes / Raymond, Dalhuisen / Mesikämmen, Imre – Vincze P., Császár, Szigeti / B. Orbán, Sylvestre, Bodó / Sándor-Székely, Tranca, Ádám / DiDiomete, Vincze G. Edző: Szilassy Zoltán
BRASSÓ: DUBEAU – PICHÉ (1), O. Williams / Boriszenko (1), Lowney / Bors, Holwell – Kóger D. 1, Sills 1, Blackwater / Valchar, Cornet, VanWormer / Szabó K., Gajdó B., ZAGIDULLIN (2) / R. Vasile, Kovács M., Rokaly-Boldizsár. Edző: Dave MacQueen
Kapura lövések: 27–26. 
Emberelőny-kihasználás: 5/0, ill. 3/1. 
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–1 a Brassó javára

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik