Erste Liga: a Fradi és a Gyergyó is hetet vágott zárásként

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.02.04. 21:06
Hét gólnak örülhettek a fradisták (Fotó: fradi.hu)
Az Erste Liga alapszakasza első részének utolsó játéknapján, vasárnap este a magyar bajnoki címvédő Ferencváros a Csíkszeredát fogadva győzött 7–2-re, míg a ligacímvédő Gyergyói HK a Dunaújvárosi Acélbikák otthonában nyert szintén 7–2-re, ráadásul a két győztes csapat egyaránt 4–0-ra nyerte meg a harmadik felvonást. A BJA sorozatban ötödik bajnokiját vesztette el, s a DVTK megelőzte a DEAC-ot, amelynek véget ért négymeccses győztes szériája.

 

Az éllovas Ferencváros a szombati derbin elszenvedett vereség után szerette volna kiküszöbölni a csorbát, ám ehhez előzetesen nem feltétlenül a hárommeccses győzelmi szériából érkező Csíkszereda tűnt a legalkalmasabb ellenfélnek. Főleg aztán annak fényében, hogy a Csík nem egész három perc játék után vezetést szerzett. A zöld-fehérek viszont még az első szünet alatt fordítottak – ami nem is csoda, ha azt nézzük, hogy jóval több helyzetük volt, mint a vendégeknek. Nagy Gergő büntetőlövése során szinte túlfeszítette a húrt, számolatlan cselt mutatott be, mielőtt Matt O'Connor kapujába lőtt, majd Aku Kestilla lőtte meg első gólját – a két találat között nem telt el egy perc se.

A Csík a második harmad közepén még egyenlíteni tudott, de Adam Brady négy másodperccel a szünet előtt visszaállította a különbséget, majd az utolsó felvonásban viszonylag hamar eldöntötte a meccset a Ferencváros: Kestilla előbb egy lecsorgót helyezett a kapuba, majd egy emberelőnyt váltott gólra. A hajrá felé közeledve még Seregély Máté is betalált, a 7–2-es végeredményt Németh Attila állította be.

Ha a harmadok eredményét nézzük, akkor a bajnoki címvédő Gyergyói HK dunaújvárosi vendégjátéka ugyanúgy alakult, mint a Ferencváros meccse, csak éppen fordított előjellel és azzal az apró különbséggel, hogy a megfiatalított Acélbikák nem szereztek vezetést. Sok esélyük nem is volt rá, mert Sárpátki Tamás a 27. másodpercben máris betalált a hét elején hét légiósától megváló újvárosiak kapujába. Az újvárosiak a harmad közepén Somogyi Balázs révén egyenlítettek, ám a harmadot az erdélyiek nyerték meg, miután Sárpátki gólja után kiosztott egy gólpasszt is Fejes Nándornak.

A középső felvonás elején a hazaiak szereztek gyors gólt, Somogyi passza után Léránt René egyenlített, de a 25. percre fordulva már ismét a vendégeknél volt az előny Fejes második találata után. Ahogy a Tüskecsarnokban, úgy Dunaújvárosban is a záró harmadban nyílt ki az olló a két csapat között, igaz, itt alig négy és fél perc kellett a vendégeknek, hogy négyszer is mattolják az újvárosi védelmet. Ezt a rövidzárlatos időszakot leszámítva a megfiatalított Acélbikák jól tartották magukat, ám a Gyergyóé lett a három bajnoki pont, míg a DAB már sorozatban negyedik bajnokiján kapott ki.

Szintén pocsék szériában van a BJA HC, amely a Brassót fogadta, ám nem tudta megszakítani rossz sorozatát. Hogy ez így lett, az már az első felvonás második felében eldőlt, Kangyal Balázs csapata ugyanis háromszor kapitulált: Judd Blackwater után Chase Schaber duplázott – mindhárom gólhoz kellett a hazai védelem közreműködése. A brassóiak a második 20 percben egy gólt „visszaadtak” a fővárosiaknak, Alex Dubeau kapus hibája után Keresztes Levente büntetett, így ezt a játékrészt a hazaiak nyerték meg. A záró periódust pedig Kóger Dániel találatával a vendégek, miután húsz perccel a vége előtt a magyar válogatott szélső üres kapura beállította az 1–4-es vendéggyőzelmet jelentő végeredményt.

A nap – és az alapszakasz első részének – zárásaként a DVTK 4–2-re legyőzte az őt négymeccses győztes sorozattal fogadó DEAC-ot, egyben ezzel megelőzte a tabellán. A DVTK az első harmad felénél és a második harmad elején is betalálva kétgólos előnyre tett szert, de a debreceniek a második és a harmadik felvonás közepén is betalálva egyenlítettek. A hajrát a miskolciak bírták jobban, újabb két gólt szerezve győztek.

Ezzel tehát véget ért az alapszakasz első része. Az alapszakasz végeredményének kialakulása után a folytatásban az úgynevezett „kígyóelv” alapján két ötös csoportba osztják a csapatokat: az egyikben az FTC, a BJA HC, a Gyergyó, a DEAC és a Dunaújváros, a másikban pedig a Brassó, a Csíkszereda, az Újpest, a DVTK és a FEHA19 mérkőzik meg egymással. A csapatok oda-vissza vágós rendszerben küzdenek tovább, és a szerzett pontjaikat hozzáadják az alapszakaszban már eddig elértekhez, így alakul ki újabb nyolc forduló után a negyeddöntő mezőnye, hiszen az utolsó két helyezett nem jut a rájátszásba.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA
FTC-TELEKOM–SC CSÍKSZEREDA (romániai) 7–2 (2–1, 1–1, 4–0)
Tüskecsarnok, 1093 néző. V: Rencz, Soós, Szabó D., Mizsák. 
FTC: Arany – Marva, Roth (1) / Hrabal (1), Boros / Seregély Máté 1, Crespi (2) / Haranghy – Galajda, A. BRADY 1 (1), Kulmala / Nemec, KESTILÄ 3, LaPorte (1) / TURBUCZ (3), Nagy G. 1, Németh A. 1 / Y. Turcotte, Bán, Banga. Edző: Fodor Szabolcs
CSÍKSZEREDA: O’Connor – Kubát (1), Ferencz-Csibi / Gecse, Rutkowski / Salló, Láday – Levin 1, Reisz, Svetina / Rokaly Sz., Részegh T., Brown / Asuchak, Rokaly N., BECZE T. (1) / Casaneanu (1), Péter B., FODOR Cs 1. Edző: Václav Novák
Kapura lövések: 49–26. 
Emberelőny-kihasználás: 2/1, ill. –. 
Fegyelmi büntetések: végleges kiállítás (Karel Kubát)
MESTERMÉRLEG
Fodor Szabolcs: – Nyilvánvaló, hogy szerettünk volna visszavágni a múltkori vereségért. A becsületünkért is játszottunk, mert azon a szeredai meccsen egy kicsit elvesztettük azt, és most szerettük volna visszaszerezni, úgy gondolom, sikerült is. Az első öt perc szörnyű volt, nagyon passzívak voltunk, de utána elkezdtünk úgy hokizni, ahogy meg lehet nyerni egy ilyen meccset akár ekkora különbséggel is.
Mark LeRose (másodedző): – Jól kezdtünk. Azt hiszem, két fő fordulópontja volt a mérkőzésnek. Az első, amikor az egyik legjobb védőnk végleges fegyelmit kapott, az nagy kihatással volt a játékunkra. A másik, amikor három vagy négy másodperccel a szünet előtt gólt kaptunk, mindig nagy jelentőségű egy első vagy utolsó perces találat.


DUNAÚJVÁROSI ACÉLBIKÁK–GYERGYÓI HK (romániai) 2–7 (1–2, 1–1, 0–4)
Dunaújváros, 350 néző. V: Tóth, Babic, Kis-Király, Kovács. 
DAB: KOVÁCS D. – LÉRÁNT 1, Ahonen / Léhi, Varga A. / Belicenka, Sziszak / Marosi – SOMOGYI 1 (1), SZALMA (2), SAVOLAINEN (1) / Kuminka, Nemes, Zorin / Szabó Cs., Károly, Vaculik / Strenk O., Pinczés, Janech. Edző: Niko Eronen
GYERGYÓ: Rinne – Haaranen (1), Kozma Zs. / Dalhuisen, FEJES 2 (1) / Mesikämmen, Györfy – Vincze P. (2), Tamminen, BODÓ 1 (1) / B. Orbán (3), SYLVESTRE 1 (3), SÁRPÁTKI 2 (1) / Sándor-Székely, Császár 1, Szigeti (2) / Silló, Csiszer, Vincze G. Edző: Szilassy Zoltán
Kapura lövések: 11–58. 
Emberelőny kihasználás: 3/0, ill., 2/0
MESTERMÉRLEG
Niko Eronen: – Az első harmadban még jobbára egymással is ismerkedtünk az új sorösszeállítások miatt, de a kapusunk életben tartott minket. A második felvonás már jobban sikerült, bátrabban játszottunk, ám a harmadik utolsó tíz percében már nem dolgoztunk úgy, mint korábban, és ezt a jó kvalitású ellenfél ki is használta.
Szilassy Zoltán: – Nagy volt a különbség a csapatok között, és ebben éppen az a veszélyes, hogy nem csinálhatunk butaságokat, mert egy-egy meglógásból betalálhat az ellenfél, ahogy azt meg is tette, mert azért maradtak még jó hokisok Dunaújvárosban. Igaz, korábban is eldőlhetett volna a meccs, ha nem véd ilyen jól a DAB kapusa, szerencsére türelmesek maradtunk.
 

BUDAPEST JÉGKORONG AKADÉMIA HC–CORONA BRASOV (romániai) 1–4 (0–3, 1–0, 0–1)
Vasas Jégcentrum, 220 néző. V: Juhász, Bucki (lengyel), Kövesi, Iwaniak (lengyel). 
BJA HC: Farkas R. – Dóczi, Szabó B. / Pozsgai, Tóth Gergely / Dame-Malka, Vorobjov / Jurkovics, Teszlenko – Ravasz, Galoha (1), KERESZTES 1 / Mozer, Weidemann, Nagy Krisztián / Tóth R., Molnár B. Sági Martin / CULIGIN (1), Viikilä, Molnár Z. Edző: Kangyal Balázs
BRASSÓ: DUBEAU – Piché, O. Williams / Boriszenko, Lowney / Bors, Holwell – KÓGER D. 1 (1), SCHABER 2, Van Wormer (1) / Valchar (1), Cornet, Blackwater 1 / Gajdó, Sills, Zagidullin / Vasile R., Rokaly-Boldizsár. Edző: Dave MacQueen
Kapura lövések: 50–29.
Emberelőny-kihasználás: 2/0, ill. 1/0
MESTERMÉRLEG
Kangyal Balázs: – Könnyű lenne kifogásokat találni. Mondhatnám, hogy a Brassó kerete jobb, sokkal több pénzből gazdálkodnak, tizenöt légióssal. Ezzel azonban nem szabad takarózni, az első harmad ránk nézve szégyen volt, főleg a hátvédeink hibái miatt. A második harmadban sokat dolgoztunk, ami fordított a játék képén. Ilyen meccseken lehet fejlődni. Fájó, de jó lecke volt.
Strenk Hunor (másodedző): – Jól kezdtük a meccset, ezt mutatja a három lőtt gól. Sikerült nyomás alá helyezni az ellenfelet, ebből tudtunk helyzeteket kialakítani a támadóharmadban, és ezeket értékesítettük. A második harmadból nem úgy jöttünk ki, ahogy szerettünk volna, átvette a BJA az irányítást. A kapott gól után sikerült rendezni a sorainkat. Négy nap alatt a harmadik mérkőzésünk volt, ez meglátszott a sebességen, de rutinosan lehoztuk a mérkőzést.

 

DEAC–DVTK JEGESMEDVÉK 2–4 (0–1, 1–1, 1–2)
Debrecen, 475 néző. V: Gebei G., Dósa, Muzsik, Váczi D.
DEAC: Hetényi Z. – Kloz, Dobmayer / Mingazov 1, Usnyev (1) / Bukor, Krollis / Jakabfy S., Jakabfy Cs. – Koblar, Novotny, Szmirnov (1) / Jeliszejenka, Kozma F., Vasziljev / Bucskin, Rétvalvi, Mihalik A. / Hárin N., Mihalik G. 1, Mazzag (1). Edző: Vaszjunyin Artyom
DVTK: Vosvrda – Szirányi, Szathmáry / Vojtkó, Bean (2) / Skrabov, Verveda (1) / Fazakas – Esteves 1, Lövei (1), Mattyasovszky 1 (1) / V. Razumnjak (1), Bartos 1 (1), Berdnyikov 1 / Kulesov, Péterka, E. Razumnjak / Farkas M., Makai. Edző: Steve Kasper
Kapura lövések: 41–30. 
Emberelőny-kihasználás: 3/0, ill. 1/0
MESTERMÉRLEG
Vaszjunyin Artyom: – A játék képe alapján mi akartuk jobban a győzelmet. Rengeteget dolgoztunk, hajtottunk, mindent beleadtunk, csak éppen a góllövéssel álltunk hadilábon. Várható volt, hogy egy ilyen menetelés, sorozatterhelés alatt a fizikai és mentális fáradtság jelentkezik egyszer. Az utóbbi hét-nyolc meccsről elmondható, hogy már egyértelműen látszott a fejlődés a csapaton.
Steve Kasper: – Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, a Debrecen rendesen megdolgoztatott minket. Akkora elánnal esett nekünk, hogy hiába vezettünk, nagyon sokat szenvedtünk. Ez a harcmodor jól érzékelhetően nem tetszett a játékosaimnak. Remélem, tanulsággal szolgál ez a mérkőzés minden csapattagnak!

 MGYHGYHVVL–KGk 
1. FTC-Telekom3620529143–96+4772 
2. Corona Brasov36203112124–99+2567 
3. Budapest Jégkorong Akadémia36173412129–110+1961 
4. Sport Club Csíkszereda36182511135–121+1460 
5. Gyergyói Hoki Klub36163512125–119+659 
6. UTE36164313105–101+459 
7. DVTK Jegesmedvék36126315106–121–1551 
8. DEAC36134217110–121–1149 
9. Dunaújvárosi Acélbikák36872189–127–3831 
10. FEHA19364642268–119–5128 
AZ ALAPSZAKASZ ELSŐ RÉSZÉNEK VÉGEREDMÉNYE

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik