Erste Liga: idegenben győzött az FTC és a DEAC is

Vágólapra másolva!
2024.01.30. 21:17
Soos AttilaSeregély Máté (balra) két assziszttal zárt (Fotó: Soós Attila /FEHA 19)
Csak a DVTK Jegesmedvék csapata tudta otthon tartani a három pontot a jégkorong Erste Liga keddi játéknapján, a magyar bajnoki címvédő Ferencváros, valamint a Debrecen idegenben győzött.

 

Miskolcon a hazaiak nagy mezőnyfölényben játszottak az Újpesttel szemben. Lövei Dávid a 13. percben szerzett vezetést, az első lövés még kijött Rajna Miklósról, ám a második kísérletet már nem tudta védeni. A harmad vége felé emberelőnyben hatalmas helyzeteket dolgozott ki a DVTK, de ekkor szerencséje is volt a lila-fehéreknek. A fordulást követően az 58. másodpercben Miro-Pekka Saarelainen éles szögből mattolta Janis Vorist, a hazaiak kapusa alaposan elnézte a lövést. Bő öt perc múlva jött a válasz: egy távoli lövés kiperdült Rajna lepkéskesztyűjéből, és a berobbanó Vlagyiszlav Kulesov a védő szorításában sem hibázott. Felpörgött az UTE is, előbb Voris vetődve védett, ám Kovács Alex oldalról érkező emelésével nem tudott mit kezdeni. A játékrész utolsó cseréjében tűzijátékot rendezett a vendég kapu előtt a miskolci alakulat, kétszer a kapuvason csattant a korong, majd kilenc másodperccel a szünet előtt Szirányi Bence távoli lövésébe Roman Berdnyikov tette bele az ütőjét, Rajnának így esélye sem volt a hárításra. A záró felvonás elején ismét Kulesov villant, első lövése még célt tévesztett, de ahogy visszakapta a lecsorgót, már betalált Rajna lábvédői között. Később, az 55. percben Lövei emberelőnyben maradt üresen középen, nem volt nehéz dolga. A hajrában lehozta kapusát a kockáztató fővárosi csapat, de újabb gólt kapott. A 6–2-es végeredményt beállító Gianluca Esteves egy góllal és három gólpasszal, azaz négy ponttal zárta az estét.

Az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnokban a sereghajtó FEHA19-nek esélye sem volt a listavezető FTC-Telekommal szemben, az 53. percben sikerült a szépítő találatot beütni, a vége 4–1 lett a fővárosiaknak. A vendégeknél Nagy Gergő két gólt szerzett, míg Jozef Hrabal és Seregély Máté két gólpasszal járult hozzá csapata sorozatban negyedik bajnoki sikeréhez.

A káposztásmegyeri Vasas Jégcentrumban a Magyar Kupa-második Budapest JAHC a második harmadban nagyon halovány volt, ekkor a DEAC háromszor is betalált. A hajrában sikerült faragni a hátrányból, de nem volt esély a pontszerzésre.

JÉGKORONG
ERSTE LIGA
FEHA19–FTC-TELEKOM 1–4 (0–1, 0–2, 1–1)
Székesfehérvár, 207 néző. V: Korbuly, Soós, Mizsák, Gebei B. 
FEHA19: MELNYICSUK – Racsinszkij, Kaszinszki / Falus, Vokla / BOGESICS 1, Csollák / Salamon, Strazdins – Vértes, Farkas L., Blasko (1) / Zezelj, Alapi, Ulamec / Antonijevics, Dobos (1), Németh Z. / Hrabák, Balasits, Dézsi. Edző: Anatolij Bogdanov
FTC: ARANY (Nagy Kristóf) – Marva, Roth / Hrabal (1), Boros / SEREGÉLY (2), Crespi / Haranghy – Galajda, Brady, Kulmala (1) / Nemec (1), Kestilä, LAPORTE 1 / Turbucz, NAGY G. 2, Németh (2) / Turcotte, Farkas S. 1, Banga (1). Edző: Fodor Szabolcs
Kapura lövések: 31–41. 
Emberelőny-kihasználás: 5/0, ill. 5/1
MESTERMÉRLEG
Anatolij Bogdanov: – Három módon lehet elveszíteni egy jégkorongmérkőzést. Az egyik a büntetések begyűjtése. Az első harmadban ez megtörtént, kaptunk is egy gólt emberhátrányban. A második az egy az egy elleni párharcok elvesztése – ez a második harmadban jellemzett bennünket. A harmadik pedig a korongvesztés. Ez a harmadik harmadban történt, sokszor és rossz helyeken.
Fodor Szabolcs: – Nagyon fontos minden pont most a ligában, hogy a második fél kör előtt kialakuljanak a helyezések. Tudtuk jól, hogy a FEHA19 ellen játszunk, amely ellen hazai pályán és idegenben sem könnyű. Úgy gondolom, jól felkészültünk erre a mérkőzésre, és a srácok hatvan percen át azt csinálták, amit kértünk tőlük, tartották magukat a játéktervhez.

BUDAPEST JÉGKORONG AKADÉMIA HC–DEAC 2–4 (1–1, 0–3, 1–0)
Vasas Jégcentrum, 216 néző. V: Németh M., Babic, Kovács P., Sábián. 
BJA HC: Farkas R. – SZABÓ B. 1 (1), Pozsgai / Jurkovics, Dóczi / Dame-Malka, Vorobjov / Tyeszlenko, Molnár Z. – Ritter, Nagy Krisztián, Tóth R. / Mozer, Galoha 1, Culigin (1) / Ravasz, Viikilä, Keresztes / Sági Martin, Weidemann (1), Molnár B (1). Edző: Kangyal Balázs
DEAC: GÖNCZI – KLOZ (2), Dobmayer / Mingazov, Krollis 1 / Jakabfy S., Bukor / Jakabfy Cs. – KOBLAR 1 (1), Novotny (1), SZMIRNOV 1 (1) / Jeliszejenka, Kozma F., Hári N. / Bucskin, Rétfalvi, Mihalik A. (1) / Molnár D. (1), Mihalik G. 1, Mazzag. Edző: Vaszjunyin Artyom
Kapura lövések: 50–29. 
Emberelőny-kihasználás: 2/0, ill. 2/0
MESTERMÉRLEG
Kangyal Balázs: – Sejtettem, hogy hasonlót látok majd, de azt nem, hogy ennyire mélyen lesz a csapatom. A Magyar Kupa döntője után „kifilézve” léptünk jégre, a Debrecen meg jókor csapott össze velünk. Nem érdemeltünk győzelmet, egyedül az utolsó tíz perccel lehetek elégedett.
Vaszjunyin Artyom: – Örülhetünk, hogy az első harmad után nem négy góllal vezetett az ellenfél. Az volt a szerencsénk, hogy a hétvégén meccseket játszott a BJA, ezért talán tompább voltak. A másodikban megbecsültük a korongot, több párharcot nyertünk, szép gólokat lőttünk. Az utolsó játékrészben arra ügyeltünk, hogy megtartsuk az előnyünket.

DVTK JEGESMEDVÉK–UTE 6–2 (1–0, 2–2, 3–0)
Miskolc, 910 néző. V: Dósa, Nagy A., Szabó D., Váczi
DVTK: Voris – Szirányi (1), Szathmáry / Verveda, Bean / Skrabov, Vojtkó / Szalay – ESTEVES 1 (2), LÖVEI 2, MATTYASOVSZKY (2) / V. Razumnjak (2), Bartos, Berdnyikov 1 / Miskolczi (1), Páterka (1), KULESOV 2 / Farkas M., E. Razumnjak, Makai. Edző: Steve Kasper
UTE: Rajna – Silfver, Nyquist / Franyó, Kiss D. / Pokornyi, Szabó D. (1) / Tornyai – Laakkonen, METSÄVAINIO (2), Saarelainen 1 / Tiala, Just, Kiss P. / Kovács Alex 1, Benk, Szabó R. / Nádasy, Almás, Lőczi. Edző: Markus Juurikkala
Kapura lövések: 49–32. Emberelőny-kihasználás: 3/2, ill. 1/0
MESTERMÉRLEG
Steve Kasper: – Szerintem jól játszottunk az egész meccsen. Jól járattuk a pakkot, csökkentettük a rossz passzok számát is, nem adtunk lehetőséget ellenfelünknek létszámfölény kialakítására. Amikor gólt szerzett, akkor sem estünk pánikba, támadásban maradtunk, nem romlott a játékunk színvonala.
Markus Juurikkala: – Megérdemelten nyert az ellenfél. Az első két harmadban szoros volt az eredmény, tartottuk magunkat, de a DVTK jobban játszott, mint mi, a játék minden elemében felülmúlt minket. Az edző felelőssége, hogy a csapat készen álljon a meccsre, ez pedig most nem teljesült.

 MGYHGYHVVL–KGk 
1. FTC-Telekom3419528135–90+4569 
2. Budapest Jégkorong Akadémia34173410127–104+2361 
3. Corona Brasov33183111115–94+2161 
4. Sport Club Csíkszereda33171510126–110+1655 
5. UTE34154213100–98+255 
6. Gyergyói Hoki Klub33143412112–111+152 
7. DVTK Jegesmedvék34116314102–116–1448 
8. DEAC34124216104–115–1146 
9. Dunaújvárosi Acélbikák35872087–120–3331 
10. FEHA19344542160–110–5026 
AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik