Kontinentális Kupa: az FTC vereséggel nyitotta a 2. kört

Vágólapra másolva!
2023.11.17. 18:42
null
A Ferencváros jól küzdött a Katowice ellen, de kikapott (Fotó: FTC/Tumbász Hédi)
Az FTC-Telekom 5–4-es vereséget szenvedett a lengyel GKS Katowicétől Cortina d'Ampezzóban pénteken, a jégkorong Kontinentális Kupa második körének 1. fordulójában.

 

Még sohasem sikerült a Kontinentális Kupa legjobb négy együttese közé jutnia a Ferencvárosnak, de a zöld-fehérek azzal a céllal utaztak el Olaszországba a sorozat harmadik körére, hogy ez a kijelentés hétfőn már ne állja meg a helyét. A feladat rettenetesen nehéznek ígérkezett, hiszen a lengyel és az olasz bajnok mellett a dán ezüstérmessel került egy csoportba a magyar bajnoki címvédő Fradi, a négyesből pedig csak az első két helyezett jut tovább a januári final fourba.

A pénteki nyitó mérkőzésen a lengyel GKS Katowice várt Fodor Szabolcs együttesére. Már a párharc első pillanataiban látszott, hogy a második körben magabiztosan elpáholt riválisokhoz képest jelentős a szintkülönbség. A korongbedobást követően kezdeményezőbbek voltak a lengyelek, a Fradi azonban szervezetten, együtt mozogva, megbízható gépezetként védekezett. A zöldek sokszor bátran támadták le riválisukat, amelynek rendszerint már a pálya középső harmadában korongszerzés lett a jutalma. Egy-két ilyen helyzetből veszélyes kontra is kialakult, de igazán nagy veszélyben nem forgott a lengyel kapu. Az FTC játékosai saját testi épségüket sem féltve blokkoltak kapujuk előtt, és az ellenfél vezető gólját is éppen egy önfeláldozó bevetődés előzte meg, a visszapattanó korong azonban lengyel játékos elé került, aki távoltól tüzelt, a pakk irányt változtatott, és nagy erővel vágódott Arany Gergely feje mellett a hálóba.

Az egyenlítésre egészen az első magyar emberelőny kilencedik másodpercéig kellett várni, amikor Adam Brady kotorta be közelről a pakkot a kapuba. A középső játékrészt kettős emberhátrányban kezdte a Fradi, amelyből csak egyet védekezett ki. A lengyelek érezhetően növelték a sebességet, az első soruk pedig szinte megállíthatatlan volt, a második harmad végére már 3–1 állt az eredményjelzőn, mind a nyolc pontot a kezdő ötös szerezte. Ekkor talán senki nem fogadott volna arra, hogy 60 perc után 5–4 lesz az állás, pedig így lett. Későn ébredt a Fradi, de a négy góllal is vezető, elkényelmesedő lengyelek majdnem ráfáztak a könnyelműségükre.

JÉGKORONG
KONTINENTÁLIS KUPA
GKS KATOWICE (lengyel)–FTC-TELEKOM 5–4 (1–1, 2–0, 2–3)
Cortina d'Ampezzo
,  955 néző. V: Dehaen (francia), Stroebel (svájci), Fleischmann, Rigoni (mindketten olaszok)
 KATOWICE: Murray – Kruczek (1), DELMAS 1 / Cook, Wanacki / Koponen, Varttinen / Macias, Lebek – FRASZKO (2), PASIUT 4 (1), Bepierszcz (1) / Olsson, Sokay, Marklund / Iisakka, Monto, Hitoszato / Kovalcsuk, Smal, Michalski. Edző: Jacek Plachta
FTC: Arany (Nagy Kristóf) – Hrabal (1), Roth / Boros, Crespi / Bán, Kärmeniemi / Banga, Haranghy – Nagy G., A. BRADY 1 (1), LAPORTE 2 (1) / Nemec, Kestilä, Galajda / Németh A. 1, Kulmala, Turbucz / Turcotte, Farkas S., Tóth Gergő.  Edző: Fodor Szabolcs
Kapura lövések: 28–21. Emberelőny-kihasználás: 5/2, ill. 4/3
MESTERMÉRLEG      
Fodor Szabolcs:
– Az első ötven percben elég gyámoltalanok voltunk, ami azért bosszantó, mert hiába játszottunk nagyon erős ellenféllel, ha a tudásunk legjavát nyújtottuk volna, lett volna esélyünk a győzelemre. Óriási fegyvertény lett volna, ha négygólos hátrányból visszajövünk, nem sok hiányzott hozzá. Csalódott vagyok, hogy nem egyenlítettünk, de fontos, hogy nem kaptunk ki több góllal, mert a gólkülönbség sokat számíthat még. Legközelebb hatvan percig kell jól játszanunk.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik